Delhusa Gjon elárulta fittségének egyik titkát





Az énekes több éve három nyers tojás elfogyasztásával indítja a napot, de emellett számtalan olyan dolog van még, amelyek fitten tartják.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.05.07.
egészség

Jó néhány évet letagadhat a korából Delhusa Gjon, aki nemrég ünnepelte pályafutása 50. évfordulóját. Az énekes sosem gondolta volna, hogy ilyen hosszú pályaív áll majd mögötte. Bár szerzeményei, albumai száma tetemes, életkorából bátran letagadhat jó pár évet.

Fotó: Bors/Knap Zoltán

„Jólesik, amikor azt mondják, fitt vagyok, de nem tudom ez pontosan minek köszönhető. Több tényező együttese lehet. Rengeteget vagyok a friss, szabad levegőn. Egy óránál tovább nagyon nehezen viselem, ha zárt térben kell lennem. Engem a természet tölt fel” – mondta az 95.8 Sláger FM-en énekes, aki nagy figyelmet fordít arra, hogy milyen ételeket, italokat fogyaszt.

Nem fogyasztok alkoholt és nem dohányzom. Viszont sokat mozgok, sétálok a kutyákkal, rendszeresen lovagolok és nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem. Évekkel ezelőtt kikértem a természetgyógyászom tanácsát az étkezés kapcsán, igyekszem az útmutatásai szerint étkezni” – tette hozzá Delhusa Gjon, aki három nyers tojással indítja a napot.

„Tudom, hogy ezt sokan kifogásolják, de nekem bevált. 10-20 éve azzal indítom a napot, hogy felütök három tojást és nyersen elfogyasztom. Nekem ez maga az élet és szeretem az ízét is. Emellett kerülöm a zsíros ételeket, a kalóriabombákat. Nagyon sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztok mindenféle formában. Robotként tolom magamba a paradicsomot, uborkát, de van, hogy gyümölcslevet készítek a kicsit már nyomottabb gyümölcsökből. Nagyon szeretem ezeket az élelmiszereket. Ezek tömeges fogyasztása és az örökmozgó típusom is hozzájárulhat ahhoz, ahogy kinézek” – mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak Delhusa Gjon.





Ezeket olvastad már?
Köldökig érő dekoltázst villantott a nagymellű modell

Köldökig érő dekoltázst villantott a nagymellű modell

Mészáros Nóra: Minél távolabb van az ember, annál jobban megismeri önmagát

Mészáros Nóra: Minél távolabb van az ember, annál jobban megismeri önmagát

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás