RETRO RÁDIÓ

Dollárbaloldal: Így ömlött a pénz a Bajnai cégekhez





A Nemzetbiztonsági Bizottság által szerdán nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján egyértelmű, hogy a baloldali kampány központi „agya” a DatAdat-csoport.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.11.26.
választási beavatkozás

Ennél a cégnél találkozott a régi baloldali gárda és a külföldről érkezett pénz, valamint kampánytechnika. A most nyilvánosságra került adatok alapján kulcsszerep jutott a 2019-es önkormányzati választáson már bevetett, DK-közeli EzaLényeg nevű szélsőbaloldali lejárató portálnak is.

Bár a Márki-Zay Péter-féle mozgalom 1,85 milliárd forintot kapott több részletben a tengerentúlról a Korányi Dávid vezette Action for Democracyn keresztül, a pénz nagy része azonban nem maradt náluk – ez derül ki a Nemzetbiztonsági Bizottság honlapján a minap nyilvánosságra került anyagokból. Több mint 1,4 milliárd forint ugyanis a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól tovább vándorolt a DatAdat-csoport számláira. Az Action for Democracy közvetlenül is pénzelte a Bajnai Gordon exkormányfő nevével fémjelzett DatAdat-csoportot, méghozzá 148 millió forinttal. Mindemellett azonban egy harmadik pénzcsatorna is nyílt a Korányi Dávid által létrehozott pénzalap és Bajnai Gordonék cégcsoportja között, ez pedig az Oraculum 2020 Kft.-n át vezetett.

Bajnai Gordon miniszterelnök Korányi Dávid kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkárral sétál a Capitolium előtt sajtótájékoztatója után washingtoni látogatása második napján, 2009. december 3-án FORRÁS: MTI/BELICZAY LÁSZLÓ

Utóbbi egy volt szocialista tanácsadó, Páva Zoltán vállalkozása. Az Oraculum működteti az EzaLényeg nevű lejáratóportált, amely kampányszerű, fizetett hirdetésekben próbálta már 2019-ben és 2022-ben is befolyásolni a választókat. Az Oraculum 1 milliárd forintot kapott Korányiéktól, de ebből 324 milliót tovább is utaltak a DatAdatnak.

 

A DatAdat és az Oraculum pénzügyeiben, az utalások kavalkádjában egyvalaki bizonyosan tisztán lát, ez pedig nem más, mint a Szegi nevű, néhány száz lelkes faluban ténykedő Tóth Józsefné, aki mindkét társaságnál könyvelőként van feltüntetve. Mint emlékezetes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói a borsodi településen találtak rá a DatAdat könyvelésére, de minden bizonnyal az Oraculum pénzügyi iratai is itt vannak (csak zárójeles megjegyzés: a DK európai parlamenti képviselőinek a kifizetőhelye szintén Szegiben van).

Bajnai és Márki-Zay titkos vacsorája Londonban

Visszatérve a DatAdat-Oraculum-Action for Democracy háromszöghöz: ezek személyi köre szinte kibogozhatatlanul összefonódik, így aztán kérdéses, mennyiben lehet ezeket egyáltalán önálló szereplőkként vizsgálni. Érdemes áttekinteni azt a személyi hálót, amely súlyos összegeket mozgatott meg idén tavasszal a baloldali hatalomátvétel érdekében

A hálózat központi figurájának Bajnai Gordon kormányfő látszik. Róla egy régi barátja, Gansperger Gyula egy kiszivárgott hangfelvétel szerint úgy fogalmazott, hogy „Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak. (…) Ugye kik ezek az erők? Ugye, egyik része a Soros birodalom, fogalmazzunk így. A másik része, azok a nagytőkés csoportok, Németország, Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon.”

Bajnairól és a szűk személyi köréről még 2020 januárjában írta meg a Magyar Nemzet, hogy jelentős választói adatbázisok felett rendelkezik és a legújabb kampánytechnikákkal segíti a baloldalt a két volt miniszterelnök, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc egykori kabinetfőnöke. A 2018-as választások előtt már létrehozott DatAdat Professional Kft. egyik tulajdonosa Ficsor Ádám, míg Szigetvári Viktor menedzserként dolgozik a cégnél. A kölcsönös megbízhatóságra garancia, hogy

Szigetvári mindkét bukott miniszterelnök bizalmas munkatársa volt, Ficsor pedig nemcsak Gyurcsány kabinetjét vezette, de később bajnai titkosszolgálati minisztereként is dolgozott.

A projekt fontosságát jelzi, hogy abba kisebbségi tulajdonosként – egy másik cégén keresztül – maga Bajnai is beszállt. Ha egy állampolgár például a Facebookon Gyurcsány feleségével „beszélget”, akkor a Bajnai–Gyurcsány-hálózat kezei közé kerülnek az adatai.

Néhány hónappal korábban szintén a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy EzaLényeg.hu címen indult el egy, a helyi kampánytémákra fókuszáló lapcsoport, amely bevallottan az ellenzék szekerét tolta az önkormányzati választások kampányában. Az oldal kiadója, ifjabb Páva Zoltán 2008 és 2010 között a kifizetőhelyként működő Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) számlázott, a hozzá köthető Medich-Technik Bt. közel ötmillió forintot kapott szaktanácsadói tevékenységéért 2008-ban. A lap már ekkoriban arról írt, hogy a hírportál mögött komoly anyagi források lehetnek, erre utaltak a Facebook-hirdetések, valamint a híraggregátor oldalakon megjelenő cikkek nagy száma.

Később az is kiderült, hogy a botrányos hangvételű EzaLényeg egyéb szálon is kötődik Bajnaiékhoz.

A portál főszerkesztője ugyanis az a Zentai András, aki korábban a Bajnai-féle Együtt ifjúsági mozgalmában is feltűnt, illetve sajtósként Bajnai mellett is dolgozott. Sőt, Zentai még 2008-ban került az akkori MSZP-s Miniszterelnöki Hivatalba, Páva Zoltán tulajdonoshoz hasonlóan. Az EzaLényeg mindemellett a Datadat Kft. szolgáltatásait használja.

Végül, de nem utolsó sorban

a „látható pénzforrás”, Korányi Dávid is régi Bajnai-ember.

Miniszterelnöki főtanácsadó, majd kül- és biztonságpolitikáért felelős szakállamtitkár volt a kormányában. Bajnai távozását követően főnökéhez hasonlóan a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen folytatta, a SAIS Transzatlanti Kapcsolatok Központjának kutatója volt. A korábbi baloldali miniszterelnök által szervezett, a 2018-as választási kudarc után végleg megszűnt „Együtt – A Korszakváltók Pártja„ egyik alapítója volt, de a Soros-féle ECFR-ben is együtt szerepelnek.

Szintén nem mellékes körülmény, hogy az Oraculum 2020 és a DatAdat anyagilag is jól járhatott a baloldali kampánnyal. Kezdjük az előbbivel! Az Oraculum 2020 Kft. idei évéről értelemszerűen még nem számolt be, 2021-ben azonban a korábbi éveihez képest kiugró, 667 milliós árbevételre tett szert, az adózás előtti eredménye azonban mindössze 4 millió forint volt. A vállalat alkalmazotti létszáma 1-2 fő között váltakozott.

A DatAdat-csoportnak különösen a külföldi lábai látszanak sikeresnek. Míg a hazai főcég, a DatAdat Professional Kft. 2021-ben 2 milliárdos árbevétel mellett szintén csak 4 millió forint körüli adózás előtti eredményre volt képes, a Datadat-csoport észtországi vállalata, a DatAdat OÜ komoly rekorderedményt ért el 2022 első negyedévében. A teatmik.ee észt céginformációs oldal adatai szerint 2019 márciusában bejegyzett vállalkozás idén január és március között 2 074 816 eurós adóköteles forgalmat bonyolított, azaz jó háromnegyed milliárd forintot kasszírozott.

Szigetvári Viktor Bajnai Gordonnal

Szigetvári Viktor Bajnai Gordonnal

A Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor képviseletével működő vállalat előző rekordját – nem meglepő módon – a 2021 őszi előválasztás idején érte el, amikor három hónap alatt több mint 1,1 millió euró adóköteles forgalmat szerzett. 2022 második negyedéve sem alakult rosszul, ugyanis 972 ezer euró volt az észt DatAdat adóköteles forgalma. Láthatjuk tehát, hogy

a magyar választási ciklus alakulása erősen összefüggött az észtországi vállalkozás eredményességével.

Ami változatlan volt a választások után, az az alkalmazottak száma, ami továbbra is, a kezdetek óta nulla főt jelentett.

Összefoglalva, a Nemzetbiztonsági Bizottság dokumentumai is megerősítették sokak gyanúját: Bajnai Gordon látszik a baloldal 2022-es kampányában a legfontosabb háttérembernek. Egy hozzá erősen kötődő személy, Korányi Dávid „hajtotta fel” a pénzt a tengerentúlon, az ő résztulajdonában működő vállalkozáshoz került az „összekalapozott” források jó része. Ugyanez a cég szervezte a balliberális összefogás kampányát, adatokat gyűjtött, tanácsadóként működött közre. Végül, két Bajnaiékhoz régóta kapcsolatba hozható szereplő tűnik fel az EzaLényegnél is, amely a „piszkos munkát”, a fideszes jelöltek célzott hirdetésekkel megtámogatott támadását végezte, és amely – hogy a kör bezáruljon – szintén adatokat gyűjtött Bajnai részére.

A 2022-es országgyűlési választásokon soha nem látott méretű külföldi beavatkozási kísérletre került sor. Mint kiderült, a magyar baloldal a guruló dollárokért cserébe idegen érdekeknek szolgáltatta volna ki Magyarországot. Kezdetben Márki-Zay Péter szólta el magát, hogy külföldi pénzből kampányoltak. A mozgalmán keresztül 1,8 milliárd forint érkezett külföldről a kampányba. Csakhogy kiderült: hazudtak, a titkosszolgálati vizsgálat megállapította, hogy több mint 3 milliárd forint érkezett a dollárbaloldalhoz az Action for Democracy nevű amerikai alaptól, amely ráadásul egy héttel a megalakulása után már óriási összeget utalt el: tehát szó sem lehet mikroadományokról.

Bajnai Gordon exminiszterelnök Korányi Dávid kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkárral (j) áll a Capitolium előtt sajtótájékoztatója után washingtoni látogatása második napján, 2009. december 3-án FORRÁS: MTI/BELICZAY LÁSZLÓ

Korányi Dávid és az Action for Democracy

A nemzetközi balliberális hálózat egyik kulcsszereplője, Korányi Dávid - aki Karácsony Gergely tanácsadója volt, továbbá Bajnai Gordon egyik bizalmi embere - szervezte a magyarországi baloldal amerikai finanszírozását a 2022-es választási kampányban.

Bajnai Gordon exminiszterelnök Korányi Dávid kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkárral (j) áll a Capitolium előtt sajtótájékoztatója után washingtoni látogatása második napján, 2009. december 3-án FORRÁS: MTI/BELICZAY LÁSZLÓ

A New Yorkban luxuskörülmények között élő Korányi Dávid nevéhez köthető az Action for Democracy nevű amerikai szervezet, amely, mint kiderült, közel 3 milliárd forintot juttatott kezdetben Karácsony Gergelyhez, majd ezt követően Márki-Zay Péterhez. Az Action for Democracy Magyarország mellett több másik országban, így például Olaszországban és Brazíliában is pénzügyi támogatásokkal próbálta kormányra segíteni a baloldalt.

Korányi Dávid a pályafutását Gyurcsány-fiókaként kezdte, majd Soros György magyarországi helytartójaként irányította a dollárbaloldal magyarországi tevékenységét. egy ideig Karácsony Gergely tanácsadójaként is dolgozott, de mára kiderült, valójában a tartótisztje volt, eredetileg ugyanis az amerikai szponzorok Karácsonyt akarták miniszterelnök-jelöltnek.

Korányi meghökkentő életútjáról az Origo ITT írt részletesen.

Korányiék honlapja korábban Karácsony Gergely választási szervezetét, az előválasztás idején százmilliókat költő, szintén ismeretlen adományozók által pénzelt 99 Mozgalmat is támogatottjai közé sorolta. Amikor azonban a magyar sajtóban téma lett az Action for Democracy és a 99 Mozgalom közötti pénzügyi kapcsolat, az amerikai szervezet megváltoztatta honlapját, és levette az általa támogatott csoportok listájáról az átláthatatlan finanszírozású egyesületet.

Korányi Dávid és Karácsony Gergely”FORRÁS: FACEBOOK / KARÁCSONY GERGELY„

Korányi Dávid

Korányi Dávid sokak számára Karácsony Gergely tanácsadójaként vált ismertté, azonban már korábban is ezer szálon volt köthető a baloldalhoz. Nemrég például az derült ki, hogy egy időben dolgozott a hírhedt amerikai baloldali Johns Hopkins Egyetem washingtoni Nemzetközi Tanulmányok Intézetében, többek között Bajnai Gordon egykori miniszterelnökkel.

Karrierje viszont már sokkal korábban, 1999-ben kezdődött, akkoriban a GKI gazdaságkutató elemzőjeként dolgozott. Az éles váltás 2002 és 2004 között történt, ekkor kapcsolódott be ugyanis a baloldali politikába: az MSZP frakciója mellett gazdasági, külügyi és európai integrációs területen dolgozott. A pályafutása gyorsan ívelt felfelé, 2007-től már munkacsoportot vezetett a párton belül, platformot alapított, aminek az elnökségi tagjai is lett.

Korányi nem sokkal később pedig Bajnai Gordon miniszterelnöki főtanácsadója, majd kül- és biztonságpolitikáért felelős szakállamtitkára lett. Jól példázza kettőjük szoros kapcsolatát, hogy 2009-ben a rendkívül előkelő 16. helyen szerepelt a szocialisták listáján.

Márki-Zay elszólta magát

Minderre úgy derült fény, hogy Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök-jelöltje véletlenül elszólta magát, és beismerte, hogy több százmillió forintos támogatás érkezett a tengerentúlról (később kiderült, hogy legalább hárommilliárdos).

A támogatások az Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkeztek. A szervezet közvetlenül a választások előtt jött létre egyetlen céllal, mégpedig a magyar választások befolyásolására. A nemzetbiztonsági bizottság elé került papírokból kiderült: a megalakulása után egy héttel már össze is szedett több mint egymilliárd forintot, majd el is utalta azt a magyarországi baloldalnak.

A guruló dollárokból nemcsak Márki-Zay mozgalmához jutott, hanem ahhoz a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdathoz is, amely illegálisan, lopott adatokkal dolgozott a választási eredmény befolyásolásán. Megdöbbentő, hogy egymilliárd forintot kapott az EzaLényeg nevű szélsőbaloldali gyűlöletkeltő oldal is - részben rajtuk keresztül támogatták a DatAdatot. A bukott miniszterelnök-jelölt mozgalma a támogatásból SMS-kampányokat, Facebook-hirdetéseket és óriásplakátokat is vásárolt. De ebből a pénzből jutott a dollárbaloldal kampányközpontjára, valamint a DatAdathoz kapcsolódó üzletek megkötésére.

A nemzetbiztonsági kockázatok miatt a Nemzeti Információs Központ átfogó vizsgálatot rendelt el az ügyben. A vizsgálat során fény derült a baloldal durva hazugságaira.

A baloldali hazugságok, mellébeszélések

Az egyik baloldali propagandalap, Varga Zoltán vörösbáró lapja, a 24.hu a következő hazugságokat szedte össze az ellenzéki pártokat mosdatva:

  • A DK szerint ők nem kaptak ilyen támogatást, és arról is csak a sajtóból értesültek, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) külföldi adományokhoz jutott.
  • A Jobbik mellébeszélt, azt írták, nem tudnak érdemben válaszolni
  • Jakab Péter azt állította a 24-nek, hogy a pénzekről nem kapott tájékoztatást, és azok létezéséről sem tudott.
  • Az „említett források nem a Momentumhoz, hanem Márki-Zay Péter mozgalmához érkeztek, nem voltak róla érdemi információink, a létükről mi is ugyanabból a podcastből értesültünk, mint a nyilvánosság” – írta a Momentum.
  • A szocialisták sem tudtak semmiféle külföldi pénzről, mint írták: Az „MSZP nem követte nyomon, hogy Márki-Zay Péter és az MMM honnan gyűjt támogatást„.
  • Mind a hat baloldali párt tudott a pénzekről

    Márki-Zay azonban gyorsan megcáfolta a baloldali pártokat. Azt mondta a 24.hu-nak, hogy a végső összeg számára is „kellemes meglepetés” volt (ráadásul a meglepetése még kellemesebb kellett, hogy legyen, hiszen ő csak 1,8 milliárdot vallott be, de kiderült, 3 milliárdról volt szó). Az interjúban hangsúlyozta, hogy a költéseket a hat párttal egyeztették.

    Márki-Zay PéterFOTÓ: POLYÁK ATTILA - ORIGO

    Márki-Zay Péter ezt mondta:

    én az országot jártam, a költéseket nem én intéztem és nem is én hagytam jóvá, hanem az a kampánymenedzsment, amely a napi döntéseket hozta, minden nap a hat párttal egyeztetve.”

    Mindebből kiderült az, hogy a hazugságaik ellenére mind a hat párt részletesen tudott az illegális pénzről, továbbá közösen költötték el az Egyesült Államokból érkező összegeket.

    A vizsgálat eredménye

    A Nemzeti Információs Központ főigazgatója által küldött hivatalos iratok szerint az egyik első adományt az Oraculum 2020 Kft. kapta, akkori árfolyamon számítva 228 millió forintot.

    FORRÁS: PARLAMENT

    A pontosan 684 672 dollárnyi összeget annak az Oraculum 2020 Kft.-nek adták, mely az EzaLényeg.hu szélsőbaloldali gyűlöletkeltő propagandaportál kiadója. A cégről azt érdemes még tudni, hogy a tulajdonosa ifj. Páva Zoltán, aki korábban a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok tanácsadója volt. Mint kiderült, ez a cég végül összesen 1 milliárd forintot kapott az Action for Democracy alapítványtól.

    FORRÁS: PARLAMENT

    A baloldal és Korányi Dávid nevetségesen azt állítja, hogy a fenti összegeket mikroadományokból fedezték. Az azonban egyszerűen elképzelhetetlen, hogy egyetlen hét alatt összegyűjtöttek egymilliárd forintot mikroadományokból.

    A guruló dollárok útjaFORRÁS: NEMZETI INFORMÁCIÓS KÖZPONT

    Szánalmas magyarázkodás Korányitól

    FORRÁS: ORIGO

    Korányit a volt indexesek új blogja, a Telex kezdte el mosdatni. Korányi „természetesen” áldozatnak próbálja magát beállítani, miközben egy szót sem ejtett arról, hogy a több százmillió forintért cserébe mit kértek a „mikroadományozók”.

    Márki-Zay és Korányi is azt állította, hogy mikroadományokból tevődött össze ez a hatalmas összeg, de mint ahogy a vizsgálatokból jól megállapítható, ezek a tranzakciók közel sem nevezhetőek mikroadományoknak.

    A felelősség kérdése és az idegen érdekek szolgálata

    Amennyiben kétséget kizáróan megállapítható, hogy a baloldal külföldről származó pénzösszegeket használt fel a választási kampányban és azt követően, úgy az emiatt bekövetkező jelentős politikai hitelvesztés mellett az elkövetők jogi felelősségre vonása is szükséges, hogy soha többé ne fordulhasson még egyszer ilyen elő” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

    A dollárbaloldal némi pénzért és hatalomért cserébe eladta volna hazánk szuverenitásátFORRÁS: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT

    Az eset rávilágít arra is, hogy a magyar baloldal a hatalom megszerzése érdekében néhány milliárd forintért cserébe bármikor hajlandó feladni Magyarország önállóságát.

    A hatalomért és a pénzért cserében teljesen kiszolgálták volna hazánkat az idegen érdekeknek.

    A legújabb fejlemény: csütörtökön este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Márki-Zay Péter bevallotta, hogy az Action for Democracy nem ködös „demokráciaféltésből”, hanem a választás befolyásolására jött létre, és hogy a magyarországi baloldal igenis konkrét vállalásokat tett a pénzért cserébe.





    Ezeket olvastad már?
    Frontális ütközés történt: két kisgyerek sérült meg a kedd reggeli balesetben

    Frontális ütközés történt: két kisgyerek sérült meg a kedd reggeli balesetben

    Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

    Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

    Hihetetlen kutatás: a terhesség után fiatalabbnak néznek ki a nők

    Hihetetlen kutatás: a terhesség után fiatalabbnak néznek ki a nők

    Exkluzív fotók az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásáról – Galériával

    Exkluzív fotók az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásáról – Galériával

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás