
Rengeteg a sérült: két hullámvasút ütközött össze a vidámparkban
A balesetben legalább 34 ember sérült meg, miután két szerelvény egymásba rohant valószínűleg azért, mert az egyik nem tudott lefékezni.

A balesetben legalább 34 ember sérült meg, miután két szerelvény egymásba rohant valószínűleg azért, mert az egyik nem tudott lefékezni.

Pénteken a többórás napsütés mellett ismét erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés.

Az erdőgazdálkodás ciklikus tevékenység, az elkövetkező időszakban kezdünk neki a fakitermelésnek, a készletek folyamatos utánpótlása mellett.

Az augusztus 20-i tűzijáték a tavalyihoz hasonlóan a magyar történelem egy-egy jelentős szeletét mutatja be, pontosan úgy, mintha egy kisgyermek álmodná meg. A kulisszatitkokról Réti Barnabás mesél.

Orbán Viktor kormányfő nyitóbeszédet mondott az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján. Tóth Gábor tudósító megosztotta élményeit.

A Metropol összeszedte a hétvége legfontosabb tudnivalóit, hogy milyen programok lesznek, és hogy merre kell forgalmi változásokra számítani.

Egy házaspár döbbenten vette észre, hogy kertjüket kis anyagtörpék lepték el.

Habár az e-sportban az elsőként jegyzett profi játékos egy magyar nő volt, a versenyeken a férfiak vannak túlsúlyban. A lehetséges okokat a K&H vizsgálta.

A Sziget Fesztiválra mindenki elsősorban bulizni megy, de ez nem jelenti azt, hogy nem történhet valakivel baleset: ellophatják az értékeit, és az is előfordulhat, hogy orvosra lesz szüksége.

Rengeteg érdekes ember érkezett idén is Magyarország legnagyobb fesztiváljára, volt köztük, aki kész zenei tehetség.

Az egészségügyi tampon egyébként sem volt túl bizalomgerjesztő, de a benne talált tárgy után még kevésbé lett az.

Három autó ütközött össze a Rákóczi hídon, már a tűzoltók és a mentők is a helyszínre érkeztek. A XI. kerületben egy másik nagy baleset történt, így ezen a környéken nagy dugók lesznek.

A robbanásban több épület lakhatatlanná vált, a hatóságok folytatják a kutatást további lehetséges áldozatok után - jelentette az amerikai sajtó.

A bíróság elrendelte a letartóztatását egy férfinak, aki a székesfehérvári kórházban rátámadt válófélben lévő feleségére - tájékoztatta a Fejér Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Az esővíz ma már a Föld minden pontján túl szennyezett ahhoz, hogy emberi fogyasztásra alkalmas legyen.

Szlovákia után Magyarországra is megérkezett a kőolaj a Barátság vezetéken keresztül: csütörtök reggelre helyreállt a szállítás - közölte a társaság az MTI-vel.
2349
3620
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.