
Óriási a tét, Dárdai Pálék megmenthetik az Újpestet a Fradi ellen
Jelenleg holtversenyben áll a két rivális.
Kedden este felejthetetlen meccset játszottak a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A PSG-Bayern München csúcsrangadón kilenc találat esett, ám még ez a lélegzetelállító gólparádé sem nyűgözött le mindenkit.
A PSG-Bayern München Bajnokok Ligája-mérkőzést már előzetesen is afféle korai döntőként emlegették, és a pályán látottak igazolták a várakozásokat. A Liverpoolt búcsúztató párizsi címvédő 5-4-re nyerte az első felvonást, amelyet Luis Enrique, a hazaiak vezetőedzője élete legjobb meccsének nevezett. A külföldi sajtóban is ódákat zengenek a gólzáporos találkozóról és a két gigász teljesítményéről, ám néhány kritikus szurkolónál mégsem ütötte meg a mércét a csodameccs.

A találkozó kapcsán természetesen szóba került a másik elődöntő, az Atlético Madrid-Arsenal összecsapás is. Egyes vélemények szerint szinte felesleges lejátszani a párharcot, hiszen a budapesti döntőn úgyis a PSG vagy a Bayern ünnepelhet majd.
Nem mindenkit varázsolt el azonban a kedd esti gólzápor.
Ez nem az igazi futball. Túl agresszív. A védelem a szitánál is lyukasabb. Arteta Arsenalja bármelyik csapatot elintézi.
– fogalmazott a közösségi médiában Piers Morgan brit műsorvezető.
Mások is hasonló kritikákat fogalmaztak meg: "Lehet dicsérni a támadójátékot, de a védelem mintha pályára sem lépett volna" – írták többen.
Egy másik szurkoló még tovább ment: "Ma este egyértelművé vált, hogy akárki jut tovább a PSG és a Bayern közül, egyik sem méltó a BL-trófeára. Szervezett védekezéssel és átlagos támadójátékkal is legyőzhetők. Ezt Diego Simeone és Mikel Arteta pontosan tudja."
"Négy-öt gólt kapni egy BL-elődöntőben gyerekes játékra vall, ez már-már amatőr szint" – hangsúlyozta az egyik drukker.
Nem csupán néhány laikus vélekedett így, a lefújást követően Wayne Rooney, BL-győztes legendák is kritizálta a játékot:
Vincent Kompanynak nagyon támadó szellemű csapata van, és szerintem egyértelműen látszik, hogy nem sokat dolgoztak a védekezésen, mert a látott gólok közül néhány iskolás volt. Sok éretlen védekezést láttunk ma.
– vélekedett az egykori angol válogatott támadó.
Akárhogy is, erről a kilencgólos őrületről még biztosan sokáig fogunk beszélni, ráadásul egy hét múlva újra egymásnak feszülnek a felek.
A másik elődöntőt ma este 21:00-kor, a párharcok visszavágóit pedig a jövő héten rendezik. A fináléra május 30-án Budapesten a Puskás Arénában kerül sor.

Jelenleg holtversenyben áll a két rivális.

Másfél hónapja képtelen nyerni az Union Berlin.

Amy Ramsey felül semmiben állt a kormánykerék mögé.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.