
Tragédia: szülés közben hunyt el a 32 éves édesanya
Az orvos figyelmeztette a szülőket, ők azonban nem tartották be a javaslatot. Most a kórházat hibáztatják a tragédia miatt.
Alig várták második gyermekük születését, azonban hamarosan rémálommá vált a család élete. Lucy Howell, a 32 éves édesanya éppen második gyermekének adott életet, ám a szülés közben komplikációk merültek fel, amelybe a nő belehalt – írja a The Sun. Az eset egész Angliát megrázta, és számos kérdés merült fel a tragédiával kapcsolatban. A család az orvosokat vádolja, a kórház azonban azzal védekezik, hogy ők világosan elmondták az instrukciókat, Lucy azonban nem tartotta be ezeket.

Lucy az első gyermekét természetes úton szülte, azonban később meg kellett műteni. A műtét ugyan jól sikerült, azonban a sebész azt javasolta, hogy ha újra teherbe esne, akkor mindenképpen császármetszéssel hozza világra gyermekét. A nő ezt nem fogadta el, ragaszkodott a természetes úton történő szüléshez, ez tehát azt jelenti, hogy elutasította az orvosi javaslatot.
Később sajnos beigazolódott az, amitől a sebész tartott: a természetes szülést nem bírta a nő szervezete, így a szülés okozta komplikációba belehalt a fiatal anyuka. A patológus véleménye szerint a halál oka magzatvíz-embólia és méhrepedés lehetett. A halottkém azonban arra gyanakszik, hogy az orvosi instrukció nem volt egyértelmű és határozott, ezért dönthetett úgy a pár, hogy mégis a természetes szülés mellett teszik le a voksukat.

A bírósági eljárás során arra is fény derült, hogy a vajúdás sem spontán indult meg
A szülés előtt egy nappal egy olyan gyógyszert adtak Lucynak, amely a méhben összehúzódásokat okoz, így felmerült a gyanú, hogy részben (vagy egészben) ez okozta a komplikációt. A szülészek ugyanakkor a sebészt vádolják, mondván, hogy tudatniuk kellett volna velük az orvosi szakvéleményét, és hozzájuk nem jutott el az az információ, hogy nem javasolt a természetes szülés. Shaheen Khazali, a sebész ezt határozottan elutasítja, állítása szerint ő világosan elmondta Lucynak az orvosi véleményét, erről pedig informálta a szülészeti osztályt is.
Az ügy tehát lezáratlan, a nyomozás folyik. Lucy második gyermeke, Pippa túlélte a tragédiát, ám édesanya nélkül kell felnőnie.
Top hírek

Gyilkosság a Morrison's-nál: Emberöléssel vádolják az ököllel halált okozó elkövetőt
A rendőrség közleményben jelentette ki: emberölés történt.

Új tulajdonosi struktúrával erősödik a Mind Klinika
A tulajdonosváltást követően a klinika változatlan szakmai csapattal folytatja tevékenységét.

„Csak úgy ropogott a sárvédő!”: ultrabénán, ittasan próbált kiparkolni a férfi Újpalotán – Videó
A fél internet most azon nevet, mit művelt a férfi az autóval.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre
