
Michael Jackson életben van? Mindenkit sokkolt ez a videó
Sok volt a találgatás már annak idején is, páran úgy vélték, hogy Michael Jackson jogi ügyei, anyagi csődje miatt próbált meg eltűnni a nyilvánosság elől.

Gyújtogatással fenyegetett, de véletlenül égett ki a lakása
Baleset miatt lángolt egy társasházi lakás Budapesten. Egy pszichiátriai kezelés alatt álló nőnek az volt a kényszerképzete, hogy a szomszédok üldözik. A lakótársak szerint többször is fenyegetőzött azzal, hogy gyufát ragad, ha nem hagyják békén. A rendőr

Korhatáros felvétel: megmutatta fedetlen kebleit Kelemen Anna
Kelemen Anna legújabb posztja nem bíz sokat a fantáziára, teljesen meztelenül állt kamera elé. Sőt, egy furcsa témáról is megosztotta a véleményét.

Venczel Vera az utolsó éveiben erre vágyott, de sohasem teljesülhetett a szíve kívánsága
Október 22-én életének 76. évében elhunyt az ország egyik legnagyobb színházi alakja Venczel Vera.

Félszeme világát adta ártatlanul az igazságért László
Nagy László őszintén mesélt a 2006. október 23-án őt ért brutális rendőri túlkapásról, azóta is magán hordozza a verés nyomát.

Tragédia Abonynál: nem tudták megmenteni a 46 éves sofőrt
Teljes szélességében lezárták a 4616-os út balesettel érintett szakaszát Abony térségében. Nem tudtak segíteni rajta, meghalt egy 46 éves férfi.

Sosem látott felvételek! Felkavaró videó került elő az 56-os forradalomról
1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen.

Négy év után megjelent a Bohemian Betyars nagylemeze
Négy év után jelenetkeznek új nagylemezükkel a hazai a speed-folk-freak-punk nagykövetei, a Bohemian Betyars. (X)

Rá sem ismerni: Hosszú Katinka magassarkúban, mint egy modell
Valami megváltozott Hosszú Katinkánál, felfedezte önmagában a NŐT.

Mága Zoltán: Tisztelet a hősöknek - New Yorkban is!
Mága Zoltán Washington után New Yorkban is tisztelgett az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt. Koncertet adott Rohan de Silva zongoraművésszel és fiával.

Komoly kapcsolatra vágyik Tóth Andi: ilyen pasit szeretne - Videó
Tóth Andi bevallotta, eddig csak viharos párkapcsolatai voltak. Most már azonban szeretne megállapodni az igazi oldalán.

Így ki lehet bírni: elképesztő luxusban tölti a karantént George Clooney és felesége
Két hetes ausztrál karanténban való tartózkodásuk inkább ötcsillagos nyaralásnak tűnik, mintsem elzártságnak. George Clooney és felesége élvezi az életet.

Kruchina Vince: „Ezek az emberek még mindig itt vannak a közéletben”
A közönség kérdezte az Elk*rtuk alkotóit. Szereplők, alkotók és a 2006-os őszi események elszenvedői beszélgettek az Elk*rtuk című nagyjátékfilm után a közönséggel - a baloldali politikusok nem kívántak csatlakozni a párbeszédhez.

Erzsébet királynő olyan tempóban dolgozik, mint egy 40 éves.
II. Erzsébet rengeteget vállal és egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy lassan, de biztosan közeledik a századik életévéhez.

Tíz díjat nyert Torontóban a Post Mortem című horrorfilm
Bergendy Péter Post Mortem című alkotása tíz díjat nyert a világ egyik legnevesebb horror, sci-fi, akció és kultfilmfesztiválján, a 15. Toronto After Dark Filmfesztiválon, ahol zsűri helyett a közönség voksol.

Tragédia Borsodban: a fák közé zuhant, majd kigyulladt egy autó
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Háromhuta és Kishuta között október 23-án egy francia páros a fák közé zuhant autójával.
6568
8537
