
Fejlődik Budapest: így néz majd ki a volt Láng Gépgyár területe - Fotó!
Egy teljesen új városnegyed épül majd a Váci útnál. A látványtervek már el is készültek az épülő új területről.

Egy teljesen új városnegyed épül majd a Váci útnál. A látványtervek már el is készültek az épülő új területről.

A Metropol összeszedte a nap legfontosabb információit, hogy merre nem érdemes ma autóval közlekedni és hogy melyik kerületbe várják a véradókat.

A figurának a felső teste és a lábai is láthatóak, amint kilógnak egy VI. kerületi lakás ablakából.

Egy 45 év körüli nő lett rosszul az áruházban.

Csak a szerencsén múlt, hogy nem sérült meg komolyabban az a budapesti nő, akit sokkolt a Deák téren őt ért támadás. Történetét a Facebookon osztotta meg.

Ha érdekel a szürreális művészet, térj be a VI. kerületi Mozsár utcába.

Ismeretlenek úgy látták jónak, ha holmikat szórnak szét egy padon és környékén, a „kitett” választékból pedig az válogat, aki akar. De hogy ez kinek és miért is jó, azt rejtély övezi.

Minden bizonnyal csak melegedni akartak a fedél nélküliek a tűznél, de ettől függetlenül hatalmas tragédia is történhetett volna, ha a tábortűz melletti fa lángra kap.

A Metropol összeszedte a nap legfontosabb eseményeit, az évfordulókat és az aktuális közlekedési infókat. Mikor nyitotta meg kapuit az utasok előtt a Nyugati pályaudvar, és hogy meddig tart a lomtalanítás Soroksáron.

A föld alatt mélyállomás épül, a sínek helyén új városrész születik, az Eiffel-csarnokban pedig egy izgalmas közösségi tér jöhet létre, de a következő években a Nyugati pályaudvar teljes környezete megújul – írta Facebook-oldalán Fürjes Balázs.

Két perben is jogerős ítélet születhet a napokban a veronai buszbalesettel kapcsolatban, ami végre egy kis megnyugvást jelenthet a hozzátartozóknak.

Magyarország első számú pályaudvara lesz a Nyugati - jelentette be a Facebook-oldalán szerdán a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

Fontos tanácsokat kaphatunk kutyánk tartásáról és hogy mennyivel emelkedik a benzin ára a hét közepétől.

A gyakran hiányos öltözékben mutatkozó, Nyugati téren berendezkedett ijesztő alakok sok gondot okoznak a helyben lakóknak.

Ápolatlan alakok költöztek be a Nyugati térre. A padokon fekszenek, italoznak, a járókelőket leszólítgatva kéregetnek, és gyakran hiányos öltözékben mutatkoznak.

A Metropol összeszedte a nap legfontosabb történéseit, mint például hogy merre közlekedik a nosztalgiavillamos, illetve hogy a hazai filmtörténet melyik alakja lenne ma 100 éves.

Rejtély, vajon mit keresett ez az árva fotel több napig a ház előtt? Lehet, hogy valaki onnan nézte a csillagos égboltot?

Rémes ébresztője volt egy autósnak péntek reggel a Dózsa György út vasúti felüljárója alatt, amikor váratlanul az autójára pottyant egy jókora betondarab.

Köztársasági elnöki tanúságtétel, rockkoncert, családi nap, gyertyás körmenet és pápai mise – ez mind Budapesten történt az elmúlt 3 napban!

Halálra gázoltak egy férfit Budapesten, az Andrássy úton szombat este - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombat este.

A Metropol összeszedte a nap legfontosabb eseményeit, többek között, hogy mire kell figyelni a magyar-angol meccs miatt, illetve hogy hol ér véget a lomtalanítás.
8
15
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.