
Gulácsi helyettese kettesével kapja a gólokat, edzőjük beolvasott Orbánéknak
Mióta Maarten Vandevoordt átvette a magyar kapus helyét, garantált a két kapott gól. Megint vezetésből bukott Orbán Willi csapata, amit Ole Werner vezetőedző szóvá is tett.
Egyre nagyobb kulimászba keveredik az RB Leipzig a német labdarúgó-Bundesligában. A sérült Gulácsi Pétert nélkülöző, de a 251. Bundesliga-meccsén a csapata egyik legjobbjának bizonyuló Orbán Willivel felálló lipcsei csapat 2-0-s félidő után – Cristoph Baumgartner duplázott – úgy vesztett pontokat a Borussia Dortmund ellen, hogy először az egy hónapja gólképtelen középcsatára, Rômulo fejelt öngólt, majd a dortmundi Fábio Silva a 95. percben állította be a 2-2-es végeredményt, a labdát az elvetődő Maarten Vandevoordt kapus lábai alatt a kapuba lőve.

Ole Werner vezetőedző csapata ezzel a kettővel együtt már 18 pontot veszített el vezetésből, megint úgy, hogy az Orbánon és két-három társán kívül javarészt fiatal, tapasztalatlan játékosai 2-1-es állásnál túl rizikós dolgokat vállaltak be, és erre ismételten ráfizettek.
„A végén nem sikerült befejeznünk legalább egy kontrát, nem sikerült az utolsó tíz percben is józan döntéseket hoznunk. Nem sikerült a cseréinkkel új lendületet adni a csapatunknak. A Dortmundnak ellenben igen. Mi a végén is kapura törtünk egy olyan szituációban, amikor nem kellett volna kapura törnünk.
Túl zöldfülűek vagyunk. A meccs végéig okosan játszani a fejlődés jele. De meg kell mondanom, hogy ez nekünk ritkán sikerül.
Mindannyiunkat bosszant ez a végeredmény. Ha nem bosszantana, akkor valami nem is lenne rendben. A srácok ma sok mindent jobban csináltak, mint legutóbb a Wolfsburg ellen, de
kicsit már elegem van abból, hogy a jó játékunkról beszélek, miközben a végén elúsznak a pontjaink. Az a helyzet, hogy ez már egy visszatérő minta egyes játékosok esetében is, és ezektől a játékosoktól fejlődést várok el
– dohogott az RB Leipzig edzője.
Kezd elúszni a BL-indulás Orbán Williéknek
Orbán Williék vasárnap akár négy pont távolságba is kerülhetnek a még Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helytől, ha a Stuttgart nyer a pofozógép Heidenheim vendégeként.
A sérült Gulácsi ifjú belga helyettese, Maarten Vandevordt megint bemutatott szép védéseket is, de ahogy a Bayern München elleni kuparangadón (2-0 a bajoroknak, az első gólt a Vandevoordt hibája után kapott tizenegyesből lőve), majd a kiesőjelölt Wolfsburg elleni hazai 2-2-es bajnokin (akkor két kapura lövésből kétszer mattolva), úgy most, háromból harmadszor sem úszta meg két kapott gól nélkül.

Az RB Leipzig–Borussia Dortmund (2-2) meccs összefoglalója:
Top hírek

„Várhattak volna!” – Túl hamar döntöttek a válogatott kézisről
Nem azt nyújtották, amit elvártak volna tőlük.

Szoboszlainál is jobb? Helyére követelik a Liverpool mellőzött sztárját
A statisztikák is mellette szólnak.

Megdöbbentő részletek a Kabát Péteréknél történt bűncselekményről, hatalmas a kár
Nagy erőkkel keresi az elkövetőt a rendőrség.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre