
„Köszönöm, hogy segítettek Olivérnek és nekem” – Óriási öröm érte a kis SMA-s Zentét és barátját – Videó
A lurkók és szüleik is elképesztően hálásak a sok segítségért.
Szinte senkinek sem kell bemutatni a kis SMA-s Zentét és Olivért, akiknek gyógyulásáért egy ország szurkol, sőt, nemcsak szurkol, hanem támogatja is őket.

Erről pedig Zente hivatalos Facebook-oldalán számoltak be a szülők, mint írják, a rengeteg támogatásnak köszönhetően a két kis lurkó egy mindenre kiterjedő fejlesztésben vehetnek részt. Ez pedig óriási dolog az ő állapotukban, mindenki javulást vár a fejlesztéstől.
Csodálatos örömhír! Idén 2113 személy választotta Olivér és Zentike fejlesztésének támogatását! Ez fejenként 7 milló forintot jelent a fiúknak! Segítségetekkel a gyerekek mindenre kiterjedő fejlesztésben részesülnek! Igyekszem, igyekszünk cserébe megmutatni Nektek a mindennapokban, hogyan élnek a Tőletek kapott lehetőséggel, és milyen kitartóan, céltudatosan dolgoznak a fejlődésért!
– olvasható a örömhírt bejelentő bejegyzésben, amelyhez még egy videót is megosztottak, melyben a kis Zentike is köszönetet mond és felsorolja, hogy mennyi mindenre is tud járni a segítségnek köszönhetően.
Köszönöm, hogy segítettek Olivérnek és nekem
– mondta Zente.
Top hírek


II. Erzsébetnek is muzsikált a magyar ikerpár - orvosok és zenészek egyszerre
Nem versenyeznek, közös célokat tűznek ki a zenész-orvosok.

,,Kétszer csapott belém a villám – most már meg tudom jósolni a jövőt"
A 66 éves férfi először 2007-ben szenvedett villámcsapást.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre