
„Azt hittem talán vakbélgyulladás miatti görcsről van szó: másodpercek múlva anya lettem”
A profi táncosnő kriptikus terhességen esett át.
A közösségi oldalán közölte a részleteket a miniszterelnök.
Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, Orbán Viktor az extrém időjárási körülmények miatt már napokkal ezelőtt döntött az Operatív törzs felállításáról. Az igazi tél pedig már megérkezett hazánkba, emiatt a védekezésért felelős szerveknek már volt is feladatuk.

Orbán Viktor a mai kormányülésen meghallgatta a hóhelyzeti védekezésért felelős Operatív törzs vezetőjének, Pintér Sándornak a beszámolóját. A belügyminiszter a következőket mondta:
Miniszterúrnak jelentem, hogy az operatív törzs felállt, Magyarországon ma elzárt település nincs. Összesen 883 munkagép látja el ezt a feladatot. Ennek a feladatnak a keretében 91 ezer tonna útszóró sót és két millió liter kálcium C12-es oldatot szórtunk szét. Az ellátási rendszer működik. A mentők jelentése alapján 20-25 százalékkal növekedett a balesetek száma, sérüléses baleseteknek a száma. A kórházaknál átlagosan, szintén 25 százalékkal nőtt az ellátási igény. A rendészeti szervek jelentős létszámmal vettek részt. A hivatásos katasztrófavédelmi szervezet, tűzoltás, műszaki mentések területén 323 fővel. A rendőrség összesen 95 intézkedést foganasított a hóhelyzet miatt, 1656 fő volt kint az utakon és a szolgálati gépjárműveknek a száma 823 fő volt
- tájékoztatott a Belügyminiszter, aki hozzátette, bevezették a füstölő kémény ellenőrzését, ott ahol egyedülélő emberek laknak, és nem füstölt a kémény.
Jelentés a hóhelyzetről és a védekezés állapotáról
- írta a közösségi oldalán közzétett videójához Orbán Viktor.

A profi táncosnő kriptikus terhességen esett át.

A Föld varázslatos pillanata a nap-éj egyelőség napján.

A védett ár megóvja az autósokat a brutális drágulástól.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.