
A Schobert házaspár egyetlen lánya a közösségi oldalán számolt be a szakításról.
Ahogy azzal korábban a Metropol már foglalkozott, Schobert Lara tavaly év vége felé árulta el, hogy olyan komolyra fordult a kapcsolata a 10 évvel idősebb focista szerelmével, hogy úgy döntöttek, összeköltöznek.
A páros eddig Kazincbarcikán töltötte a romantikus mindennapokat, és mindenki azt hitte, hogy boldogságuk határtalan, egészen mostanáig. Schobert Norbi és Rubint Réka lánya ugyanis az Instagram-oldalán követői kérdésére elárulta, hogy már egyedülálló.
Az edzőként dolgozó Lara egy kérdezz-felelek során számolt be a sokkoló hírről, először csak arra a kérdésre felelt őszintén, hogy „Egyedülálló vagy?”, amire az volt a válasza, hogy „Igen”, majd szintén kérdésre válaszolva azt is elárulta, hogy már vissza is költözött a szüleihez, arra pedig, hogy hogy van most lelkileg, így felelt:
Nehéz erre most választ adni, mert elég nehéz napokat éltem meg… De tudom, hogy ez az én évem lesz, és hiszek abban, hogy minden azért történik, hogy tanuljunk belőle és hogy erősebbek legyünk! Rengeteg munka van, feladat, kihívás, úgyhogy erősnek kell maradni és menni előre! Nincs megállás.
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
A konditeremben is dúl köztük a szerelem.
Már nem az a cuki kisfiú, aki egykor volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.