
Megrendült Révész Sándor, elsírta magát a kórházban
A Piramis együttes frontembere múlt héten került kórházba, miután sztrókot kapott.

A Piramis együttes frontembere múlt héten került kórházba, miután sztrókot kapott.

Sipos F. Tamás úgy gondolja, hogy az idei már végre jó év lesz a zenészeknek, így pozitívan tekint előre. A járvány miatti korlátozásokat bár türelemmel, de ne nehezen viselte, ezért most már alig várja a fellépéseket, főleg a fiával.

Nem úgy alakult Ördög Nóráék utazása, ahogyan eltervezték.

Az énekesnő imád büszkélkedni adottságaival, ám ez nem minden rajongójának nyerte el a tetszését.

Könnyeivel küszködve idézte fel a frissen kiváló művész díjjal kitüntetett operaénekesnő az édesanyja tavalyi halálát. A Borsnak még azt is elmesélte, mit súgott utoljára a kómában lévő Eszter mamának.

Az énekes szaruhártyája megsérült, most pár napig csak szemüvegben mehet utcára.

A világsztár a baba születésekor hozta nyilvánosságra, hogy Wolf Jacques Webster-nek keresztelték. Most azonban érdekes hírt közölt.

Pitti Katalin nevét azok is ismerik, aki nem vendégeskednek az Operaházban.

Sipos F. Tamásnak elege lett a járvány miatti korlátozásokból, reméli, eljött az ideje a változásnak.

Hátborzongató, eddig sehol sem ismertetett részleteket osztott meg az ország egyik legkülönösebb gyilkossági ügyéről az ügyésznő, VV Fanni gyilkossági perében.

Az énekesnő őszintén mondta el véleményét az ukrán-orosz háborúval kapcsolatban, most csúnyán támadják érte.

Az énekes és volt kedvese vitája három hónapja húzódik, úgy néz ki, bíróságra viszik a gyerektartás ügyét.

Ramóna vezeti a 2022-es GLAMOUR Women of the Year gáláját, mely a hagyományokhoz híven idén is a szakmájukban sikeres nőket ünneplik.

Az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó úgy döntött, hogy nem indul az április 8-án kezdődő montreáli gyorskorcsolya-világbajnokságon.

A 96 éves királynő egyre kevesebb programon vesz részt, de szeretett férjéről mindenképp meg akar emlékezni. Az orvosok figyelik.

A modell egy fiatalkori videó felvételét mutatta meg, úgy tűnik, hogy az eltelt évek alatt sem nőtte ki ezt a huncutságot.
1418
1933
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.