Uri Geller figyelmeztet: a televízió felkészítette az emberiséget a idegenek érkezésére

A világhírű mentalista sokkoló állítással hívta fel magára a figyelmet. Uri Geller szerint készen állunk az UFO-k érkezésére.



Megosztás
Szerző: Amy Mans
Létrehozva: 2026.02.24. 20:30
UFO Uri Geller Donald Trump

A 79 éves brit mentalista, Uri Geller meggyőződése szerint az emberiség fel van készülve a filmek és a televízió által az idegenek érkezésére. A világhírű mentalista azután beszélt erről, hogy Donald Trump nemrég kijelentette: nyilvánosságra hozza az amerikai X-aktákat, melyek egyszer és mindenkorra tisztázzák az idegek létezését. 

alt=A brit mentalista, Uri Geller állítja az emberiség már fel van készülve az idegen invázióra
A brit mentalista, Uri Geller állítja: az emberiség már fel van készülve az idegen invázióra (Fotó: AFP)

Uri Geller erre figyelmeztet mindenkit

Az előadóművész szerint az amerikai elnök ígérete, miszerint nyilvánosságra hozza az amerikai X-aktákat, egy hosszú és szándékos terv része. Az amerikai elnök a múlt héten utasította az ügynökségeket, kezdjék meg az idegen életre vonatkozó összes dokumentum azonosítását és nyilvánosságra hozatalát, miután Brian Tyler Cohen podcastjában az egykori elnök, Barack Obama kijelentette: az idegenek léteznek.

Miért rejtegetik az igazságot, miközben felkészítenek minket annak elfogadására? Mert van egy fix határidő a nyilvánosságra hozatalra... amely nem teljesen az ő ellenőrzésük alatt áll? Kétségbeesetten próbálják késleltetni azt – apránként adagolva az igazság morzsáit, miközben a valódi, robbanásveszélyes valóságot rejtve tartják. Léteznek, de én még nem láttam őket, és nem az 51-es körzetben tartják őket

– magyarázta Obama. Ugyanakkor az elhangzottakra reagálva Donald Trump azonban azzal vádolta meg az egykori elnököt, hogy titkos információkat osztott meg és ezzel hibát követett el. 

A kanalat hajlító médium az így fogalmazott:

Két elnök. Két nyilvános beismerés. Ez nem véletlen. Ahogy már korábban is mondtam, ez mind egy nagyon hosszú, lassú és átgondolt terv része. Évtizedek óta a világ kormányai eltitkolják az igazságot az UFO-król, az UAP-król és a nem emberi intelligenciáról. Ezt első kézből tudom. Ugyanakkor a közvéleményt filmek, televízió, irodalom és gondosan ellenőrzött információk révén lassan felkészítették arra, hogy az emberiség pszichológiailag felkészüljön a jövőre.

Majd így folytatta Uri Geller:

Őszintén remélem, hogy Trump elnök végigviszi a dolgot. De őszintén kell beszélnem. Már hallottunk ilyesmit korábban. A Blue Book projekt. Kongresszusi vizsgálatok. A Pentagon közleményei.

A mentalista szerint az X-akták tartalmai veszélyt jelenthetnek a nemzetbiztonságra és az igazság mindent megváltoztatna. Uri Geller állítja, ő a fájlok nélkül is tudja az igazságot – írja a DailyStar.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.