
„Nekem ez most túl sok... Nincs mit mondanom” - 10 milliós adóssággal vádolják, börtönbe mehet Kozso
A zenész egy korábbi hölgy kollégájától kért kölcsön jelentős összeget, amit állítólag nem fizetett még vissza. Szűkszavúan nyilatkozott az énekes.

A zenész egy korábbi hölgy kollégájától kért kölcsön jelentős összeget, amit állítólag nem fizetett még vissza. Szűkszavúan nyilatkozott az énekes.

Király Linda az egyik fellépése előtt értesült a hírről, hogy példaképe, Whitney Houston elhunyt. A mai napig emlékszik arra, amit akkor érzett.

Már 38 éve annak, hogy egy vak operaénekesnő bevezette Gór Nagy Máriát a jóslás rejtelmeibe. A színésznőt mindig is érdekelte ez a misztikus világ, tanodájának kényszerű bezárása után azonban végleg efelé fordult.

Ma ünnepli 75. születésnapját Dévényi Tibor, aki az évfordulóról és a terveiről mesélt.

Az Exatlon korábbi kihívója durva szavakkal illette Kempf Zozo, BMX-világbajnokot és egy másik bajnokot is.

Úgy tűnik, a válása után Horváth Gréta egyre jobban van, most éppen egy faházban pihen, és nem is egyedül.

A Sztárban Sztár első élő adásának győztese az első feladatáról és a balszerencsés akciójáról is mesélt.

Érzelmesen és határozottan védte meg zenésztársát a Kossuth-díjas énekes, miután a DK politikusa botrányos posztban szólt be a Bikini basszusgitárosának.

A zenész New York-i otthonában, rákban halt meg. Olyan kiváló zenekarok alapítója, mint a King Crimson és a Foreigner.

A fitneszguru őszintén vallott arról, milyen volt átesni egy sztrókon, valamint azt is elárulta, hogy mit gondol az oltásról.

A hazai blueskirály, Deák Bill Gyula a széltől is óvta a feleségét, a koronavírus alatt ezért szinte ki sem mozdult otthonról. Marika most mégis rossz hírt kapott az orvostól.

Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolata nagyon sokszor kerül a nyilvánosság középpontjába, ezúttal azonban egészen aggasztó hír kapott szárnyra.

Már nyoma sincs az elmúlt időszak megpróbáltatásainak Kulcsár Edinán. A modell a jelek szerint boldogabb, mint valaha, a kritikák pedig a legkevésbé sem érdeklik.

Sokakat megdöbbentett a hír, amikor Janicsák Veca bejlentette, hogy el fog válni férjétől, Ladányi Jancsó Ábeltől.

Fordulóponthoz érkezett Berki Krisztián és felesége kapcsolata. A Borshoz eljutott információk szerint az egykori Fradi-vezér napok óta egy belvárosi szállodában húzza meg magát.

Rihanna megmutatta rajongóinak szuper dögös kismamaalakját is. A követői nem győzték dicsérni a bomba formában lévő énekesnőt.
1495
1975
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.