Kétszer is legyőzte a rákot, ezt gondolja a karácsonyról a nagy túlélő

Nem volt könnyű menet. Sok mindent másképp lát a nő, miután legyőzte a rákot.



Megosztás
Szerző: B. V.
Létrehozva: 2025.12.22.
rák betegség túlélő

Őszintén vallott megrázó kálváriájáról az 51 éves édesanya, Clare Davis-Eaton, akinél először 2015 decemberében fedeztek fel egy borsószem nagyságú csomót a nyakában, melynek kapcsán később kiderült, áttétes nyelvgyöki daganata miatt alakult ki, ami már a nyirokcsomóira is átterjedt. A diagnózist hat hét sugár- és kemoterápia követte, aminek köszönhetően 2016 novemberére remisszióba került. 2019 júniusában azonban újra észrevett egy csomót a nyakán, majd három hónappal később közölték vele, hogy kiújult a rákja. Ekkor már a kezelések mellett műtétre is sor került. És bár Clare rettegett attól, hogy nem éri meg a karácsonyt, végül ismét legyőzte a rákot. 

Kétszer is legyőzte a rákot az anya
Kétszer is legyőzte a rákot az anya (Fotó: Pexels – Képünk illusztráció)

Kétszer is legyőzte a rákot az anya

Az elszánt és a betegsége ellenére pozitívan gondolkodó édesanyával végül 2024 augusztusában, az 50. születésnapján közölték a jó hírt, hogy hivatalosan is rákmentes. Bár továbbra is küzd a testi és lelki mellékhatásokkal, újra megtanulta értékelni az életet.

Rendkívül hálás vagyok, hogy a karácsonyt a családommal tölthetem, mert 2019-ben nem hittem, hogy megérem ezt. Az, hogy kétszer is átestem a rákon, emlékeztetett a karácsony igazi jelentésére. Nem az számít, mi van a fa alatt, hanem az, hogy kik állnak körülötte. Boldogságot és egészséget nem lehet pénzért venni: ezek az ajándékok felbecsülhetetlenek

– mondta Clare, aki első, 2016-os rákdiagnózisa során úgy érezte, összedőlt a világa

Nemcsak nekem volt ijesztő, hanem a gyerekeimnek is. Teljesen kiszívja az emberből az erőt, a kemótól rosszul voltam, teljesen kimerültem. A második diagnózis után megkérdeztem, mi történik, ha nem vállalom a kezelést. Azt mondták erre, akkor csak fél évem van hátra. Azonnal újrakezdtem, habár az új, szintén hathetes kemó- és sugárkezelés alatt úgy éreztem, nem bírom tovább, fel akartam adni. Őszintén azt hittem, nem érem meg azt a karácsonyt.

Arra a pillanatra pedig, amikor közölték vele, rákmentes, így emlékeszik vissza:

Ez olyan ajándék volt, amit senki nem tudott volna megvenni. Nyolcévnyi küzdelem után egészen különös érzés volt

– idézte a nőt a Mirror.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.