Eddie Murphy: „Életem legnagyobb eredménye a 10 gyerekem!”
Hollywood fekete párduca idén ünnepli fél évszázados karrierjét. Voltak sikerei, bukásai, jó és rossz döntései, mégis a tíz gyerekét tartja a legnagyobb kincsének Eddie Murphy.
A Being Eddie című önéletrajzi filmjével koronázza meg a karrierje 50. évét a világsztár. A mozi nemcsak a munkásságába, de a családi életébe is bepillantást enged. Az ennek kapcsán adott interjújából kiderült, hogy van az önbecsülés és az Eddie Murphy-féle magabiztosság kérdésével.
Eddie Murphy filmjeivel mindig nagy sikert aratott (Fotó: Northfoto/hot! magazin)
Eddie Murphy sikere a humorában rejlik
„Áldás, hogy a kezdetektől szeretem magam; ez megvédett a függőségektől is, amelyek sok kollégám életét követelték” – kezdte a 64 éves színész a People-nek. „Mások csak az életük végére tanulják meg szeretni magukat. Én így kezdtem!”
A Brooklynban született Eddie korán elvesztette az édesapját. A tragédia megviselte, ám a mostohaapja, Vernon Lynch megmutatta neki a helyes utat. A fiú kivételes humora korán megmutatkozott: már tizenöt évesen stand-up klubokban lépett fel, és hamar kitűnt a társai közül. 1980-ban jött a nagy áttörés, a Saturday Night Live-ban való szereplésével. Húszévesen a nézők kedvence lett, ami szélesre tárta előtte Hollywood kapuit. Az olyan, folytatást/folytatásokat is megért filmek, mint a 48 óra, a Beverly Hills-i zsaru, az Amerikába jöttem és a Dr. Dolittle világhírt és busás bevételt hoztak a színésznek. De ennek ára is volt.
„A kilencvenes évek közepére belefáradtam a reflektorfénybe, több filmem is megbukott” – vallotta be Eddie.
Ám felálltam, és az új filmjeimmel új generációkat nyertem meg!
Eddie Murphy családja szoros kapcsolatot ápol (Fotó: Profimedia/hot! magazin)
A színész ma már úgy érzi: az apaság az élete legjobb szerepe. Öt kapcsolatából tíz gyereke született: a legidősebb harminchat éves, a legkisebb hatesztendős. Hosszú karrierje alatt ritkán engedett bepillantást a magánéletébe, most azonban megnyitja Los Angeles-i kastélyát, mesél a Paige Butcherrel tavalyelőtt kötött házasságáról és az apaságáról is.
Az én srácaim mind normális, rendes kölykök, nem elkényeztetett sztárcsemeték.
„Szeretem, ha a család körülvesz, és klassz, hogy még mindig a szakmában vagyok. Már rég nem a díjak meg a pénz a fontos, hanem a közös reggelik, a gyereknevetés, a nyugis vasárnapok.”
Bővült a klán
Tavaly Eddie legidősebb fia, Eric feleségül vette a színész legjobb barátja és legkedvesebb kollégája, Martin Lawrence lányát, Jasmint. A két humordinasztia egybeolvadása új legenda Hollywoodban.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Vészesen közeleg a választás, aminek a tétjét egyre kevesebben hagyják szó nélkül. Az MMA-harcos Lukács Nikolasz Róka kendőzetlen őszinteséggel és meglepő éleslátással állt bele a nemzetbiztonságot és az energiaárakat érintő kérdésekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.