
Kunu Márió elindult a lejtőn: egyre botrányosabb az énekes viselkedése
Meghökkentő történetet osztott meg Kunu Márió.
Elcsitult volna a gyermekbántalmazási ügy? Mandula Ádám kisfiával tölthette a karácsonyt.
Hatalmas port kavart országszerte, amikor Mandula Ádám egy TikTok élő videó során bántalmazta 8 éves kisfiát, Medox-ot több mint két hónappal ezelőtt. Az énekes láthatóan módosult tudatállapotban minősíthetetlenül beszélt és össze-vissza rángatta a gyermeket - írja a Bors.

Az Éden Hotel korábbi szereplője később beismerte, hogy elfogadhatat, amit tett, kiemelve, hogy sosem bántaná saját fiát szándékosan. nem sokkal később eltűnt a közösségi oldalakról. Menedzsere, Papp Gergely pedig azt nyilatkozta a Borsnak, hogy a rapper pszichiátriai kezelésnek veti alá magát.
Géczi Bea korábban elmondta, hogy kemény időszakon van túl, de Medox számára mindenképp biztonságos és szeretetteljes környezetet akar teremteni.
Nem kíván a múlton rágódni, inkább a jövőre, valamint fia lelki békéjére koncentrál. Sokáig ráadásul úgy volt, Mandula Ádámnak a bíróságon kell felelnie tettéért, és addig el van tiltva Medox-tól, csak telefonon tarthatja vele a kapcsolatot.
Nem kellett azonban megvárni a 2026-os évet ahhoz, hogy egy nagy fordulat történjen az ügyben. Mandula Ádám december 26-án maga tette közzé a 24 órán át elérhető Instagram-történetében, hogy ismét találkozhatott Medox-szal, ráadásul nem felügyelt kapcsolattartás keretein belül, hanem saját otthonában. A rapper új párja (aki egyébként egy kislányt vár Mandulától) frankfurti levest készített, ami a beszámoló alapján nagyon ízlett Medox-nak.

Mondanunk sem kell, hogy az interneten hatalmas vihart kavart a tény, hogy Mandula Ádám gyermekbántalmazási ügye után máris eltölthetett pár órát a fiával, még akkor is, ha a képek tanúsága alapján minden a legnagyobb rendben ment köztük.

Sokan Géczi Bea felelősségét is boncolgatták a Redditen, ám természetesen csak ők tudhatják, hol tart most a nagy vihart kavaró ügy.

Meghökkentő történetet osztott meg Kunu Márió.

A színész végre elmondta az igazat.

Emelte a tétet az Exatlon Hungary bajnoka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.