
Tragédia Budapesten: fának ment és szörnyethalt egy biciklis
Fának hajtott és meghalt egy kerékpáros Budapest II. kerületében vasárnap - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-t.

Szakított világsztár párjával Gigi Hadid, erőszak állhatott a háttérben
Gigi Hadid még 2015-ben jött össze a One Direction egyik volt énekesével, Zayn Malik-kal, akitől tavaly gyereke született. Azonban úgy néz ki, hogy kapcsolatuk zátonyra futott.

Furcsa házaspár: 46 évvel fiatalabb férfiba szerelmes a nő, az unokája lehetne
A 82 éves nagymama biztosra ment és hogy maga mellett tartsa a férfit összeházasodott vele. Azonban sokan érdekesnek tarják kapcsolatukat.

Hihetetlen: belvárosi klubbot akart felrobbantani egy 19 éves lány
A budapesti rendőrök fél órán belül elfogták azt a nőt, aki egy szórakozóhely felrobbantásával fenyegetőzött az V. kerületben.

Elkeserítő jóslat: a Föld olyan lakhatatlanná válhat, mint a Mars
A NASA egyik kutatója megállapította, hogy a Mars és a Föld régen alig különböztek egymástól – ez pedig semmi jót nem ígér.

Hatalmas dobásra készül Varga Viktor, ez a célja új dalával
Az énekes nemsokára olyan dallal jelentkezik, amellyel a magyarságot, cigányságot szeretné egymáshoz közelebb hozni.

Gwyneth Paltrow teljesen kiakadt, ezt gondolja a szülés után pózoló nőkről
A színésznő nehezen érti, miért kell két héttel szülés után lapos hassal a közösségi médiában villogni.

Horror: 8 éves gyerek megcsonkított holttestét találták meg Aradon
Kutyasétáltatás közben fedezte fel egy aradi férfi, hogy az egyik temető közelében a kutyája egy kisgyermek összeégett lábát találta meg.

Szívszorító végakarat: kiderült, ki örökölheti Oszter Sándor vagyonát és birtokát
Oszter Sándor már többször nyilatkozott arról, hol szeretne nyugodni halála után, és ki örökölje a vagyonát.

Gyászol Gáspár Győző, hihetetlen tragédia érte
Gáspár Győző a közösségi oldalán közölte a lesújtó hírt.

Egy pohár sörért 250 ezer forintot kértek el Erzsébetvárosban, lecsaptak a rendőrök - Videó!
Túlszámlázó vendéglátóhelyet számoltak fel a hatóságok Budapesten. Az üzletvezetőket őrizetbe vették - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

„Ha menni akar, akkor menjen” - emiatt aggódott Dundika az esküvője napján
Majka és feleségének esküvője bejárt az egész sajtót. Azonban arról eddig keveset hallottunk, hogy Dundika, hogy élte meg a boldogító igen előtti pillanatokat.

Elindult a kórházba Berki Krisztián és Mazsi - Videó!
Vasárnap 7 óra után a kórház indult a mindenórás Berki Mazsi és férje, Krisztián. Élőben jelentkeztek be.

Napsütéses idővel zárul az október utolsó napja, viszont van egy rossz hírünk
Ma mindenhol napsütésre kell számítani, eső nem várható. A megélénkülő szél miatt viszont érdemes egy sállal vagy sapkával készülni.

Drámai pillanatok! Ez a páros távozott a Dancing With The Stars versenyéből
A versenyzők ismét feladták a leckét a zsűrinek és a nézőknek, azonban egy párosnak búcsúznia kellett a versenytől.

Méltó nyughely: Így néz ki most Gesztesi Károly sírhelye – Videó!
A legendás magyar színész újratemetése körül sok pletyka keringett, szerencsére Gesztesi Károlyt hagyták békében nyugodni.
6539
8533
