
Felmondott és eltűnt a férfi, aki véletlenül fizetése 286-szorosát kapta kézhez
Munkaadói kétségbe esetten keresik a chilei férfit, akinek véletlenül a szokásos fizetésének 286-szorosát fizették ki, és azóta eltűnt.

Munkaadói kétségbe esetten keresik a chilei férfit, akinek véletlenül a szokásos fizetésének 286-szorosát fizették ki, és azóta eltűnt.

Vérfürdőt rendezett a mozgássérült nővérét lemészároló lány, aki a gyilkosság idején csupán 14 éves volt, de áldozata sem volt még 20 éves.

Nem elég a hőségriadó, az állandósuló, 30 fok feletti hőmérséklettel járó kánikula mellett még ezzel is szembe kell néznünk.

Borzalmas esethez riasztották pénteken a rendőröket. Állítólag egy évtizede eltűnt kislány holttestét találták meg.

Az elvált férfi könyörtelen tettét egyik látogatása során vitte véghez.

Az utóbbi években egyre nő a súlyos, sokszor altatásos műtétet és hosszú rehabilitációt igénylő trambulinos gyermekbalesetek száma.

Pompás látvány, mesés illatok, tengernyi levendula, önfeledt nyugalom. A Kevélyhegyi Levendulamezőn jártunk.

Sikeres tanácsadó-karriert követően döntött úgy, hogy egy merőben más mesterséget is kipróbál, és likőrkészítőnek áll.

Itt az ideje, hogy felálljon egy önálló határvadász testület, ami kizárólag a határvédelemmel foglalkozik - kommentálta a szabadkai erdőben történteket a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebookon.

A kisfiú három órát töltött a tűzforró kocsiban. Az apuka, miután megtalálta gyermekét a járműben, végzett magával.

Hiába kért sikítozva segítséget a 19 éves lány, apja annyira dühös volt, hogy kétszer hatott át rajta kocsival. A lány belehalt sérüléseibe.

Gondoltál már arra, milyen a kocsiban sült tojás? Most megtudhatod, és azt is, érdemes-e a felforrósodott kocsit használni serpenyőként.

A fiatal nőt a szülei tartják el, aki dolgozni sem akar, mert nincsen rá ideje a szépségápolás és a szórakozás mellett.

Nem voltak könnyű helyzetben a személyzet tagjai, akik próbálták megoldani az eldurvult helyzetet. Sokan nagyon megrémültek!

Migránsok két csoportja támadt egymásra lőfegyverekkel szombat hajnalban a magyar határhoz közeli szabadkai erdőben, a helyszíni beszámolók szerint több súlyos sérült van, a rendőrség, a katonaság és a mentőszolgálat is nagy erőkkel vonult a helyszínre.

Az influenszer ingyenes beavatkozást ígér az önbizalomhiánnyal küzdő férfiaknak. Nem meglepő, hogy kampánya nagy port kavart.
2541
3758
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.