
Kelenföldi játszóterekre költöztek be hajléktalanok, ott élik a nemi életüket is
A játszótereket is elfoglalták.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSzombaton tartják a Fidesz tisztújító munkakongresszusát.
2026. június 13-án, szombaton tartják a Fidesz tisztújító munkakongresszusát, amelyen az április 12-i választáson vereséget szenvedő és ezzel ellenzékbe került párt kijelöli a következő időszak politikai irányvonalát. A kongresszuson egy évre ismét pártelnökké választhatják Orbán Viktort, emellett döntenek a további tisztségviselők személyéről is.

A Himnusz eléneklésével megkezdődött a Fidesz tisztújító kongresszusa a Budapest Kongresszusi Központban, ahol alapszabály-módosításról dönthetnek, és bővíthetik az elnökséget. Az eseményen ismét pártelnökké választhatják Orbán Viktort – írja a Magyar Nemzet.
A kongresszus elején Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Szentkirályi Alexandra parlamenti képviselő köszöntötte a küldötteket, majd a mandátumvizsgálati bizottság részéről Meszéna Balázs tudatta, hogy a Fidesz kongresszusa határozatképes.
Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke köszönetet mondott azért, amiért az Országház elnöke lehetett. Bocsánatot kért a hibáiért, és a mulasztásaiért. Azt mondta, ország, és nemzetépítő munkájuk eredménye történelmi mércével is kiemelkedik. Az elmúlt száz év legsikeresebb korszaka volt. Kifejtette, ellenfeleik azon kritikáját készek elfogadni, hogy nem kormányoztak jól, nem értek el eleget. Hozzátette, milyen kár, hogy az elmúlt 36 évben másoknak még ennyi sem sikerült. Szerinte érdemes elgondolkodni rajta, hol lenne az ország, ha más politikai vezetés is ennyit ért volna el, mint a Fidesz–KDNP kormánya. Úgy véli, a mostani kormány bolsevista korszakot, proletárdiktatúrát idéz. Úgy véli, nekik kockás inget hordott a történelemtanár. Hozzátette, az övék nem, így megtanulták: minden 133 nap után eljön a 134. is.
Egyszer így minden árulás és gonosztett számonkéretik, ha nem ezen a Földön, akkor máshol
– közölte. Úgy folytatta, április 12-én vereséget szenvedtek, így ez jó alkalom, hogy összegezzék a tanulságokat.
Azt mondta, a Fidesz megalakulása óta küzdött a kommunista rendszerrel, illetve a helyükbe lépő liberálisokkal. Eltűnt az utolsó posztkommunista párt is értékelése is. Megszűnt az a helyzet, amivel ők az erkölcsileg magasabb helyzetet foglalják el. A győzelmi mámorban azonban nem vették észre, hogy nem tűntek el, csak ruhát, harcmodort váltottak. Elmondta: Németh Zsolt a parlament rangidős tagja.
Felnőtt egy generáció, akiknek már nem a kommunista időszak jelenti a viszonyítási pontot. A generációk közötti tapasztalatátadás azonban most megszakadni látszik. Ennek legfontosabb előidézője a kommunikációs technika gyors változása. Az internetet szerinte sokkal nehezebb jóra, mint rosszra használni.
Hozzátette: ha nem akarjuk, hogy utódainkban a sötétség erői uralkodjanak rajtunk, meg kell találni erre a választ. Azt mondta, nehéz idők jönnek. Politikai ellenfeleik ki fogják árusítani az országot. De mi ezt is túl fogjuk élni, újjá fogjuk építeni az országot. Szerinte ami a legnehezebb lesz, az az a mentális pusztítás, amit a brüsszeli bábok okozni fognak.
Mondandóját úgy zárta: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
Kezdjük a végén: én nem adom fel, soha, soha és soha nem adom fel – mondta Orbán Viktor a Fidesz kongresszus elején tartott köszöntőbeszédében. A pártelnök jelezte, hogy egy politikai közösség életében a kongresszus ünnep, ám ez most nem az, hanem munkakongresszus.

Mint tudatta, értékelik a választást, amin súlyos vereséget szenvedtek. Ezután meg kell erősíteni értékeiket és a közösségük szellemi talapzatát, hogy milyen indíttatásból vesznek részt a magyar politikai életben. Ezt az erről szóló dokumentum elfogadásával tehetik meg. A harmadik feladat, hogy levonják a választás szervezeti tanulságokat, ezért módosítják az alapszabályt. Negyedik feladatként gondoskodnak a 28 tagú új elnökség összetételéről, végül pedig elfogadnak két politikai határozatot.
Orbán Viktor ismertette, hogy a választást értékelő dokumentum első szava a köszöneté, mivel önkénteseik és aktivistáik fantasztikus munkát végeztek.
Többen dolgoztunk ezen az elvesztett választáson, mint a megelőző győzedelmes kampányokban
– tette hozzá.
A pártelnök közölte, hogy a mai értékelés csak az utolsó négy évet taglalja. A vereség okait tíz pontban foglalja össze a dokumentum:
Orbán Viktor a küldetési nyilatkozat kapcsán tudatta, hogy annak tartalmában a Fidesz egészében teljes volt az egyetértés. A büszkeségre okot adó tények mellett megjelent az alázat, a szerénység és a soli deo gloria szelleme is.
Az alapszabály módosítása kapcsán közölte, hogy ma egy liberális kormány áll szemben egy nemzeti ellenzékkel. Ez pedig változást követel, de nem változik, hogy mindig Magyarországot kell szolgálniuk. Mint mondta, ellenzékben az emberek hangjának kell lenniük, szervezni kell a kormány elhibázott döntéseivel szembeni ellenállást.
Közösséget kell adnunk azoknak, akik nem a liberális, hanem a nemzeti értékekben hisznek – tette hozzá. A pártelnök leszögezte, hogy készen kell állni arra is, ha a kormány befuccsol. Kiemelte, hogy a jó ellenzék mindig kormányzóképes állapotban van. Azonban ma a Fidesz nem alkalmas arra, hogy sikeres ellenzéki párt legyen. A szervezeti rend kényszerzubbony, mintsem munkaruha. Ezért kell a Fidesz szervezetét újraszabni.
A pártelnök kiemelte, hogy volt 16 éve Magyarországnak, amikor nemcsak szabad, hanem szuverén is volt. Mint jelezte, a Fidesz akaratátviteli eszközzé vált, háttérbe szorult a közösség. Ezt mindannyian növekvő ellenzésekkel, de jól tűrték. Ellenzékben a korábbi szervezeti erények használhatatlanok, ezért kormányzó hatalmi pártból vissza kellene alakulniuk mozgalmi párttá.
Több polgári érték és kevesebb katonai erény – fogalmazott. Az elnökség ezért azt javasolja, hogy vezessék ki a választókerületi rendszert és térjenek vissza a településekhez és a vármegyékhez. Mint jelezte, ügyvezető alelnöki irányítása sem kell, a szervezeti rend legyen egyszerű és átlátható. Tudatta, hogy 28 tagú elnökség jön létre, a vármegyei elnökökkel, a választmány elnökével, az európai delegáció és a parlamenti frakció vezetőjével és négy alelnökkel.
Legyen összekötőnk az elnökségben az európai patriótákhoz, az elnökség Gál Kingát javasolja alelnöknek. Legyen képviselve a vidék, jöjjön Gyopáros Alpár. Erősítsük meg a meggyengült polgári közepet, javaslom alelnöknek Bóka Jánost. Legyenek képviselve az önkormányzatok, így javaslom alelnöknek Salgótarján polgármesterét, Kreicsi Bálintot
– jelentette be Orbán Viktor az új alelnököket.
Kiemelte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ezért mondott le és indítványozta a mai kongresszust is. Tudatta, hogy vérfrissítést hajtottak végre a parlamenti frakcióban, 25 képviselőiket cserélték ki. Egész Európában csak mi vagyunk képesek ilyen alázatra – húzta alá.
Orbán Viktor elmondta: a kamatstopot a jelenlegi kormány visszavonja. Brüsszel oda is adja nekik a pénzt. Úgy véli a rossz személyi döntések árát a családok fogják megfizetni. Kármán András most pénzügyminiszter, de még ő tette ki az államtitkári pozícióból, mert második embernek is alkalmatlan volt, nem hogy elsőnek, mert mindig megszorításról és IMF-ről beszélt. Orbán Viktor azt is mondta, drukkol Kapitány Istvánnak, de mégoly szokatlan, hogy egy sikeres kereskedőt állítanak egy ország élére. Igaz, hogy valahol el kell kezdeni, de kockázatos ötlet a kormányfő szerint. Reményét fejezte ki, hogy nem rombolja szét Kapitány az árréstop, a rezsivédelem rendszerét, amivel milliókat védtek meg.
Azt is látja, hogy amit a Tisza művel, nem áll meg a minisztériumok falainál.
A tiszás szélsőségesek megbélyegeznek, listáznak, leckéztetnek mindenkit, akik az elmúlt 16 évben együttműködtek a kormánnyal. Bizonyítani nem tudnak, ezért rágalmaznak és sejtetnek.
Emlékeztetett: 2002 után több minisztere megfordult rendőrségi kihallgatáson. Ő már átesett vagyonvizsgálati kihallgatáson. Sokan azonban most élik át először ennek lélektanát. Mindenkit arra kért, hogy nyugodjon meg. Az utolsó kormány is törvénytisztelő kormány volt, ahogy a korábbi általa vezetett kormányok is.
Elmondta: mindenki megtudhatta, hogy a tiszás képviselők az elmúlt 16 évben meggazdagodhattak Magyarországon. Repkednek a BMW-k, a miniszter pedig Maseratival furikázik. Azt mondta, a kormány lassan bántalmazó viszonyban lesz az egész országgal.
Úgy is mondhatnám, ma az ország Varga Judit
– tette hozzá. Majd így folytatta: őszre kiderül, meddig tűri az ország, hogy a kormány folyamatosan abuzálja. Meddig tűri, hogy a liberális gazdaságpolitikusok kísérletezzenek a családokon.
Ha ez így megy tovább, ősszel eljön az ellenállás, a patrióták nagy nemzeti mozgalmának az ideje. Mire a falevelek lehullanak, a megújult Fidesznek készen kell állnia.
Zsigó Róbert országgyűlési képviselő emlékeztetett, Magyar Péterék leállítják a mohácsi Duna híd építését. Ez nem csak a baranyai, hanem a bácsi részt is érinti.

Azt mondta, az értékelés után talpra kell állni. Ellenzékből is építkezni kell. Ha a magyarok megtapasztalják, hogy a Tisza átverte őket, fontos, hogy legyen kiben bízni, és kihez fordulni.
Szűcs Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője emlékeztetett, hogy nem először van a közösség nehéz helyzetben. Mint jelezte, a vereséget elfogadták, de ez nem jelenthet feladást, mivel nem egyetlen kampányra szerveződtek. Szerinte a Tisza benne ragadt a kampányban és még mindig úgy viselkednek, mintha a Fidesz lenne kormányon.

Nagy Csaba, a Baranya megyei választmány elnöke arról beszélt, érdemi párbeszédre, visszajelzésre van szükség. Minden tagot partnerként kell kezelni. Szerinte erre alkalmas a párt új alapszabálya. Azt mondta, 120 éve küzdenek helyben az új mohácsi Duna hídért. A kormányváltás után pár nappal azonban már küzdeni kell a korábbi döntésért.

Schalpha Anett komlói küldött azt mondta, várta már, hogy túl legyenek a gyász időszakán, és felrázzák magukat. Arra kérte a következő elnökséget, hogy az olyan városokra, amelyek elhelyezkedésük, vagy lakosságszámuk miatt fontos szerepet töltenek be egy régióba, fontosabb szerepet töltsenek be, mint ahogy eddig volt. Szerinte ezek a települések lehetnek az újjászerveződés pillérei.

Cziczeri Noémi Katalin Békés vármegyei főszószóló elmondta, hogy ki kell állni a nemzeti a közösség és Magyarország mellett, mert a világ körülöttünk egyre bizonytalanabb. Hiszi, hogy egy szabad országban senkinek nem kell félnie attól, hogy kimondja azt, amiben hisz.

Gál Kinga európai parlamenti képviselő a felszólalásában tudatta, hogy a patrióták szeretettel és aggodalommal figyelik Európa egyik legszervezettebb és legnagyobb pártjának sorsát. Mint jelezte, most erőt meríthetnek a patrióták kitartásából. Megjegyezte, hogy győzött egy képmutató politikai erő, amely nem tud vagy nem akar egyenesen beszélni. Így azt sem tudni, hogy mit vállalt a migrációs paktum végrehajtásából.
Nagy Mónika Ágnes sátoraljaújhelyi küldött elmondta, hogy nagyon sokat kell dolgozni, de hiszi, hogy újra meghatározó közössége lesznek Magyarországnak.
Hidvéghi Balázs arról beszélt, megbocsáthatatlan volt, és a választók nem is bocsátották meg azt, hogy két korábbi sztárpolitikus ekkorát hibázott a kegyelmi ügyben. Azt is mondta, elveszítették az értelmiséget, nélkülük pedig nem lehet nyerni. Úgy fogalmazott, Magyar Péter ugyanaz a bántalmazó a politikájában, mint a magánéletében. Szerinte megoldást kell találni erre az új helyzetre. Meg kell védeni Orbán Viktor kivételes politikai teljesítményét. Ehhez meg kell találni a megfelelő stílust és a megfelelő szereplőket. Azt is mondta, vissza kell találni a könnyedséghez, a humorhoz és az öniróniához is.

Jankovich Tibor, a Fidesz X. kerületi küldötte kiemelt még négy pontot a kormányfő által elmondottak mellé. Szerinte ezek közül az első a korrupció, amely ráépült a pártra. Másodikként azt mondta, hogy a Fidesz demokratikus pártból katonai szervezetté alakult, és nem tudják felfelé elmondani a véleményüket. Úgy vélte elszakadtak a realitástól, és nem vesznek tudomást a társadalom bizonyos rétegeiről. Negyedik pontként a kommunikáció leegyszerűsödését emelte ki, ezért veszítették el szerinte az értelmiséget. Úgy véli, ahhoz, hogy a Fidesz visszaszerezze a 40 év alatti szavazókat, komoly változásra lesz szükség.
Steinner-Isky Annamária azt mondta: jobb életérzést kell fellobbantanunk. Élményt és életérzést. Szerinte mozgalmi erőre lesz szükség. Mentális védvonal létrehozására szólított fel, hogy vissza tudják hódítani az emberek szívét.
Révész Máriusz, Budapest X. kerületének a küldöttje elmondta, hogy morálisan sok hibát vétettek. Szerinte, ha ezekkel a hibákkal nem néznek szembe, akkor a Fidesznek nem lesz megújulása. Mint jelezte, elvesztették a keresztény középosztályt, főleg annak a fiatalabb részét. Ezeket az embereket csak úgy lehet visszaszerezni, ha morálisan rendezzük a sorainkat – tette hozzá.
Gyurákovics Andrea, a ferencvárosi Fidesz elnöke leszögezte, hogy beleállnak azokba a csatákba, amikkel megvédik az elmúlt tizenhat évüket, amire szerinte büszkének kell lenniük. Jobboldali vagyok, fideszes vagyok és az is maradok – húzta alá. Rögzítette, hogy a szövetségnek csak egy elnöke lehet, ez pedig Orbán Viktor. „Küzdeni mindig, feladni soha” – zárta beszédét Gyurákovics.

Kovács Balázs VI. kerületi küldött elmondta, hogy a választást követően közel ötven ember lépett be a helyi szervezetbe. Kicsit több, mint amennyien a Tisza Pártban vannak – tette hozzá.
Cikkünk frissül.
Tár több fideszes politikus is beszélt a választás óta, hogy a pártnak vissza kell térnie a mozgalmi politizáláshoz. Ennek egy fontos építőkövét rakhatják le a szombati kongresszuson. A pártelnök pedig korábban már tudatta, hogy a kongresszussal zárul a pártszervezet ellenzéki működési formájának a meghatározása. Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke korábban az MTI-vel tudatta, hogy a tervek szerint a Fidesz kongresszusa alapszabály-módosításról is dönt, amely alapjaiban megváltoztatná a Fidesz szervezeti felépítését. A választókerületi rendszer megszűnik, a Fidesz szervezete az önkormányzati rendszerhez igazodik, a pártban települési csoportok és megyei választmányok dolgoznak majd.
A megyei választmányok megyei elnököket választanak, akik automatikusan tagjai lesznek az új elnökségnek.
Az országos elnökség jelentősen bővül, így a jövőben húsz megyei, illetve fővárosi elnökből, az Országos Választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, illetve a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből áll majd.

A játszótereket is elfoglalták.

Így kezdődött a Fidesz Kongresszus – videó.

Erre igazán nem számított! Megszólalt a rákos férfi.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.