
Ledöbbentek a NASA tudósai, brutális dolgot találtak a Holdon
Sokan úgy vélik, hogy az űrkutató központ szakemberei ufók nyomára leltek a Holdon.

Sokan úgy vélik, hogy az űrkutató központ szakemberei ufók nyomára leltek a Holdon.

Elfogtak kilenc férfit, akiket súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével gyanúsítanak - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

Hat férfi ajánlotta fel anyjának és lányának, hogy hazaviszik, ehelyett kegyetlenül megerőszakolták őket, egy másik nő pedig féltékenységből lett a kegyetlen tett áldozata.

Hol bosszankodtunk, hol hitetlenkedtünk, hol pedig csak nevettünk, amikor ismert politikusaink keveredtek valószerűtlen helyzetekbe, vagy önbizalomtól duzzadva mondtak bődületes ostobaságokat. Itt az idei Top 7-es válogatás!

Egy kábítószerrel kereskedő 30 éves kiskunmajsai férfit fogtak el a kiskunhalasi rendőrök - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

A cégek idén nyáron is kiemelten számítanak a diákmunkásokra, akik segítenek a szabadságolások miatt hiányzó munkaerő pótlásában. A diákok továbbra is a fővárosban válogathatnak a legtöbb hirdetés közül.

Pénteken 40 Celsius-fok feletti csúcsértékkel tetőzött a kánikula, de a napi országos melegrekord most nem dőlt meg - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Megkezdődik szombaton a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 176. hajózási főidénye: 17 kikötőben felújított hajókkal, megújult és kibővült menetrenddel várják a hajózni és kirándulni vágyókat.

Új egészségügyi szabály lépett életbe a munkahelyeken péntektől, s ez ismét előírja a maszk használatát, miután Olaszországban is megemelkedett a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma.

Lezuhant az óriáskerékről egy fiatal férfi Zamárdiban, a Balaton Sound fesztiválon csütörtök este, súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Feladta magát az a két férfi, akit egy 13 és fél évvel ezelőtti, kiskunlacházi ékszerbolti rablás elkövetőjeként azonosítottak a nyomozók.

A két cavapoo fajtájú kiskutya minden nap ezt kéri gazdájától, hogy nagynak és erősnek érezzék magukat.

Elmerült a Tisza-tóban és életét vesztette egy fiatal fővárosi rendőr - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

Lélegzetelállító képeket küldtek be az az Év Nemzetközi Portréfotósa versenyére, ahol a fődíj 10 ezer dollár volt.

Elindult a hazai dinnyeszezon, az elmúlt néhány évvel ellentétben jó esély van egy „nagyon pozitív” szezonra.

A Duna budapesti szakaszán találták meg péntek délelőtt a szerdán Visegrádnál eltűnt lány holttestét - közölte a rendőrség a honlapján.
2542
3758
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.