„Ő volt a legerősebb ember, akit valaha ismertem” - Kálloy Molnár Péter özvegye szívszorító vallomást tett

Őszintén beszélt a nehéz időszakról Kálloy Molnár Péter özvegye.

Szerző: Metropol

Létrehozva: 2025.12.30. 10:16

Az egész ország megrendült, mikor december 1-én kiderült, hogy elhunyt a népszerű színész, Kálloy Molnár Péter, akitől december 19-én vettek végső búcsút szerettei, barátai, kollégái. A művész hasnyálmirigyrákkal küzdött, az özvegye, Lestár Ágnes most megrendítő vallomást tett az utolsó, nehéz időszakról.

KÁLLOY MOLNÁR Péter; Kálloy Molnár Péter — Kálloy Molnár Péter / Fotó: Vasvári Tamás

Kálloy Molnár Péter özvegye elmondta, hogy felkészületlenül érte a színész diagnózisa, ugyanis semmit sem tudott a hasnyálmirigyrákról, de úgy érezte, hogy ha 2018-ban sikeresen túljutottak egy szívinfarktuson, akkor ezt is le tudják győzni.

Nem omlott össze, nem esett kétségbe. Inkább egy elképesztő túlélési ösztön kapcsolt be nála. [...] Annyi hitet és erőt, ami Pecában volt, még soha nem láttam. Pedig huszonhét évig éltünk együtt. Nagyon meg akart gyógyulni. És az első pillanattól fogva mindannyian hittünk ebben

– mondta Lestár Ágnes arról, hogyan reagált a színész a betegségre.

Kálloy Molnár Péter betegségéről nagyon kevesen tudtak, és amikor a kezelések miatt 30 kilót fogyott, illetve kihullott a haja, akkor is azt mondta az embereknek, hogy egy szerep miatt van.

Ő volt a legerősebb ember, akit valaha ismertem

– mondta a színészről özvegye.

Lestár Ágnes elárulta, hogy a végsőkig hittek abban, hogy Kálloy Molnár Péter meggyógyul:

Lényegében december 1-jén reggel is úgy mentünk be a gyerekekkel hozzá, hogy nemsokára hazamegyünk. Együtt. Aztán szóltak az orvosok, hogy itt az idő, el kell köszönnünk tőle [...] Abban a pillanatban értettem meg, hogy el kell őt engednem. Mert eddig valószínűleg miattam nem ment el. Próbáltam nagylelkű lenni. Jó fej. Önzetlen. Felülkerekedni önmagamon, és azt mondani: ‘Nyugodtan menj, ha menned kell.’ Ezzel tudtam a leginkább bizonyítani, hogy szeretem [...] Ha nem teszem meg, tudom, még maradt volna. Percekre, órákra, napokra. De egyszer el kellett engedni a kezét, a lelkét. Ez ugyanolyan fennkölt pillanat volt, mint egy születésé. Ilyenkor ugyanis megtapasztalja az ember, hogy köze van a világmindenséghez. Egy tettel, egy szóval, az elengedéssel. Én legalábbis nagyon hiszek ebben. Éppen ezért volt fájdalmas.

Kálloy Molnár Péter özvegye elmondta, hogy van most:

A múltból próbálok erőt meríteni, mert a jelenből nem tudok, jövőm pedig még nincs. Nincs holnap. Nem telik az idő. Ezért továbblépni sem tudok. [...] Ha megcsörren a telefonom, mindig azt hiszem, hogy Peca hív. Ha nyílik az ajtó, őt várom.