A Hungária körút 68–76. szám alatti őrzött területen mindmáig elhagyatottan és üresen állnak az egykori szovjet katonatisztek számára készített, akkoriban luxuspanelnek számító épületek. Kíváncsiak voltunk, hogy néz ki most a rendszerváltás óta csak pusztuló mementó a forgalmas főútvonal mellett, és vajon mi lehet az oka, hogy még mindig nem értékesítették, illetve vajon mi a terv a köznyelven csak szovjet szellempanelnek nevezett ingatlannal.
Ottjártunkkor a Hungária körút felőli főbejáratnál és a hátsó kapuknál is lakatot találtunk, és a területet felügyelő biztonsági őr kérdésünkre arról tájékoztatott, hogy ez magánterület, senkit nem engedhet be. Maradt tehát a kerítésen kívülről történő terepszemle.
Ami a szabadból a szemünk elé tárult: egy kint feledett kondipad, penészes szőnyegek, faágon fennakadt tüllfüggöny, a tíz- és ötemeletes házak erkélyeiről még kikandikáló néhány „túlélő” balkonnövény, a kerti kőasztalon halottak napi mécsestartó, és töméntelen mennyiségű fagylaltosdoboz, amelyet vélhetően a kóbor macskák etetéséhez helyeztek el a kerítésen belül. A lépcsőházi bejáratok fával bedeszkázva a jogosulatlan behatolók ellen, a kapucsengőn már nincsenek nevek, de egy-egy lakás ablakában láthatók még sötétítőfüggöny-foszlányok, és erkélyre kiszerelt csillár is jelzi, egykor hogy élhettek itt.
Meglepetésünkre, a főbejárat előtt két középiskolás fiatalember jött velünk szembe kamerával, akik ifjú koruk ellenére hozzánk hasonlóan érdeklődtek a hely iránt.
„Olvasgattam erről, és annyit találtam róla, hogy szovjet katonatisztek lakták, de a 90-es évek óta elhagyatottan áll. Izgalmasnak találom az ilyen dolgokat, és az ismerőseim is szívesen nézik, ha megmutatom a YouTube-csatornámon” – mondta a Metropolnak Palkó Krisztián, aki az élelmiszeripari suli befejezése után az operatőri szakma felé kacsintgat. Krisztián hozzátette, tudja, hogy még a fővárosban élők közül is sokan vannak, akik nem is sejtik, mi mellett mennek el nap mint nap, de őt – és korosztályából nem is kevés fiatalt – vonzzák az ilyen „retróhelyek”.
„Szeretem felfedezni ezeket, szembesülni azzal, hogy mi lehetett itt, amikor én még nem is éltem. Ezek előtt több ezer autó elmegy naponta, úgy, hogy a benne ülőknek fogalmuk sincs, hol járnak. Sajnos mi is csak kívülről láthattuk, mert őrzik a területet, annak ellenére, hogy nyilvánvaló nyomai vannak annak, hogy ide be-bejártak külsősök. A tízemeletes tetején például egy komoly graffiti is árulkodik erről.”
A fiatalok után egy olyan lakóval is találkoztunk, aki a szomszéd utcában született, és több, mint fél évszázada itt él, gyermekkorától szemtanúja lehetett a mára szellemházzá lett épületek mindennapjainak.
„Akik itt voltak szolgálatban, férfiak és nők, azoknak és a családjuknak készült. Köztük több vegyes házasság is előfordult, magyar férj vagy feleség költözhetett ide a szovjet tisztek mellé. Hölgy olvasónk hozzátette, a városi legenda igaz, miszerint kész mini városként működött ez a Budapesten állomásozó szovjet tisztek számára létrehozott „magán városrész”: a lakásokon kívül óvoda, konditerem, klubhelyiség/diszkó és mélygarázs is szolgálta helyben „az ideiglenesen itt állomásozók” kényelmét.”
„Az erkélyek is nagyon nagyok, ebből is látszik, hogy olyan 80–100 négyzetméteres lakások vannak bent. A hatalmas ablakok általában el voltak függönyözve, eléggé kerülték az érintkezést a külvilággal, de sem gyermekkoromból, sem később nem emlékszem, hogy valami konfliktusunk lett volna az itt lakókkal.”
Olvasónk elmesélte azt is, hogy a „szovjet panellakók” a kerítésen belül intézték dolgaikat, a környéken élők nem láthattak be a magánszférájukba, de ők sem foglalkoztak a külvilággal.
„Miután hivatalosan kivonultak, még egy darabig lehetett látni egy-két lakásból fényeket, de legalább 15 éve teljesen üres. Nekem az a gyanúm, hogy azbesztes. Elvégre 1960. és 70. között épült, és így saccra, van benne bőven azbeszt. Az ezekkel egykorú panellakásokat azóta itthon mindenütt azbesztmentesíteni kellett. Talán azért nem tudják eladni, mert így nem éri meg senkinek. Csak pusztul, és mementóként áll itt, az enyészetnek átadva a lakóházak között.”
Érdeklődtünk az Oroszországi Föderáció Nagykövetségétől, mi a tervük az ingatlannal, szándékoznak-e felújítani vagy értékesíteni a közeljövőben. Megkeresésünkre Vilbitszkaja Lidia, a „Roszzagranszobsztvennoszty” állami vállalat magyarországi képviselőjéhez irányítottak, aki telefonon nem volt elérhető, írásban elküldött kérdésünkre pedig lapzártáig nem érkezett válasz.
„Köszönjük szépen a megkeresést. Ebben a kérdésben „Roszzagranszobsztvennoszty” állami vállalat az illetékes. Az állami vállalat magyarországi képviselője Kondratyuk Evgenij (elérhetőségei: 311-26-36; 311-74-36). Ha esetleg a telefonon nem elérhető, akkor a kapcsolatot lehet teremteni az Oroszországi Föderáció Kereskedelmi Képviseletén keresztül.”
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján ívelt erkélyekkel megépített tízemeletes toronyépülethez a Jurisich Miklós utcai front felől garázsbejárattal is rendelkező, a toronnyal azonos stílusban épült, a Szobránc utcában elnyúló négy ötemeletes tömb is tartozik. A komplexum egykor száznyolcvan családnak adott otthont, 80–100 négyzetméteres luxuslakásokkal és privát kiszolgálóhelyiségekkel.
Az eredetileg szovjet tisztek, illetve diplomaták számára épült lakások a Szovjetunió felbomlása után az Oroszországi Föderáció tulajdonába kerültek, a telek azonban a magyar államé. Az esetleg hasznosítás híre többször is felröppent, legutóbb 2011-ben került szóba a ma is jó műszaki állapotúnak mondható épületek felújítása, hogy a Magyarországra érkező orosz vendégek ideiglenes otthonává alakítanák, de ez nem valósult meg.
Mutatjuk videón:
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre