Szűcs Judith: „Egész életemben nekem kellett kiszemelni az áldozataimat…”

A kortalan szépségű énekesnő soha nem ment a szomszédba némi kíméletlen őszinteségért, de még így is igencsak meglepőre sikeredett az az interjú, amit néhány napja adott Szabó Lászlónak. Szűcs Judith mesélt a benne, sok éveken át dúló bizonytalanság érzéséről és a pasikról is.



Megosztás
Szerző: Buster
Létrehozva: 2026.01.15. 20:45
vallomás szexszimbólum Szűcs Judith őszinteség szerelem

Tényként kijelenthető, hogy Szűcs Judith volt azon kevés „nehézbombázók” egyike, akikért rajongtak a férfiak. Az énekesnő bizony szexszimbólumnak számított a 70-es évek végén és amerre járt, sorra törte a férfiszíveket. Judith most a Húrokon írt történelem néven futó YouTube-csatornán adott interjújában árulta el, hogy neki nagyon sokáig fogalma sem volt arról, hogy csinos, sőt gyönyörű. „Nem tudtam róla, hogy bombanő vagyok. Egyszerűen, mert nem úgy voltam nevelve. Emlékszem, tizenhárom éves koromban, sírtam anyunak és mutattam, hogy fölül olyan vékony volt a karom, mint a csuklóm. Mondtam neki, hogy úgy nézek ki, mint egy akasztófa. Olyan vékony vagyok, hogy az borzasztó. Mire anyu rám nézett és csak ennyit mondott: Nyugi, én tudom, hogy te gyönyörű leszel… Csak én nem tudtam…” - kezdte a műsor stúdiójában Szűcs Judith énekesnő, aki akkor szembesült vele, hogy bomba alakja van, amikor egyre másra kapta a szexi fellépőruhákat… 

Szűcs Judith sokáig nem hitte, hogy ő egy igazán szép nő lett
Szűcs Judith sokáig nem hitte, hogy ő egy igazán szép nő lett (Fotó: YouTube)

Szűcs Judith: „Tökéletes alakom volt, mint később kiderült”

Amikor elkezdődött a szakmám, ő varrta a ruháimat, mivel kénytelen volt megtanulni varrni is. Volt egy csilli-villi, rózsaszínes, kékes, lilás, tiszta flitter sál, amit a Táncolj még! show-műsoromban lehetett látni. Anyukám ezt a sálat átvetette a mellemnél, hátul megkötötte, majd felakasztotta a nyakamba és csinált ott egy masniszerűséget. Alul pedig egy szoknya volt.”

Nem kellett engem nagyon öltöztetni, mert minden jól mutatott rajtam.

„Tökéletes alakom volt, mint később kiderült. Szóval könnyű volt rám varrni és olcsó is, hiszen nem kellett sok anyag”nevetett az énekesnő, akit a 70-es években gyakran lehetett látni alig valamicske ruhákban a tévéképernyőn, vagy éppen a fellépéseken.

Szűcs Judith a 70-esévek végén csak úgy ragyogott és ma, 72 évesen is szép
Szűcs Judith a 70-esévek végén csak úgy ragyogott és ma, 72 évesen is szép (Fotó: YouTube)

A férfiak nem voltak olyan kemény legények, hogy meghívjanak egy kávéra”

Szabó László, a Húrokon írt történelem producer-műsorvezetője ekkor feltette jogos kérdést Szűcs Judithnak. Arra volt kíváncsi, hogy szexszimbólumként, hogyan lehetett visszaverni a szerelmesen epekedő férfiak „támadásait”. Az énekesnő meglepő választ adott. „Hogy a férfiak milyen gyávák! Abban az időben, sőt később is, csak csorgatták a nyálukat, de nem mertek odajönni hozzám. Mindig valamilyen dívának néztek, vagy én nem is tudom. Sokszor voltam magányos… Egy nagy szerelem után, nálam mindig hosszú ideig tartott, amíg felépültem lelkileg. Minden kapcsolatomat nagy szerelemnek éltem meg és azt hittem, hogy örökké fog tartani. A férfiak pedig nem voltak olyan kemény legények, hogy odajöjjenek és meghívjanak egy kávéra, vagy elhívtak volna randira. Egész életemben, nekem kellett kiszemelni az áldozataimat…” - mondta ki megdöbbentő őszinteséggel a kamerába Szűcs Judith, aki éppen tavaly év végén szakított vőlegényével 16 együtt öltött év után.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.