
Szívből nő - Kabay Tilda és Tremmel Hudik Katalin kiállítása
A két festőművész közös tárlata a női sors szívdobbantó pillanatait, lelkük rezdüléseit mutatja be.
A két festőművész közös tárlata a női sors szívdobbantó pillanatait, lelkük rezdüléseit mutatja be.
A magyar színház aranykorának csillagai. Előadó: Szebényi Ágnes színháztörténész, múzeumpedagógus.
Ingyenes vetítőképes sorozat a Csokonai Rendezvényházban a filmvilág és Hollywood magyar gyökereiről, hihetetlennek tűnő csodáiról.
Fontos támogatásokat jelentett be a falvaknak a miniszterelnök
Olyan 14 évnél idősebbeket várnak a szervezők, akik szeretik a magyar népmeséket hallgatni, vagy akár mesemondóként is kipróbálnák magukat.
Szó lesz többek között arról, hogyan válasszunk szét verekedő kutyákat, valamint az elsősegélynyújtásról is.
„Szó szerint játszunk a nyelvvel, akár találós kérdések formájában is, megfejtjük egy-egy ismert, nagy vers előadásának titkait.”
Egy százalék indián – magyar film, 2024, 82 perc. Rendező: Hajdu Szabolcs. Vendég: Hajdu Szabolcs.
Az előadás az évszakok változásait végigkövetve ír zenével és sztepptánccal mutat be kelta és ír népszokásokat.
A kiállítás mellett többféle játszóház, illetve többórás aktív élmény várja az érdeklődőket.