
Váratlan fordulat Gulácsiéknál, kiderült a keserű igazság
Bizonytalanná vált a magyar válogatott klublegenda sorsa.
A holland vezetőedző lánya a helyszínen nézte végig, ahogy édesapja csapatát szétszedik a párizsiak. Arne Slot terve egyáltalán nem működött a PSG ellen.
A Liverpool-szimpatizánsok már jó ideje várták, hogy Arne Slot végre valami váratlant húzzon. Nos, ez a Paris Saint-Germain ellen meg is történt: a holland szakember egy ötvédős, korábban egyáltalán nem tesztelt hadrendben küldte pályára csapatát. A meglepő döntés egyértelműen arra utalt, hogy a döntetlenre pályázik a Pool és inkább hazai pályán szeretné eldönteni a párharcot. Végül nem jöttek be a tréner számításai, 2-0-ás vereség lett a vége, ráadásul a lánya is a helyszínen nézte végig, ahogy csődöt mondott a taktikája.

Isa Slot már korábban is feltűnt néhány Liverpool meccsen, és szerda este is a helyszínen figyelte a csapat szenvedését. Ugyanakkor sem ő, sem a család többi tagja nem követte Angliába a menedzsert, így jóval ritkábban láthatja édesapját, mint szeretné.
Párizs azonban még Liverpoolnál is könnyebben elérhető Hollandiából – alig több mint egyórás a repülőút –, így Slot lányának nem okozott gondot az utazás. Utólag viszont egyértelmű, hogy nem a legjobb találkozót választotta: könnyen lehet, hogy éppen ez az összecsapás pecsételte meg Arne Slot jövőjét a Liverpool kispadján.

Isa Slot magánéletét illetően is felröppentek pletykák: szemfüles követők észrevették, hogy a fiatal nő eltávolította közösségi felületeiről az összes olyan fotót, amelyeken labdarúgó párjával szerepelt. Sokan ebből arra következtetnek, hogy a tréner csinos lánya ismét szingli lehet.

Bizonytalanná vált a magyar válogatott klublegenda sorsa.

Fontos emberek maradnak le az utolsó meccsekről.

Három remek támadóból csak kettő kezdhet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.