
Tündéri képet osztott meg kisfiáról Tornóczky Anita
Sok négylábú barátra tett szert a kis Noel.
Pamela Anderson drasztikus átalakuláson ment keresztül, és hatodszor is apuka lett a népszerű énekes. Curtis felesége pedig lebuktatta Jákob Zolit: ezek voltak a legolvasottabb cikkek a héten.
Curtis és felesége, Barnai Judit, azaz Judie augusztusban mondták ki a boldogító igent. 2020-ban jöttek össze, és már jó ideje tervezték az esküvőt, aminek végre eljött az ideje. A rapper nemrég elmondta, hogy a házasság nem sokat változtatott a kapcsolatukon, hiszen előtte is szerelmesek voltak, és most is azok.
Judie is ott volt hétvégén a Szépség Expón, ahol csinált egy közös képet Magyarország egyik leggazdagabb emberével, A Nagy Ő című műsor sztárjával, Jákob Zolival. Judie és Jákob Zoli közös fotója azonban titkot rejtett, amiről Curtis felesége egyből lerántotta a leplet. Mivel a kosaras szépség 190 centi magas, Jákob Zoli pedig 170 centi körül lehet, a közös fotójukat úgy készítették el, hogy némileg csaltak: vagyis Jákob Zoli magasabb lépcsőfokra állt, mint Judie.
A népszerű Blue fiúcsapat énekese, Lee Ryan hatodik alkalommal lett édesapa, a hírről közösségi oldalán számolt be rajongóinak.
Anya és a baba egészségesek, jól vannak – ma megszületett az új kis angyalkám. Anya nagyon jól van. Áldottnak érezzük magunkat, hogy egy újabb egészséges gyermekünk született
– írta az énekes. A kislány egyébként a negyedik közös gyermekük Verityvel, összesen pedig a hatodik, hiszen Lee már két gyermeket nevelt korábbi párjaitól, Jessica Keeviltől és Samantha Millertől.
Pamela Andersont néhány héttel ezelőtt még a Deauville-i Filmfesztiválon láthattuk, mostanra azonban olyan átalakuláson ment keresztül, hogy szinte felismerhetetlen. Az 58 éves Pamela Anderson nemrég Párizsban tűnt fel egy maszkulin szabású zakóban és testhez simuló ruhában. Az ikonikusan szőke hajú színésznő rövid, vörös hajjal érkezett. Hajszíne mellett bőre is simábbnak és világosabbnak tűnt, a paparazzik és a rajongók alig ismerték fel. Új imidzsével láthatóan elégedett volt: nevetett, pózolt a kameráknak, miközben az internet szinte felrobbant a látványtól.
Claudia Cardinale szeptember 23-án, 87 éves korában halt meg. A híres színésznő, a Volt egyszer egy Vadnyugat sztárja rengeteg filmben szerepelt karrierje során. Számtalan híres ismerősre tett szert, ezért a szeptember 30-án megtartott temetésén rengeteg sikeres és befolyásos személy vett részt. A családtagok közül megjelent a színésznő lánya, Claudia, sokak megdöbbenésére viszont az elhunyt színésznő fia is a gyászolók között foglalt helyet. A színésznő mindössze húszéves volt, amikor életet adott fiának, akivel erőszakot követően lett terhes. Az apa kilétét a mai napig homály fedi. A színésznő karrierjének fellendülésekor egy olasz producer, Franco Cristaldi azt javasolta, hogy titkolja el a gyermeke kilétét, a fiút ezért eleinte a kisöccseként mutatta be, vagy teljesen elkerülte a gyereknevelés kérdését. A szülés is titokban zajlott le, abban a korban a férj nélküli gyermekvállalás ugyanis botrányosnak minősült. Ha a nyilvánosság megtudta volna, hogy a színésznő egyedülálló édesanya, akkor azonnal vége lett volna a karrierjének.
A brit királyi családdal való szakadás, amelyet Harry herceg Tartalék című memoárja és legutóbbi médiaprojektjei tovább mélyítettek, egyelőre nem mutatja a rendeződés jeleit. Az ismert kommentátor, Nile Gardiner szerint Harry herceg folyamatosan aláássa a brit monarchiát, „soha nem vállal felelősséget semmiért”, és magát, valamint Meghan Markle-t áldozatként tünteti fel. Gardiner, aki korábban Margaret Thatcher tanácsadója volt, hétfőn az X-en írt bejegyzésében a szeptember 10-i, Károly királlyal történt rövid találkozóra reagálva azt is állította, hogy a sussex-i herceg „nem megbízható”. Az éles bírálat éppen akkor érkezett, amikor arról számoltak be, hogy Károly király visszautasította Harry azon reményét, hogy újra a királyi család aktív tagjaként dolgozhasson.
Sok négylábú barátra tett szert a kis Noel.
Az énekes és fia kapcsolata javíthatatlan?
A botrányok miatt Károly próbál távol maradni testvérétől.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.