
Freddie őszintén bevallotta, mit gondol külsejéről – Videó!
Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie bevallotta, hogy tudja, van, aki ránéz és hányingere lesz tőle.
Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie bevallotta, hogy tudja, van, aki ránéz és hányingere lesz tőle.
A médiaszemélyiség akár 15 év börtönbüntetést is kaphat bátor és vakmerő tettéért.
Kucsera Gábor és felesége lehetséges szakításától volt hangos a média, de Szabina végre tiszta vizet öntött a pohárba.
A Dózsa György úti tragédia miatt börtönbüntetését töltő férfi nem halt meg, egy félreértés miatt hihették ezt sokan. Azonban komoly bajban volt.
Stohl András rengeteg fontos kérdést tett fel Tóth Dávidnak a hazugságvizsgálat során A Nagy Ő harmadik adásában. Most minden titokra fény derült!
Végigkísérhettük Mazsi terhességét az interneten, most azonban jogtalanul támadták őket. Berkiéket azzal vádolták, hogy pénzért árulják gyerekük születését.
A zenekar dobosa, Fejes Tamás kendőzetlen őszinteséggel írta ki magából, mit gondol a győri koncert utáni támadásokról, miszerint túl sok pénzt kaptak egyetlen fellépésért.
A zenész elmondta, hogy nem ő, hanem John Lennon volt az, aki először indítványozta a Beatles feloszlatását.
A virológus tisztázza a sokak által ismert tévhiteket. Íme két nagyon gyakori, de teljesen hibás elképzelés a vakcinákkal kapcsolatban.
Egy sajtótájékoztató keretében tudatták az egy emberként izguló szurkolókat arról, mi is történt Christian Eriksennel, amikor összeesett a pályán.