A Budapest Műhelyről nyilatkozott Kőrösi Koppány

Nemzeti alapon nyugvó, Budapest-fókuszú think tank épül, mert a főváros problémái fővárosi megoldásokat igényelnek. A Budapest Műhely alapítójával, kutatási és elemzési igazgatójával beszélgetett a Mandiner.

Miért jött létre a Budapest Műhely?

Budapest óriási kiterjedésű város, és egyben a legnépesebb metropolisz is a Kárpát-medencében. 222 Margit-szigetnyi területről beszélünk, ami közel 1,7 millió ember otthona. Ugyanakkor egy nagyon összetett városról van szó, ez részben a változatos domborzati viszonyoknak, részben pedig az egymástól igencsak eltérő városrészeknek köszönhető. Budapest sokfélesége viszont nem áll össze egy harmonikus egésszé. Szigetszerűen működnek elemek, területek – gondolok itt a kertvárosi, belvárosi, iparterületi egységekre –, hiányzik ezek összehangolása, egymást erősítő működtetése, és hiányzik az ehhez szükséges tudás is.

Az elmúlt évtizedek során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy hiányzik egy olyan szakmai tudásközpont, amely a főváros működésével, dinamikájával, specialitásaival és fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket rendszerezett formában vizsgálja, és amely Budapest fejlesztésére koncentrál.

A Budapest Műhely ennek az igénynek a felismeréséből jött létre. Célunk egy olyan, nemzeti alapon nyugvó, Budapest-fókuszú szakmai műhely megteremtése, amely egyesíti a különböző területeken szerzett tudást, elősegíti a hosszú távú városfejlesztési koncepciók kidolgozását, és hidat képez a szakma és a döntéshozók között.

Mit ért ez alatt?

Budapestről bátran elmondható, hogy Magyarország szellemi központja. Egyetemi központ, itt vannak a legnagyobb kutatás-fejlesztési bázisok, itt van a magyar tudományos, művészeti közélet központja. Vannak kiváló szakmai műhelyek is.

holott egy folyamatosan változó, dinamikus metropolisz fejlődéséhez komoly szakmai megalapozottság szükségeltetik.

Ezért arra gondoltunk, városfejlesztéssel foglalkozó szakemberek, hogy egyfelől most már ideje lenne összeállni, megosztani a szakmai tapasztalatokat, másfelől nagyon fontosnak tartom, hogy az eddig felhalmozott tudást végre hasznosítani tudjuk.

Hogyan képzeli ezt el?

A Budapest Műhellyel egy olyan szakmai tudásközpont jön létre, amely a főváros fejlesztésére koncentrál.

Milyennek képzeljük el a fővárost húsz, harminc év múlva? A városfejlesztés távlatos műfaj, gyermekeinknek építjük a jövőt.

Azt szeretnénk elérni, hogy az előbb említett szigetszerű működés, tudásfelhalmozás helyett a városlakók igényeinek megismerésére és a szakmai, érdekképviseleti szervezetek, civil és lakóközösségek, vállalkozók közötti párbeszéd kialakítására kerüljön a hangsúly.

Az, amit Ön most felvázol, kísértetiesen hasonlít a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.-re, ami egy koordináló szervezet volt. Itt is központosult tudásbázis, de koordinációs szerepet is betöltöttek.

Megtisztelő a hasonlat, ám a Budapest Műhely első körben rendszerezni, hozzáférhetővé tenni és értelmezni szeretné a meglévő tudást, adatokat – nemzetközi példákat is megismerve. Majd ezt a bázist kívánjuk a fővárosiak igényeivel összevetni, kiegészíteni a tapasztalataikkal, és figyelembe venni a szakmai szervezetek meglátásait is.

De egy másik fontos aspektust szintúgy kiemelnék: feladatunknak tekintjük, hogy a döntéshozatal és a szakma között jó viszonyt építsünk ki.

…ez pedig a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsára hajaz, ami…

Igen, nem véletlenül állt fel ez a fórum ismét Tarlós István főpolgármestersége idején. Budapest városfejlesztési aranykora az 1867-es kiegyezéstől az első világháború végéig tartott.

Ebben az időszakban működött a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, állt fel a Fővárosi Közgyűlés, ezáltal egy intézményesített fórumon tudott kooperálni két terület: a politika (döntéshozatal) és a tudás (szakma). Ezek egymással folyamatos kölcsönhatásban voltak, s meglátásom szerint erre lenne szükség ma is.

A mi küldetésünk az, hogy a meglévő ismeretet összegyűjtsük, a megszerzett tudással összehangoljuk, megismerjük a budapestiek igényeit, és az így keletkezett elképzeléseket, javaslatokat a város szolgálatába állítsuk.

Hogyan startol az új, Budapest-fókuszú think tank?

Ahogy említettem, tudásközpontot hozunk létre.

Egy olyan helyet, teret álmodtunk meg most többedmagammal, ahova betérhet az utca embere, a véleményvezér, a szakmai szereplő, az érdekképviselő, s ahol ezáltal össze tudjuk gyűjteni a tudást.

Ezért célzott kutatásokat indítunk, és olyan nyitott fórumokat szervezünk, ahol a civilektől kezdve a meghatározó közéleti véleményformálókon keresztül, a szakmai szövetségeken át az urbanisztikai szakemberekig mindenki szóhoz juthat.

Április elején lesz egy induló rendezvényünk, ahova ismert közéleti szereplőket és a főváros fejlesztése mellett elkötelezett embereket hívtunk és kérdezzük meg őket arról, hogy milyen Budapestet látnak, ha becsukják a szemüket és el kell képzelniük egy élhető, otthonos európai fővárost.

Mik a jelenlegi tapasztalatok?

Azt látjuk, hogy ad hoc döntések születnek Budapesten.

Míg az ideális állapot az, hogy a döntéshozatal vízióját valamelyest a szakma sugallja és ezt a víziót tűzi ki maga elé a politika, ezt akarja elérni, a tudás pedig városfejlesztési eszközöket biztosít a megvalósításhoz. Így épült fel az a Budapest, amit ma mindannyian ismerünk és szeretünk.

Csakhogy a XIX. és a XX. század fordulóján volt egy gazdasági, nemkülönben kulturális felhajtó erő.

Ez kétségtelen, hiszen konjunktúráról, a millenniumát ünneplő nemzet reneszánszáról beszélünk ez idő tájt.

Azonban ott volt a szakma is. Olyan emberek tervezték a várost, mint Ybl Miklós, Hauszmann Alajos, Steindl Imre, Lechner Ödön, és a sort még folytathatnám.

Majd jött a trianoni békediktátum, ami megakasztotta a fejlődést, sőt az ország feldarabolása miatt Budapestre érkező menekültek óriási szociális terhet jelentettek a fővárosiak számára, hiszen gazdasági válság közepette történt robbanásszerű népességnövekedés.

és eluralkodtak a magánérdekek azzal, hogy a befektetők döntötték el, mi épül és mi nem Budapesten.

A mai napig ható, helyrehozhatatlan károk keletkeztek.

Félreértés ne essék, nagyon szeretem azokat a bérpalotákat, amik ekkor készültek. Viszont, ha belegondolunk, emiatt nem épült tovább a Kiskörút, ami a Deák térnél megtörik, és sugárútként a Bajcsy-Zsilinszky útban folytatódik, ahelyett, hogy a céljához, a Lánchídhoz tartana, amit el is áll több épület. Ez egy városszerkezeti csonk. Vagy gondoljunk a meg nem épült sugárutakra, például az Erzsébet sugárútra, amelyet a Madách térnél legalább elkezdtek, ám a Rákóczi és az Üllői út között még a tervezésig sem sikerült eljutni…

Mit gondol a negyvenöt után történtekről?

Ugyan a „szakma” és a politika viszonya egy rendőrállamban óhatatlanul „rendeződött” 1945 után, azok a „városfejlesztési” eredmények, amelyek akkor létesültek, nem egyértelműek.

Ez alatt mit ért?

A Rákóczi út városi autópályává fejlesztésére (kétszer három sávossá tették), vagy például a hosszú távú hatásaiban kérdőjeles – bár egyébként nagyon helyesen felszámolt Mária-Valéria-telep helyére épült – József Attila-lakótelep megépülését. Az a városrész egy „idegen test” Ferencvárosban, éppúgy, mint az óbudai lakótelep az ófaluhoz képest.

És akkor a rengeteg el nem készült vagy helytelenül megépült infrastruktúráról (lásd: Munkáskörút, befejezetlen metró-, felszámolt villamos- és HÉV-vonalak) még nem is beszéltünk.

A tudás és a döntéshozatal viszonyát az erőszak határozta meg a kommunista diktatúrában:

Távol álljon tőlem a szocialista „szakma” védelme, ugyanakkor az akkori meglátásokat két gondolat vezérelte: a motorizáció trendje és a szociális dilemmák – például lakhatási kérdés – megoldása.

Nem a szakmát akarom kritizálni, de például ha lett volna felhajtó erő, merészség a döntéshozatalban, akkor a kettes, hármas metró ma nem lenne torzó.

…utóbbi pont a kilencvenes évek elején érte el Újpestet…

Ezzel majdnem véget is ért a városfejlesztés.

A rendszerváltás óta egy teljesen félrebillent állapot alakult ki – eluralkodott a szabadosság: a szakma vízió nélkül, ad-hoc felbuzdulások mentén ad inputokat a döntéshozatalnak. Vagy éppen fordítva: a politika egyáltalán nem támaszkodik a tudásra.

Miközben a szakma maga jól szervezett, felkészült, kiválóan szabályozott – ahogy a Rákosrendező kapcsán halványan kibontakozó szakmai vita is mutatta.

Hogyan lehet akkor visszatérni az eredeti nyomvonalra?

Elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy valós kérdésfelvetések, a húsz-, harmincéves, gyakran régebbi elmaradásból fakadó, és napi működési gondokat eredményező problémák mellett egy,

Említettem beszélgetésünk elején, hogy több esetben nincs megfelelő, adatalapú tudásunk.

Például nincsenek forgalomszámlálási adataink: nagy mintás mérés utoljára húsz évvel ezelőtt történt a fővárosban. Pedig a probléma orvoslása a diagnózissal kezdődik, ami túlmutat azon, hogy mindannyian tudjuk: Budapesten a közúti közlekedés állapota egészében rossz.

De arról sincs adatokkal alátámasztott tudásunk – ami elég jelentős probléma –, hogy miért csökken Budapest népessége, s hogy az agglomeráció–főváros relációból keletkező dilemmákat (közlekedési, szolgáltatási hiányosságok) mely irányban kívánja megoldani a városvezetés. Mit kezd a döntéshozatal a belváros szlömösödésével, állapotának leromlásával.

Az agglomerációs településekről nem beszélve, akik számára a népességnövekedés soha nem látott infrastruktúra-fejlesztési terhet, a helyi kisközösségek szétverését jelenti. Az sem mellékes, hogy ezekkel a településekkel mi lesz, mert végtére a mi fővárosunk külső gyűrűjét alkotják, ami ránk is hatással van.

Vagy a fiatalok lakhatási kérdésével? Ők mit szeretnének, s hogy mikor lesz számukra ismét vonzó a főváros? Vagy épp elérhető cél otthont teremteni, lakást venni Budapesten.

Drága az életkezdés.

Nagyon jó ötletnek tartom a Diákvárost, ami óriási segítség azoknak a fiataloknak és családjaiknak, akiknek az egyetemi évek alatt nem kell egy lakásönerővel felérő összeget albérletre kifizetni, hanem azt akár lakás-előtakarékosságra fordíthatják.

Viszont a kollégiumokból el kell majd költözniük, és értelemszerűen önálló egzisztenciát szeretnének teremteni.

De megfelelő párbeszéd híján nem tudjuk, kik és hogyan fognak megfizethető, és a családalapításhoz alkalmas lakásokat, házakat építeni Budapesten?

Kőbányaiként azt látom, kibékíthetetlen érdekellentétek vannak Budapesten. Itt van a turizmus kérdése.

A mennyiségi helyett a minőségi turizmus irányába kell terelni a városfejlesztést, már csak azért is, mert az úgynevezett túlturizmus jelensége kifejezetten zavaró és káros a város mindennapi életére, és Budapest Európa TOP5, más szempontokból TOP3 turisztikai célpontjai között van.

Az autósok kontra kerékpárosok esete.

A fővárosban öt százalékát teszik majd ki a biciklisták a teljes mobilitásnak, ha elérjük a 2030-as célkitűzést. Ehhez képest születnek azok az átgondolatlan döntések, amelyek komoly konfliktusokat generálnak.

Ugyanis ma Budapesten nem fejlesztik az egyébként fejletlen közlekedési infrastruktúrát, hanem korlátozzák. Mindezt ráadásul úgy teszik, hogy a forgalom közben nem csökken, ellenkezőleg: emelkedik – többek között – az agglomerációs ingázások miatt.

Vagy az Ön által is említett Rákosrendező-projekt.

Rákosrendező rendező pályaudvari funkciója a trianoni békediktátum óta hiányos, 1990 óta pedig nagyjából felesleges. A terület Zugló és Angyalföld között képez egy városszerkezeti éket, jelentős többletforgalmat generálva a két kerület között.

Abból a szempontból egyetértek Karácsony Gergellyel, hogy Rákosrendező és az ehhez hasonló rozsdaövezetek Budapest aranytartalékai. Ugyanakkor rendkívül szennyezett területekről van szó, amelyek rekultiválása elképesztő összegeket emészthet fel.

Sok múlik a barnamezők felhasználásán, hasznosításán,

Hadd jegyezzem meg: ezt a kockázathalmazt egy tőkeerős ingatlanfejlesztő magára vállalta volna, viszont most Budapest viseli ennek a terhét. És ezek csak azok az ad hoc, pillanatnyi közfigyelmet kapó ügyek, amelyek a felszínen jelzik, hogy a mélyben vannak problémák a város mindennapi működésével.

Vagyis?

Ezért szeretnénk összefogást, párbeszédet, ezért keressük a kapcsolatot, a közös gondolkodást a város lakóival, a szakmai szervezetekkel, a különböző érdekképviseletekkel: találjuk ki közösen Budapestet. Budapest problémái ugyanis budapesti megoldásokat igényelnek.

Nálunk van egy nagyon erős szakmai csapat, aki a meglévő és elérhető adatok bázisára építve a begyűjtött információkat olyan városfejlesztési tudássá tudja transzformálni, amely alkalmas lehet a döntéshozatal és a szakma között is egy Budapest fejlődését hosszú távon lehetővé tevő együttműködést indukálni.

Gondolkodásunkat meghatározza a hagyomány tisztelete és a közösség iránti felelősség – ezek mentén keressük a válaszokat a hétköznapok kérdéseire. Ebből fakad az érdeklődésünk a miénktől akár teljesen eltérő értékrendből fakadó gondolatok iránt. Természetesen szükséges a külföldi példák, jó gyakorlatok megismerése, a lehetséges adaptációs formák kidolgozása, de mi leginkább a magyar emberek, a budapestiek gondolataira vagyunk kíváncsiak.

Célunk, hogy a Budapest Műhely egy olyan szakmai tér legyen, ahol mindenki szóhoz jut, aki a város jövőjéért tenni akar. Szeretnénk, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy itt van egy „gondolkodásközpont”, ahová „eljöhetek”, ahol „meghallgatnak”, ahol „elmondhatom a véleményem”, és azt előbb-utóbb szakmai köntösben és cselekvésben is „viszontlátom”.

Több mint 30 éves önkormányzati szakértői tapasztalattal a hátam mögött határozottan állítom: