
Eva Longoria megmutatta elképesztően dögös idomait
A színésznő 50 évesen is formában van.
A heti összefoglalónk főszereplői Tóth Gabi, Schobert Lara, Novák Henriett és a Házasság első látásra sztárjai.
Tóth Gabi és Krausz Gábor is elmondhatja magáról, hogy a válásuk után a boldogság szó szerint betáncolt az életükbe, hiszen mindketten táncművészek oldalán élik meg jelenleg a szerelmet. Sőt Gabi és Papp Máté Bence már közös vállalkozást is indítottak, erről együtt számoltak be.

Schobert Lara jelen állás szerint nem lesz focistafeleség, ugyanis váratlanul véget ért a kapcsolata jóval idősebb párjával.
Novák Henriett hosszú évekkel ezelőtt a Jóban Rosszban sztárjaként vált itthon ismertté, azóta Amerikában lett sikeres ingatlanos, illetve édesanya, és most már menyasszony is. Ugyanis megkérték a kezét.
Ha pedig már esküvő, a Házasság első látásra szereplői annak ellenére is óriási népszerűségnek örvendenek, hogy egyiküknek sem sikerült működtetniük a műsor kedvéért kötött házasságaikat. Sok olvasónkat érdekelte, hogy kivel ment nyaralni HEL Petra, illetve hogy ki és miként figyelte meg titokban HEL Andrist.

A színésznő 50 évesen is formában van.

Most végre kiderült, mi a helyzet Jázminékkal!

Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.