A szomszédunkban dúló háború mindannyiunk számára elrettentő példa. Az, hogy ilyen közelről látjuk azt, amit sokáig csak történelemkönyvekből ismerhettünk, különösen fontossá teszi a Háborúellenes Gyűléseket és minden olyan kezdeményezést, amely a béke és a nyugalom mellett emeli fel a hangját. Zoltán Erika számára ez a kérdés nem csupán közéleti, hanem mélyen személyes ügy is.
Zoltán Erika és Robby D. már megtapasztalták, milyen borzalmakkal jár egy háború és a sorkatonaság (Fotó: László Szabolcs)
Zoltán Erika kiáll a béke mellett
„Olyan családban nőttem fel, ahol a második világháború következményei nagyon erősen jelen voltak. Nekem már nem kellett átélnem a háborút, hála a Jóistennek, de a családomtól nagyon sok mindent elvettek, sokan meghaltak, rengeteg keserűség maradt utána. Ezekről sokat meséltek, így én is magamban hordozom ezeket a történeteket. A szegénységet gyerekként nekem is meg kellett tapasztalnom, de közben egy fantasztikus családom volt, akik szeretettel próbálták pótolni a javak hiányát – és ez sikerült is. Mégis, minden zsigerem azt mondja: ez ne történhessen meg még egyszer. A kislányom most ér abba a korba, hogy hamarosan férjhez megy, ami után majd egyszer jöhet az unoka is, akit már most nagyon várunk, tehát szépen alakul az életünk – ehhez pedig nyugalom és a nagybetűs béke kell” – mondta a Borsnak Zoltán Erika.
Zoltán Erika férje, Robby D. majdnem a sorozás áldozata lett
Az énekesnő szerint a félelem különösen erősen él azokban a családokban, ahol fiatal fiúk vannak, akik akár érintettek is lehetnének egy esetleges katonai konfliktusban.
„Ha most lenne egy 18-20 éves fiam, még jobban rettegnék. Emlékszem, a férjemet, Robit kétszer-háromszor majdnem berántották katonának, óriási dráma volt. Az első férjem is volt katona egy hónapig, borzalmas élmény volt. A Szeretem őt című dalom attól lett igazán nagy sláger, hogy akkor még másfél év volt a sorkatonaság, és amikor laktanyákban énekeltem, sírva hallgatták a katonák” – folytatta Zoltán Erika.
Amitől egyszer már sikerült megszabadulnunk, azt Isten ments, hogy újra át kelljen élniük a fiatal férfiaknak. A környezetemben is sok családban ott a félelem, és a fiatalok közül sokan mondják: nem akarnak katonák lenni, nem akarnak háborúba menni. Már maga a katonaság gondolata is ijesztő számukra, hát még az, ha ez valódi háborúvá válhatna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.