
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA Metropol összeszedte a nap legfontosabb eseményeit, többek között, hogy mire kell figyelni a magyar-angol meccs miatt, illetve hogy hol ér véget a lomtalanítás.
Hűvös, csípős reggelre ébredhetünk, a nap néha előbújhat a felhők mögül, de a délelőttünket nem melegíti fel, átmeneti záporok, illetve zivatarok a nap folyamán bármikor lehetnek. Délutánra először a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén, majd estefelé már a keleti megyékben is csökken a felhőzet, itt hosszabb időre a nap is előbukkanhat. Az északnyugati szelet többfelé kísérik erős, a Dunántúli-középhegységben viharos lökések, késő délutántól, estétől mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet napközben 23 fok körül alakul majd. A hét hátralévő részében marad az őszies idő már egyre kevesebb napsütéssel, ugyanakkor 23-24-25 fok körüli hőmérséklettel.
A mai napon a labdarúgó világbajnoki selejtezőben pályára lép nemzeti tizenegyünk az EB ezüstérmes angol válogatott ellen. A magyar-válogatott csoportját Anglia vezeti, mi a második helyen állunk. Fontos, hogy a stadionba belépő 18 éven felüli szurkolóknak kötelező a védettségi kártya és a személyi igazolvány vagy útlevél felmutatása.

Tilos megállni!
Szakaszos és időszakos lezárás
A mai napon véget ér a lomtalanítás a XX. kerületben. Fontos, hogy a felesleges nagydarabos szemeteket ma 18 óra után kell kihelyezni, úgy hogy az ne zavarja sem az autós, sem a gyalogos forgalmat. A lomok elszállításáról az FKF munkatársai a kihelyezést követő napon gondoskodnak.
Ezekben a kerületekben folytatódik a lomtalanítás
Ma dél és este 6 óra között várják a véradókat az Allee bevásárlóközpontban a földszinten. Ahhoz, hogy valaki vért adhasson minimum 50 kilónak kell lennie és be kell tölteni a 18. életévet. Fontos, hogy vigyük magunkkal személyazonosságot igazoló okmányunkat. Érdemes előtte étkezni és sok folyadékot fogyasztani.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.