
Szabó Franciska falatnyi bikiniben mutatta meg kisportolt testét
Szabó Franciska megint elvarázsolta követőit.
Az énekesre a karantén időszakában futottak fel a kilók, ekkor döntött úgy, hogy változtatnia kell.
Kökény Attila elárulta, hogy hogyan sikerült megszabadulnia a koronavírus alatt felszaladt kilóitól. Az énekes elismerte, hogy a koronavírus idején leszokott a cigiről, ami miatt azonban egy picit többet kezdett el enni. A falatozásnak pedig az lett a vége, hogy felszaladt egy-két kiló a Sztárban Sztár zsűrijére.
„Karantén alatt felszaladtak a kilók, de ennek az is oka volt, hogy leszoktam a cigiről. Valójában édesszájú lettem, karácsonykor megettem egyedül két rúd bejglit - mondta a Ripost egyik újságírójának Attila, aki ezek után döntött úgy, hogy változtatni fog.
„Szóval össze kellett szednem magam és tudatosan változtattam az életmódomon. Nagyon keveset reggelizem, kenyeret nem eszem, délben bármit elfogyasztok, a lényeg, hogy nem sokat, viszont a vacsora mindig valami nagyon könnyű. A rendszeresség a legfontosabb. A fellépések után sem falatozok már és ez látszik is rajtam” -büszkélkedett Kökény Attila.
Szabó Franciska megint elvarázsolta követőit.
Cinthya Dictator megosztotta a gondolatait a szépséggel kapcsolatban.
Mindössze 39 éves volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.