
Egy 23 éves magyar fiatal is koronavírus áldozatai között van
Magyarországon szerdáig az aktív fertőzöttek száma 8 316 főre emelkedett.
Magyarországon szerdáig az aktív fertőzöttek száma 8 316 főre emelkedett.
Befejeződött a digitális tantermek kiépítése a High-Tech Suli program második pályázatának nyertes iskoláiban. A tanárok és a diákok mostanra már birtokba is vehették új eszközeiket.
Minden nő életében előfordulhatnak menstruációs zavarok. Az utóbbi időben azonban ezeket a Covid-vakcinákkal is kapcsolatba hozták.
Egy új, több mint 7000 négyzetméteres kulturális központ jött létre, melyet Áder János, Magyarország köztársasági elnöke nyitott meg.
Újabb befogadó játszótér nyílt meg, ezúttal Budafokon, ahol a fogyatékkal élő és ép gyermekek egyaránt élvezhetik a játékokat.
A Combino-villamosok homokszóró rendszerének meghibásodása miatt nem járt szerda délelőtt a 4-es és a 6-os villamos.
A koronavírusos fiatal a nagyszebeni sürgősségi megyei kórház intenzív osztályára került.
Komolyan megtépázta a közlekedés azoknak az embereknek az idegrendszerét, akik a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között szerettek volna villamosozni, azaz pótlóbusszal közlekedni.
Kedden több mint 17 ezren látogattak el a világkiállításra, ezzel központi helyszínünk, a megújult HUNGEXPO látogatottsága már átlépte a 263 ezret.
A XIII. kerületben aggódnak a lakók, mert a betörők tesztelgetik, hogy otthon vannak-e a társasházi lakásokban.
Statisztikát tett közzé az izraeli Egészségügyi Minisztérium az oltatlanok, a kétszer, illetve a háromszor oltottak eredményeit vizsgálva. Az eredmények aggasztóak.
A beoltottak száma 5 900 019, közülük 5 665 141 fő már a második oltását is megkapta, 833 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
Kegyetlenül megölte a barátnőjét egy fiatal férfi egy elhagyatott III. kerületi épületben.
Két autó ütközött össze a XI. kerületben kedd este.
Néhány perc alatt lefoglalhatjuk az oltási időpontunkat az interneten. Mutatjuk sorban, mit kell tenni!
Szerdán kettősfronti hatás keseríti meg az életünket.
2423
3239
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.