
Váratlan fordulat! Házasság első látásra Attilája: „Vikivel egymás mellett, boldogan fogunk kimenni a kísérletből”
Janicsek Attila és Miló Viki kapcsolata nem épp fáklyásmenet.
Ma helyezték végső nyughelyére a Tisztelet Társasága elnökét. Schmuck Andor temetésén rengeteg barátja és tisztelője volt jelen.
Ma, augusztus 15-én délután helyezték örök nyugalomra az 54 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt politikust. Schmuck Andor temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze. Családtagok, a barátok, tisztelők érkeztek a helyszínre, köztük rengeteg híresség: többek közt Schobert Norbert, Mága Zoltán, Fodor Zsóka, Visváder Tamás. A megható beszédek mellett szívhez szóló dallamok is felcsendültek.

Egy hónappal és egy nappal a halála után vettek végső búcsút a népszerű politikustól, a Tisztelet Társasága elnökétől a Fiumei úti sírkertben. Schmuck Andornak sírja ugyanis évek óta állt ott, amely sokakból komoly megdöbbentést váltott ki, hiszen Andor már akkor is látogatta a nyughelyet, amikor még egészséges volt. Mindezt jó barátja, Pánczél Zoltán előtt tisztelegve is tette, hiszen barátja is ott nyugszik.
A család előzetes kérése szerint egy-egy szál fehér virággal érkeztek a barátok és hírességek Schmuck Andor temetésére. Két fivére, Ákos és Balázs természetesen jelen volt, és két volt felesége, Eszter és Krisztin is lerótta kegyeletét. Rejtélyes menyasszonya, Kinga is jelen volt: fekete gyászruhájához csipkés fekete kalapot viselt a hölgy, akivel Schmuck Andorral állítólag három éve alkotott egy párt.

Schmuck Andor halála után a sztárvilág képviselői is kifejezté együttérzésüket, közülük többen is eljöttek a temetésre: Schobert Norbert, Zámbó Krisztián és Árpy, Molnár Gusztáv, Visváder Tamás, Gáspár Győző és Fodor Zsóka – a színésznő, aki nevelt fiaként szerette Andort, sírhatta el magát legtöbbször a temetésen.

A temetésen Nyári Károly és Mága Zoltán is zenéltek, gyönyörű dallamokkal búcsúztatták Andort. A politikusnak nagyon fontos dalt, a My Way-t zongorázta el Nyári Károly, Mága Zoltán pedig hegedűszóval búcsúzott.

Emellett a máltai lovagrend több képviselője is jelen volt. A rend szertartásaihoz híven különös hagyomány gyanánt három kopogással bocsátották végső útjára Andort - írja a Bors.

Schmuck Andor A Nagy Duettben jelentette be, hogy életmentő kezelésekre jár, mert súlyos betegség támadta meg a szervezetét, de bizakodva tekint a gyógyulására. Schmuck Andor halála július 14-én sokként érte az országot, még a barátai sem gondolták, hogy ilyen hirtelen kellett elbúcsúzniuk tőle.
A politikust július 13-án, vasárnap már a legközelebbi barátai sem érték el, ezért mindenki aggódni kezdett, hiszen korábban egyáltalán nem volt rá jellemző, hogy ne lehetett volna elérni. Végül a tűzoltóktalálták meg az általa alapított Tisztelet Társasága V. kerületi irodája fölött kialakított lakrészben.

Janicsek Attila és Miló Viki kapcsolata nem épp fáklyásmenet.

Anna exe szívből jövő vallomást tett.

Hatalmas örömhírrel érkezett a sztár.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.