
Rosszul írták le Stohl András nevét, kiakadt a Nagy Ő
Drámai fordulat állt be a műsorban.
Nehéz témát választottak, de ezzel sokaknak segítenek.
A Sugarloaf zenekar nagy vállalást tett: a családon belüli erőszak témáját dolgozta fel egy dal és egy videóklip keretében. Bátor tettük után a Bors készített velük interjút a témában.

„A tánc metaforája azokra a láthatatlan körökre utal, amelyekből az áldozatok gyakran nagyon nehezen tudnak kilépni – különösen akkor, ha a környezet hallgat.”
A dal nem megoldást kínál ezekre a problémákra, de lehet az első mondat egy régóta halogatott beszélgetésben. Nem válaszokat ad, hanem kérdéseket tesz fel – és néha ez a fontosabb.
„Nem az a kérdés, miért nem lépett ki az áldozat, hanem az, miért volt kényszerű benne maradnia, akár kiskorúról, akár felnőttről beszélünk. A családon belüli erőszak nem ritka – csak ritkán kerül felszínre sajnos. Ha csak egyetlenegy ember felismeri magát ebben a dalban, már volt értelme” – kezdte az énekesnő.

A Sugarloaf ezzel a klippel tudatosan vállal társadalmi szerepet: céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az erőszak nem magánügy, és a bántalmazásnak soha nincs elfogadható magyarázata. Tóth Szabi elmondta, hogy szerinte a legférfiatlanabb dolog a világon, amikor egy nőt bántanak. Elég verbálisan, ez a mai közösségimédia-világban elég gyakori, de ha fizikai bántalmazásig fajul az eset, az számára teljesen elfogathatatlan. „Az erőszak nem mindig hagy látható nyomot – de mindig rombol. Nagyon alacsonyan csüngő gyümölcsnek tartom, amikor egy nőt kezdenek el verbálisan gyalázni, sértegetni bármi miatt. Nem gondolnak bele, hogy ezek milyen nyomokat hagyhatnak lelkileg az elszenvedőben. Sajnos a mai social média platformokon ez, úgy tűnik, divat lett.”
Kommentelők mintha versenyeznének egymással azon, hogy ki tud sértőbb, abuzálóbb kijelentéseket tenni egy nőre, legyen az közszereplő vagy egy átlagos nő.
„Ez a dal nem oldja meg a problémákat, de reményeink szerint segíthet kimondani azokat” – mondta a Sugarloaf alapító tagja.
A zenekar bízik abban, hogy Tánc az ördöggel című számuk segíthet abban, hogy az érintettek ne érezzék magukat egyedül, a kívülállók pedig felismerjék a saját felelősségüket. A klip sokkoló eszközökkel, érzelmi hitelességgel dolgozik, teret hagyva a nézőnek az értelmezésre és az együttérzésre. Egy olyan alkotás született, amely túlmutat a popzene keretein, és fontos társadalmi üzenetet közvetít.

Drámai fordulat állt be a műsorban.

L. L. Junior nem bírja levenni a kezét szerelméről.

A tettek mezejére lépett a Házasság első látásra sztárja.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.