Orbán Viktor: írtam a kongresszusra egy röpiratot

„Írtam a kongresszusra egy röpiratot. Nem lett rövid, de érdemes elolvasni.” – írta Orbán Viktor szombat reggel a Facebook-oldalán.  2026. június 13-án, 10 órától Fidesz-kongresszus lesz. Íme a Fidesz elnökének röpirata, melyet változtatás nélkül közlünk.

Orbán Viktor: Küldetés – röpirat

A magyarok országának szabad és szuverén országnak kell lennie. A szuverén Magyarországra az Európai Unió jelenti ma a legnagyobb veszélyt. Most egy liberális brüsszeli helytartó kormány lépett hivatalba. Jönnek a liberális önkény jól ismert módszerei. Az alkotmányos intézmények elleni rohamok. Jönnek a jobboldal elleni gyűlölethadjáratok, és jönnek a nemzetközi brigádok csapatai. De a szuverén Magyarország eszméjét nem lehet se kitörölni, se kiirtani. Olyan igazság ez, amely nagyobb, mint a mi kis saját igazságaink. Fölénk magasodik. Magához emel, hűségre kötelez. Fidesz, hit, hűség, bizalom. Mi sohasem adjuk fel. Mi mindig itt leszünk.
2026.06.13

Küldetés

A magyarok országának szabad és szuverén országnak kell lennie.

1990. május 2., a szabadon választott országgyűlés megalakulása óta, 36 éve a közélet szabad. Az ország katonai megszállás alatt nem áll.

Most, hogy a Fidesz–KDNP-vel szembeni alaptalan diktatúravád összeomlott, teljes nemzeti egyetértésben mondhatjuk: hazánk kétségtelenül szabad ország. A szuverenitás azonban egy másik kérdés. A szabadság és a szuverenitás sokak fejében összekeveredik, mintha egymás szinonimái lennének. Nem azok. A szabadsághoz elegendő az elnyomás hiánya; a szuverenitáshoz saját erő, nemzeti önerő kell.

Széchenyi azt írta, „saját tengelye körül forgó Magyarországot akarok.” Önmaga sorsa felett rendelkezni akaró és képes ország. Magabíró nemzet. A magabíró nemzet, az önnön sorsa felett rendelkező ország, a saját tengelye körül forgó Magyarország kulcsa a szuverén magyar állam.

Egy olyan államhatalom és államgépezet, amely fölépít és működtet egy saját maga fenntartására képes politikai, gazdasági és szellemi rendszert. Ez az államhatalom és államgépezet a pénzügyektől a közigazgatáson át a honvédelemig megtestesíti azt a nemzeti önerőt, amely a szuverenitás (belső) előfeltétele.

Olyan rendszert alkot, amely önálló tényezővé teszi Magyarországot a nemzetközi térben. A nemzetközi térben önálló tényezőként létező Magyarország a külső előfeltétele annak, hogy a magyarok belföldön megteremthessék az organikusan magyar életformát, és a gazdasági gyarapodást szolgáló, vagyis szuverén nemzeti politikát. Ennek hiányában Magyarország sohasem követheti a saját érdekeit, nem foroghat a saját tengelye körül, hanem valaki más alá rendelten kell élnie.

A nemzetközi politikában és gazdaságban senki sem szolgálja más országok érdekét pusztán jószándékból. Ha önálló tényező vagy, mérlegelheted, kivel, milyen céllal és miben működsz együtt. Ha önálló tényező vagy, nemcsak kérhetsz, de adhatsz is segítséget. A gyengének nyújtott segítség és szívesség helyett egyezkedhetsz, üzletelhetsz és kölcsönösen előnyös megállapodásokat köthetsz. Ura maradhatsz saját erőforrásaidnak. Nem kényszerülsz arra, hogy hazád erőforrásait vagy annak egyes részeit idegeneknek engedd át. Vagyis felépíthetsz egy olyan állam- és kormányzati rendszert, amely képes elérni, hogy a magyarok munkájából ne idegenek, hanem a magyarok gyarapodjanak. Ez a szuverén Magyarország.

Nekünk ez a küldetésünk.

Tizenhat év

A magyar emberek a demokratikus hagyomány elterjedése óta példátlanul hosszú időn át tüntettek ki bennünket bizalmukkal. A magyarok ezzel a folyamatos, többször – 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben – megújított demokratikus kiállásukkal megalkották Magyarország modernkori történetének leghosszabb nemzeti korszakát. 16 évig állt Magyarország élén nemzeti kormány.

A 16 évet arra használtuk, hogy felépítsük a saját maga fenntartására képes politikai, gazdasági és szellemi rendszert. Arra használtuk, hogy Magyarországot a nemzetközi térben önálló tényezővé tegyük.

16 év alatt folyamatos küzdelmet kellett folytatnunk azokkal a külső erőkkel szemben (brüsszeli bürokrácia, Németország, Soros-hálózat, amerikai demokraták), amelyek alárendelt helyzetbe akarták szorítani Magyarországot. A folyamatos küzdelem mellett visszatérően csatáznunk kellett azokkal a külső erőkkel is, akik bár nem törekedtek folyamatos alárendelésre, de egy-egy ügyben vagy gazdasági területen szolgálatukba akarták állítani Magyarországot – akaratunk ellenére vagy megfelelő ellenszolgáltatás nélkül. (Ukrajna, nemzetközi nagyvállalatok). A továbbiakban ezeket a küzdelmeket szabadságharcnak nevezem.

16 év folyamatos szabadságharc. A demokrácia logikájából eredően és a kormányzati rend szabályai szerint a szabadságharc zászlóvivője a Fidesz–KDNP pártszövetség volt, magam pedig vezénylő tábornokként szolgáltam végig a 16 évet.

A Fidesz–KDNP természetéből fakadóan békeszerető és országépítő polgári erő. Ideája a békés, nyugodt közélet és a kiszámítható gazdaság. A szuverenitás megteremtéséért folytatott küzdelem azonban bajvívó testtartásba kényszerített bennünket. Egyik kézben kőműveskanál, a másikban kard – 16 éven keresztül. Minden nap vállaltuk a konfliktust és a földharcot, és közben folyamatosan dolgoztunk a haditerven, amely a napi csaták láncolatát hosszútávú győzelemmé kovácsolja.

Stratégiai terveink szerint a 2010 előtti alárendelt helyzetből körülbelül húszévnyi folyamatos erősödéssel lehet eljutni oda, hogy a magyar politikai, gazdasági és szellemi erőközpontok megerősödjenek, az ellenfeleink realitásként fogadják el a szuverén Magyarország tényét, és megdöntése helyett a kiegyezést keressék. Húsz év alatt felépíthető a külső erővel nem eltávolítható politikai vezetés, nemzetközi léptékben is versenyképes tőketulajdonos csoportok és vállalatok, valamint a nemzetközi tudatipar befolyását visszaszorító szellemi erőközpontok, egyetemek, média, kutatóintézetek hálózata.

A küldetésnek az a természete, hogy arról nem te döntesz. Nem te választod. Éppen az a lényege, hogy a küldetés találja meg az embert, aki ha akarna, sem tud kitérni előle.

A Fidesz és a KDNP az utolsó rendszerváltó pártok. A KDNP ráadásul keresztény világnézeti párt, az egyetlen a mai közéletben. Mindkettő azért lépett be és azért van mindmáig a politika világában, hogy megteremtse a szabad és szuverén Magyarországot. Szabadság, szuverenitás, egyenrangúság az európai népekkel.

1990 után a Varsói Szerződés, a KGST és a kommunizmus félresöprését követően a szabadság adottsággá vált. Az emberek eldönthették, hogy mit kezdjenek az életükkel, a személyes céljaikat nem kellett többé a szocializmus építése alá, mögé rendelniük. A nemzet maga választhatta meg vezetőit. És választotta is. Hol ilyet, hol olyat. Ebből állt elő a rendszerváltás utáni húsz zavaros év.

A magyarok ekkor tanulták meg, mi a különbség a szabadság és a szuverenitás között. Keserves iskola volt. Ekkor tanulták meg, hogy a modern világban minden nemzet, még a legnagyobbak is a kölcsönös függőségek hálójában léteznek. A függőségek egy része hátrányos, más része előnyös. A szuverenitás lényege, hogy képes vagy saját érdekeid szerint manőverezni, hogy minél több előnyös és minél kevesebb hátrányos függőség határozza meg nemzeted életének kereteit. A kommunista évtizedek alatt kisemmizett és megnyomorított Magyarország eszköztelenül és lemeztelenítve, vagyis kiszolgáltatottan, legyengült állapotban érkezett az 1990 utáni világba. Ezért a szabadsághoz korábban nem ismert függőségek társultak.

A teljes magyar ipar elvesztése, munkanélküliség, leépülő szolgáltatások, a magyar állam intézményeinek kimúlás előtti utóvédharcai. Hiába a szabadság, szuverenitás híján a haza mégis ellenzékben maradt.

Életünk minden lényeges viszonylatát végső soron kívülről, külföldről határozták meg. A multinacionális vállalatok szabták meg, mi történjék a magyar gazdaságban. Külföldi kézbe kerültek a stratégiai ágazatok, bankszektor, energiaszektor, építőipar, telekommunikáció, kereskedelem, közműszolgáltatók, médiaipar. A külföldiek célja az volt, hogy a magyarok személyes és a nemzet közösségi erőforrásait ezekhez a cégcsoportokhoz csatornázzák. Privatizáció, rezsiár-emelések, nyugatiaknak szerződésekben garantált profitok.

A magyar politika döntéseit is az erősebb országok, nemzetközi szervezetek és NGO-hálózatok határozták meg. Olyan rendszert építettek fel, amely a magyar erőforrásokat külföldre juttatta, az emberek életét megnehezítette, Magyarországot folyamatos függésben tartotta. A devizahitelek és a 2008-as IMF-hitel tankönyvi esetek.

Ilyen körülmények között a létezés magyar minőségének, amiben a szovjetek és a tervgazdaság eltakarítása után reménykedtünk, nem maradt esélye. A „mit kezdjünk az életünkkel” távlata helyett a „mit miért nem lehet” magyarázkodás húsz éve következett. Aztán 2010-ben eljött a mi időnk. Pontosabban kiharcoltuk magunknak a lehetőséget, hogy a szabadság formális feltételei mellé anyagi és szellemi szabadságot adjunk a magyaroknak. Csatlakoztunk történelmünk nagy, szabadságharcos kísérleteihez, és megindítottuk a hosszú menetelést szuverenitásunk visszaszerzése érdekében. A feladat gigászi volt.

Kiépítettük az autentikus magyar élet és anyagi gyarapodás védműveit. Hazaküldtük az IMF-et, és visszaszereztük pénzügyi önrendelkezésünket. Visszametszettük a fojtogató államadósságot. Visszavettük a stratégiai gazdasági szektorokat. Kétszeresére növeltük a közvagyont, történelmünk legnagyobb devizatartalékát halmoztuk föl, és harmincháromszorosára növeltük az ország aranytartalékát. Megalkottuk a keresztény alapokon álló nemzeti alkotmányunkat. Kívül tartottuk a más európai országokat fojtogató bevándorlókat. Egyesítettük a kis-magyarországiakat a határon túlra szakított nemzettársainkkal.

Elértük, hogy mindenkinek legyen munkája. Igazságos, egykulcsos, alacsony jövedelemadót vezettünk be. A multikat és a bankokat bevontuk a közteherviselésbe. Kiépítettük az egész nyugati világ legnagyobb és legátfogóbb családtámogatási rendszerét. Bevezettük a rezsicsökkentést és a védett árakat. A nyugdíjasok 13. és 14. havi nyugdíjat kapnak. A fiatalok Magyarországon juthatnak legkönnyebben saját otthonhoz. Megvédtük az egybiztosítós, állami és ingyenes hálapénzmentes egészségügyet. Egyházi élet, kultúra, sport, tudomány, tehetséggondozás, történelmi emlékeink és épületeink újjáépítése eddig ismeretlen mértékű támogatást kapott. És mindennek tetejében Magyarországot Európa legbiztonságosabb országává tettük.

Magyarország tekintélyét megnöveltük a nemzetközi politikában. A liberális nyugati sajtó titkosszolgálati akciókkal összekötött folyamatos aknamunkája, ócsárlása és vádaskodása ellenére Magyarországot elismerték, a vele való együttműködést keresték, a nyugati liberális erők ellen folytatott küzdelemért tapsolták és éljenezték. Magyarország a liberálisok világán kívül valódi nemzetközi sztár lett.

Trump második hivatalba lépéséig az egyetlen nyugati ország voltunk, amely megállította a migrációt, megvédte a határait, amely a világ legbátrabb családtámogatási rendszerét építette fel, amely nyíltan szembefordult a gender- és woke-ideológiával, és megvédte gyermekeit, amely a nyugati országok közül egyedül vállalta a semlegesség politikáját az orosz–ukrán háborúban.

Az egyetlen nyugati ország, amely vállalta a birodalomépítő erőkkel szembeni küzdelmet, és meghirdette, hogy Brüsszelt radikálisan át kell alakítani, ismét a tagállamok érdekei alá rendelve őket. Magyarország lett a nyugati liberális óceánban az egyetlen illiberális, konzervatív és keresztény sziget. Nemcsak dacolt a hullámokkal, de arra is képes volt, hogy a liberális rendtől eltérő, de nyugati és szabad társadalmat, valamint nyíltan nemzeti érdekvédelmi rendszert építsen ki. Olyan rendszert, amely az orosz–ukrán háború kezdetéig és az arra adott brüsszeli szankciós politikáig sikeres, sőt az Európai Unió liberális államainak többségénél sikeresebb volt a gazdaságban is.

Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt. Emelkedő pályán haladt, felélesztette a nemzeti kultúra még életképes, szigetszerű alkotóerejét, visszaadta az istenhívő közösségek elismerését, bevezette a zéró toleranciát a terebélyesedő európai antiszemitizmus idején, végrehajtotta a nemzetegyesítést, szilárd anyaországot állított a megmaradásért hősiesen küzdő külhoni magyarok mögé. A 16 év visszaadta az önbecsülésünket is. Mi magunk és a külvilág sem úgy tekintett többé ránk, mint örök vesztesekre, elhanyagolható történelmi maradványra, hanem ígéretes nemzetre, amely képes fordítani a sorsán, és az elvesztett XX. század után a XXI. század nyertese lesz. Mindezt úgy, hogy az örök gyanakvó Románia és a háborúzó Ukrajna kivételével minden szomszédunk partnert és nem fenyegetést látott Magyarországban.

Szuverenitás és a polgár

A Fidesz–KDNP jövőképének középpontjában a polgár áll.

Az anyagi és szellemi tulajdonra támaszkodó, önálló, embertársaival együttérző, önmagáért, közösségéért, környezetért, a közös jövőért felelősséget vállaló ember. A szabad ember – aki otthon van a világban. Otthon van jelenében és múltjában, kultúrájában és természeti környezetében. Házában, hazájában, családja körében, nemzeti közösségében, sőt Európában is.

Lehetsz-e polgár hazád szuverenitása nélkül? Ha igen, akkor te nem a mi emberünk vagy. Akkor te a globalisták, a nemzetközi szervezetek és a kozmopoliták ideájának világához tartozol. Ahol éppen ilyen embereket faragnak. Kulturált, megértő, békés fogyasztót, aki saját kényelmes és minőségi környezetét nem hagyja megzavarni a haza érdekében vívott, izzadságszagú szuverenitás-bokszmeccsekkel. Aki tekintetét mindig a nagy nyugati országokra függeszti, példáit onnan kölcsönzi, mércéjét onnan hozza. Olyan országok az idoljai, ahol a szuverenitás ügyét csak ritkán, leginkább háborús időkben dobja föl a történelem, mert békeidőben a méret, a felhalmozott tőke és katonai súly, a nemzeti önerő garantálja a szuverenitásukat.

Ha a válasz nem, akkor köztünk a helyed. Akkor te érted, hogy itt, ami nekünk országként megmaradt, ezen a helyen, ami még a mienk, a bennünket körülvevő nagy sárkányok – oroszok, németek, törökök és már amerikaiak – étvágya miatt a szuverenisták ügye sohasem kerül le a napirendről. Ha magyar polgár akarsz lenni, vállalnod kell azt, ami ebből következik.

Szuverén Magyarország nélkül a magyaroknak csak az a vékony felső rétege részesülhet a polgári élet jómódjából, aki a szuverenitásunkat letaposó, erőforrásainkat eltulajdonító, az országot függésben tartó és saját rendjébe tagoló külföldiek szolgálatában áll.

Az angolok szerint vagy a „mindenhol” vagy a „valahol” emberek közé tartozol. Nincs harmadik lehetőség. Ha magyar vagy, meg kell értened, ha polgári létet akarsz, nem hagyhatod, hogy kizsebeljék a magyar családokat. Nincs jólét, nincs polgár, nincs polgári Magyarország szuverenitás nélkül.

Választanod kell.

Szuverenitás és unió

A szuverén Magyarországra az Európai Unió jelenti ma a legnagyobb veszélyt. Magyarország 2004-es csatlakozása és 2014 között a dolgok elfogadhatóan, sőt biztatóan haladtak. Brüsszel a tagállamok együttműködését szolgáló nemzetközi központként működött. A politikai, szellemi természetű, pártideológiai vitákat igyekezett kívül tartani. A brüsszeli központ és a tagállamok közötti viták rendezését a jog mezejére terelte. A tagállamok alappal érezték úgy, hogy Brüsszel inkább segít, mint hátráltat, inkább szolgáltat, mint parancsol, inkább kér, mint diktál, inkább ad, mint elvesz.

Ez még akkor is igaz, ha az új tagállamoknak adott pénzügyi támogatások 80 százalékát ügyesen visszacsatornázták a régi tagállamokhoz, és a németek és a hollandok időnként az arcátlanság határáig éltek vissza az euró, mint közös pénz előnyével minden más tagállammal szemben. A Magyarországra érkezett EU-s befektetők tőlünk hazavitt profitját nagyjából kiegyensúlyozták a nekünk juttatott uniós pénzügyi források.

A történelmi léptékű változás, amikor a nemzetek Európája Bundes-Európává – mások szerint Reich-Európává – alakult, 2015-ben, a Juncker-elnökség hivatalba lépésével kezdődött. A nyíltan meghirdetett új stratégia a bizottságot politikai testületté alakította. Vagyis Brüsszel úgy döntött, hogy többé nem a szerződések őreként viszonyul a tagállamokhoz, hanem politikai célokat képviselő és érvényesítő központként. Ekkor kezdték furkósbotként használni a jogállami eljárást. Bevezették a kondicionalitási eljárásokat és a mérföldköveket, hogy politikai céljaik érdekében eszközként használhassák őket, és jogszerűsítsék pénzügyi zsarolási akcióikat. Ezeket szégyentelenül fel is használták a szuverenitását védelmező Lengyelországgal és Magyarországgal szemben. Az Európai Parlament mindig is politikai intézmény volt, most az Európai Bizottság is azzá alakult, s ketten könnyen sakkban tartják a tagállamokat képviselő Európai Tanácsot.

Juncker programjával és személyével három tagország fordult szembe: az angolok, a hollandok és a magyarok. Mindegyikük jelleme szerint végezte. A hollandok lesunnyogtak a pályáról, az angolok végül kiléptek az Európai Unióból, a magyarok maradtak, kiépítették nemzeti szuverenitásuk védvonalait, amelyek mellett az utolsó pillanatig a túlerő minden pergőtűzével szemben kitartottak.

A sors fintora, hogy Magyarországon akkor sikerült megbuktatni a szuverenista kormányt, amikor az európai szuverenisták előre lendülnek. Fico tartja magát, a lengyelek mindjárt visszatérnek, az olaszok jól állnak, Babiš már vissza is tért, Janša negyedszer újra miniszterelnök, az Osztrák Szabadságpárt a kapuk előtt, az AfD előzi a CDU-t, Franciaországot csak a patrióták menthetik meg a káosztól. A történelem iróniája, hogy a patrióta ellenállás pionírja, a patrióták reményét évekig egyedül életben tartó és megtestesítő Magyarország széke most üres.

2026.

A migránsok befogadását követelő Brüsszelnek véres fejjel kellett távoznia a Magyarország elleni csörtékből. Nemcsak az eszmék, de igazolást adtak a gazdasági eredmények is. A magyar gazdasági modell működött. Brüsszellel szemben is álltuk a sarat. Volt mit ünnepelni, és volt miből ünnepelni.

Nőttek a bérek, az ország látványosan szépült, mindenki érezte, egyre inkább úgy élünk, ahogy mindig is szerettük volna. Az élet magyar minősége nemcsak mélyülő nemzeti érzéseket, erősödő identitást, a nemzetegyesítés felett érzett örömöt, hanem teljes foglalkoztatást, emelkedő életszínvonalat, táguló lehetőségeket, növekvő fogyasztást, halmozódó megtakarításokat, könnyebb életet és biztató anyagi távlatokat is jelentett. Éppen úgy, ahogy akartuk: magyarnak lenni ne csak felemelő érzés, de kifizetődő dolog is legyen.

A mai nyugati világ elrendezése nem kedvez a magyaroknak. Ha a magyaroknak előnyös elrendezést akarunk, akkor hegyeket kell megmozgatnunk. És úgy tűnt, hogy a hit tényleg hegyeket mozgat meg.

Ahogy haladtunk előre, egyre szaporodtak a konfliktusok. Egymás után jöttek szembe a nehézsúlyú ellenfelek. Soros-féle progresszív-liberális NGO-hálózat, Brüsszel, az európai nagytőke fajsúlyos csoportjai. De a dicsőséges hadjáratban nem volt vesztes csata. 2014-ben a külföldi multik ránk küldték a Bajnai-féle régi baloldal és a liberális üzleti csoportok szövetségét. Levertük őket.

2018-ban a Soros-hálózat pártvilág mögötti, irreguláris csapatai jöttek szembe. Fölényes győzelmet arattunk. 2022-ben beszálltak, sőt élre álltak és ránk fordultak az amerikai demokraták. Mint kés a vajban mentünk át rajtuk. Úgy tűnt, megállíthatatlanok vagyunk. Az egész világ legyőzhetetlennek látott bennünket, négy egymást követő kétharmados parlamenti többség, Európa legsikeresebb politikai szervezete, húsz éve kormányzó miniszterelnök. Ki ne érezné magát verhetetlennek?

De a dicsőséges felívelésben a 2022-es év hatalmas törést hozott. A világjárvány évei is szörnyűek voltak, ám onnan még sikeresen visszatértünk. A többi uniós országétól eltérő, merőben egyedi magyar gazdasági válságkezelés kirobbanóan sikeres volt. Kanyarban előztünk. De nem tudtuk, hogy a kanyar egy még szűkebb fordulóra vezet rá. Jött az orosz–ukrán háború.

A háborút elleneztük. Az első pillanattól kezdve. A háború árt Magyarországnak, állandó veszélyt jelent, aláássa az európai gazdaság alapjait, az egyébként is lejtmenetben vergődő európai gazdaság számára felér egy tüdőlövéssel. Ráadásul Brüsszel még térden is lőtte magát, és a lehető legrosszabb szankciós politikával Ukrajna oldalán beszállt a háborúba. Ez pokolian nehéz helyzetbe hozta Magyarországot. Az európai gazdaság növekedése, benne a magyaré is ellehetetlenült. A háborús gazdaságpolitika az égbe lökte az energiaárakat és az inflációt.

Magyarország kitartóan ellenezte a brüsszeli szankciós politikát, és egyetlen uniós országként semlegességet jelentett be az orosz–ukrán háborúban. Ezekkel a lépésekkel szemben minden korábbi ellenfelünk egy táborba csoportosult. Az amerikai demokraták, a Soros-világhálózat, Brüsszel, az ukránok, a globális nagytőke. Külön-külön is ólomsúlyúak, együtt pedig egy nagyhatalomnak is sok lett volna, nemhogy Magyarországnak.

Ellenfeleink a 2022-es választási győzelmünk után szövetséget kötöttek a magyar kormány megbuktatására és a miniszterelnök eltávolítására. A 2024-es európai választáson aztán zászlót is bontottak.

A 2026-os választáson ránk nehezedő nyomást össze sem lehet hasonlítani azzal, amit 2022-ben kellett elviselnünk. De a 2026-os választási vereségben vastagon benne voltak a saját hibáink is. A minden hosszú kormányzással együtt járó hordalék, rosszul megvívott vagy nem vállalt csaták, az ellenfél válasz nélkül hagyott politikai és technológiai újításai, a fiatalok és a közénk épített úttorlaszok előtti tanácstalanságunk, a szuverenitás védelmére hivatott állami szerveink és szolgálataink gyenge teljesítménye.

Ám a döntő tényező a velünk szemben manőverező négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt. Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség.

A gazdasági fellendülés elakadt, az infláció mellbevágó erejű volt. A kiválasztott társadalmi csoportoknak juttatott támogatások nem tudták ellensúlyozni a gazdasági kilátások szürkeségét. 11 százalékos minimálbér-emelés, 14. havi nyugdíj, két- és háromgyermekes anyák adómentessége, fegyverpénz, célzott béremelések az állami alkalmazottaknak, Európa legolcsóbb, 3 százalékos lakáshitele. Mindez, bár impozáns, de hatástalan, ha az emberek általános gazdasági fellendülést követelnek. Ezt az igényüket kormányzati teljesítménnyel nem tudtuk, betarthatatlan ígéretekkel pedig nem akartuk kielégíteni. Az utóbbi a szuverenitásvédelem fundamentumának legfontosabb szabályát törte volna át.

Magyarország szuverenitását ugyanis csak együtt, a kormányzat és az emberek összefogásával lehet megvédeni. Ez az ország adottságai, gazdaságának mérete, nyersanyaghiánya, energiaszegénysége miatt szükségszerűen így van. Vagy együtt, vagy sehogy. Teljesíthetetlen ígéretek esetén elkerülhetetlen az összeütközés az ország vezetői és az emberek között. Ez megbontja a harci egységet, és könnyű prédává teszi Magyarországot a külföldi erőcsoportok és hazai kiszolgálóik számára. És ekkor nemcsak egy választás vész el, hanem az esély is arra, hogy a szuverenitásvédelmi szabadságharcunkat újrakezdjük, amikor a csillagok állása ismét nekünk kedvez. Ezért szabály a nemzeti oldalon, hogy amit gondolsz, azt kell mondanod, és amit mondasz, azt kell tenned.

2026-ban csak azt ígérhettük, hogy az elért eredményeket megvédjük, a biztonságot garantáljuk, a Brüsszellel szembeni küzdelmet folytatjuk, a békepárti semlegességünket pedig fenntartjuk. Ez a perspektíva azonban elvesztette vonzerejét. Még így is kitartott kétmillió-négyszázezer honfitársunk, ami győzelemhez vagy szorosabb vereséghez is elegendő lehetett volna. De belépett 10 százaléknyi olyan szavazó, aki korábban kívül maradt, de most a változás eufóriája beszippantott, és a velünk szembeni utálat lelkesített. Így már a magyarok nagy többsége nem volt partner. Úgy érezték, hogy a küzdelem folytatásához áldozniuk kellene a pénzükből, az életszínvonalukból és gazdasági reményeikből. Úgy látták, ez már nem éri meg nekik.

Több mint hárommilliónyian úgy látták, hogy ez már a politika túlzott betüremkedése az életükbe. Ráadásul az ország erőforrásaiból is egyre többet kellett bevonni a küzdelembe. A nagyvállalkozók és a tőketulajdonosok ezt már nem a saját érdekeik nemzeti védelmének, hanem gazdasági lehetőségeik korlátozásának tekintették. Fölépült a gondolat, és uralkodóvá vált a hangulat, sőt életérzés, hogy jobban járnánk, ha kiegyeznénk Brüsszellel, Sorossal, az ukránokkal és a multikkal. Enyhülnek majd a nemzetközi támadások, a zárolt pénzünkhöz is gyorsan hozzájutunk, a szuverenitásunkat védő, de túl költséges gazdasági szabályokat félretolhatjuk. Ez majd energiákat szabadít fel, és gazdasági fellendülést hoz. Csak ki kell engedni a kéziféket.

Hiába mondtuk, hogy a mi járművünk egy lejtőn áll. Az európai gazdaság hanyatlik, remény sincs az európai fellendülésre, ezért ha félretesszük a szuverenitásvédelmi politikai és gazdasági szabályokat, vagyis ha kieengedjük a kéziféket, a fizika törvényei szerint a járművünk a lejtőn nem felfelé, hanem lefelé indul meg. Hiába. Több mint 3 millió honfitársunk eufórikus állapotba került, és két hónappal a választások után még mindig abban is van. Láttunk már ilyet, és tudjuk, mi következik.

Az elit

A küldetésünk beteljesítéséhez akkor kaphattunk volna még négy évet a kedvezőtlen gazdasági széljárás mellett is, ha a gazdasági sikereink időszakában a szabadságharc vezető rétege olyan kulturális mintát adott volna az embereknek, amely anyagi sikerek nélkül is megtartja őket a létezés magyar minőségét hirdető szabadságharc ügye mellett. Ez a kulturális minta nem született meg. Még legalább négy év kellett volna hozzá.

Ennek hiányában a gazdasági siker maradt az egyetlen hivatkozási pontunk, legitimációs alapunk. Óriási eredmény és a jövőre nézve biztató tény, hogy ilyen gazdasági helyzetben is kétmillió-négyszázezer magyar kitartott a szabadságharc, a szuverenitásért vívott küzdelem folytatása mellett. Le a kalappal!

Létrejött viszont egy olyan interneten szerveződő, kulturális elit, amely az indirekt politizálás eszközeivel képes volt új mederbe terelni az emberek gondolkodását.

Ez a kulturális elit nem lépett be közvetlenül a politikai küzdelmek világába, de a digitális világ közösségi tereiben olyan világértelmezést népszerűsített, amelyben a magyar szabadságharc, sőt eleve minden szabadságharc elhibázott lépés, amely belerondít a kényelmes és puha fogyasztói vágyak világába. A kiállás, a küzdelem okozta nehézségek abban a világban szükségtelen rossz dolgok, sőt kormányzati hibák.

Ez így együtt földrengésszerűen letarolt bennünket. Az ember a jövőbe vetett reményekkel élő lény, mi, magyarok se vagyunk kivételek. Mi is úgy éljük az életünket, hogy a múltunk tapasztalatait értelmezzük, ezt tekintjük jelennek, és innen indulva várakozásokat támasztunk a jövő felé. Márpedig a folyamatos, vonzó végcéllal nem rendelkező védekezés ritkán kecsegtető perspektíva. S ha betársul az internetes kulturális tér olyan érzülete, hogy a fegyverletétel valójában megkönnyebbülés, sőt emelkedést hozna, megtetézve az ellenfél 6.000 milliárdnyi, 1213 konkrét és célzott ígéretével, akkor előáll egy elegy, amely minden szabadságharcra veszélyes.

A dolgok ilyen kedvezőtlen összerendeződése a 2024-es európai választásokon már veszélyesen közel volt. Ott még győztünk, sikeres uniós elnökséget teljesítettünk, eltöröltük a fizikai határokat Erdély és az anyaország között, Trump visszatért, úgy láttuk, hogy a közhangulat az oldalunkon tartható. Ez volt az utolsó pillanat, amikor a szuverenitásvédelmi céljaink feladása nélkül taktikai változásokat hajthattunk volna végre. Fegyverszünetet hirdethettünk volna, elterelő mozdulatokat vagy taktikai engedményeket is tehettünk volna, ahogy azt a politika művészetéből már oly régen elsajátítottuk, és korábban sikerrel alkalmaztunk.

Ehelyett úgy gondoltuk, hogy céljainkkal egyetértve a szavazók többsége őrt áll velünk a védműveken. De az egyre szűkülő gazdasági kilátások, a védekezés kényelmetlenségei és a tiszás gyűlöletkampányok egyre inkább behorpasztották a védvonalakat. Hiába van Magyarországon több gazdag baloldali-liberális, ma már tiszás vállalkozó, mint fideszes, hiába áll egy közismert módon fehérgalléros bűnöző a tiszás oligarchák új osztályának élén, az emberek ránk voltak dühösek, és egyre növekvő számban fordultak szembe velünk.

Hiába volt köztudott, hogy a Brüsszelből delegált új miniszterelnök-jelölt maga testesíti meg a kormányzóerő minden rossz vonását – annak erényei nélkül. Hiába, ő az egy fenékkel egyszerre három felügyelőbizottságban ülő, örök VIP, az egyetlen ember az országban, aki 2010 óta minden kétharmadnak, immár az ötödiknek is örül, hiába a mentális terheltség orvosilag nyilvánvaló ténye, a többség számára ez már mind nem számított, legyen végre változás, csak jöjjön végre a felemelkedés, az EU-s pénzek képében érkező fényes és könnyű jövő.

Így történt, hogy 3 millió 400 ezer magyar 16 év után az áprilisi fegyverletételt választotta. Mi 2 millió 400 ezer honfitársunkkal együtt a szabadságharc folytatása, a szuverenitás megvédése mellett maradtunk. Sokan vagyunk, akik soha nem adjuk fel, ha a szabad és szuverén Magyarország eszméjéről van szó.

Most nehéz szívvel, sértődés és harag nélkül kell együtt élni Magyarország és benne a saját helyzetünkkel. Nem sértődhetünk meg, és nem haragudhatunk azokra az emberekre, akik elfáradtak, akik feladták, akiket becsaptak, akiket felültettek a digitális gyűlöletkeltés hullámvasútjára. Velük most még nincs dolgunk, csak annyit kívánhatunk, hogy kéz- és lábtörés nélkül ússzák meg, amikor az eufória felhőiből a valóság kemény rögvalóságán kell majd landolniuk. Indulatok helyett inkább az elsősegélynyújtó ládákat kell a kezünk ügyében tartanunk.

Jóval nehezebb feladat megfékezni az indulatainkat a fegyverletétel intellektuális matadorainak esetében. Hogy fordulhatott elő, hogy iskolázott, sőt a nemzetközi politikában és gazdaságban jártas, kősikeres és jómódú, sőt kőgazdag intellektusok és üzletemberek lettek a fegyverletétel zászlóvivői? Hogyan lehetséges, hogy éppen ők, akik ismerik az unió gazdasági hanyatlásának tényszámait, akik olvasták Draghi professzor jelentését, akik látják az unió orvosolhatatlan belső bajait, akik tudják, hogy Németországban még évekig nem lesz gazdasági növekedés, éppen ők szédítik a kevésbé tájékozott magyarokat, olyan vonatra ültetve őket, amely nem fut ki többé a pályaudvarról?

Akik ismerik a számok és a gazdaság törvényeit, és tudhatják, hogy az unióból érkező húsz-egynéhány eurómilliárd hét évre elosztva csak csepp a magyar gazdaság tengerében, de még Balatonjában is. Akiknek érteniük kellene, hogy a Brüsszelre felfűzött gazdaságpolitika helyett Magyarországnak éppen az ellenkezőjére, konnektivitásra van szüksége. Akiknek tudniuk kell, és nyilván tudják is, hogy az EU-ba beszoruló, blokkosodó külgazdasági és külpolitika helyett, nem feladva az uniós tagságot, de külön úton járva, az amerikai, a kínai, a türk és az orosz piacok és országok felé kell nyitnunk, mert ez Magyarország egyetlen esélye, hogy ne süllyedjünk együtt a láthatóan változtatásra képtelen többi tagállammal.

Hogyan lehetséges, hogy éppen ők, a kormánypártok polgári szárnya pártolt el és át egy Magyarország számára rémálomszerű programot hirdető és minden ízében az elit, a minőség, a kiválóság, a kiemelkedő szellemi és gazdasági teljesítmény és az azzal járó elismerés ellen uszító politika és kormány mellé?

Legalább ilyen rejtélyes, hogy a nemzeti oldal keresztény szárnyából és a keresztény elit középiskoláiból szemet szúróan sokan leváltak rólunk, és a liberális, progresszív, európai föderalista politikai táborhoz csatlakoztak. Holott tudniuk kellett, hogy ott ők csak a hasznos idióták lehetnek, akik tapsolhatnak az új progresszív oktatáspolitikához, a keresztények kiszorításához a kulcspozíciókból, valamint a gender- és woke-ideológia hivatalos rangra emeléséhez. Ismerve a magyar szellemi és gazdasági elit fogyatékosságait, hübriszét és anyagelvűségét, azt kell feltételeznünk, hogy a nemzeti oldal visszaerősödése nem innen, hanem a jobboldal népi és szociális szárnyaiból indul majd el.

Summa

A modern európai politikában kétféle kormányzati rendszer, kétféle szellemi fundamentum létezik. A magunkfajták számára a nemzet több, mint a társadalom tagjainak összessége. Létezik a nemzetet alkotó egyének sokaságából kiemelkedő, sajátos minőség, amely nem vezethető vissza pusztán az egyes részek összességére. Ez a sajátos minőség a létezés magyar minősége. Szellem, történelem, kultúra, nemzeti karakter. Akik ezt fel- és elismerik, azok a szuverenisták. Ők ezt védelemre érdemesnek tartják, és az egész közösséget meghatározó és összefogó eszmét képviselik. Számukra a nemzeti érdek nem pusztán a privát érdekek eredője. Létezik közjó, és a szuverén kormányzás éppen ennek szolgálatában áll akkor is, ha ez aktuálisan egyes egyéni és csoportérdekeket kielégít, másokat pedig nem.

A liberálisok szerint a nemzet az egyének összessége. A nemzeti érdek csupán az egyéni érdekek származéka. A politikai döntések célja mindig visszavezethető személyes vagy csoportos részérdekekre. Az egyes részterületek működésének javítása azonos az Egész működésének megjavításával. Ezért számukra nincs is benne semmi nagyszerű, semmi felemelő. Így az Egészre vonatkozóan nem is rendelkeznek elképzeléssel. Az Egészért lelkesedő szuverenistákat a marxista baloldal (az istenhívőkhöz hasonlóan) megtévesztett embereknek tartja, a liberálisok, különösen a magyar liberálisok intellektuális felsőbbrendűséggel lenézik őket, a tiszások pedig az Egész helyébe a digitális marketinget állítják.

Magyarországon most egy liberális helytartó kormány lépett hivatalba. Eltűnt a kormányzati horizontról minden, ami Magyarország stratégiai önállóságát szolgálja, eltűnik a közjó, a szuverenitás helyett jön a külső, brüsszeli elvárásokhoz történő alkalmazkodás, és az űrt a nemzetközi gazdasági ésszerűség logikája tölti ki. A stratégiai ágazatok nemzeti kézben tartása nekik irracionális, a rezsivédelem nekik csak piactorzítás, a védett ár indokolatlan beavatkozás, mert akadályozza a tőke mozgását és új piaci szereplők belépését. Ami nekünk a szuverenitás garanciája, az nekik költség- és hatékonyságveszteség.

Brüsszel támogatása, a hitelminősítők dicsérete, a polgári elit árulása, a Soros-hálózat hordái, a pénzéhes liberális tőketulajdonosok falkája és az eufóriában lebegő és megtévesztett magyarok milliói, minden együtt áll, hogy megnyissák a kapukat, és megkezdődjön Magyarország kifosztása.

Jövő

Az európai államok kormányai sorra jelentik be a megszorításokat. Brüsszel minden pénzt felemészt. Már a régen jól teljesítő államok – Németország, Franciaország, Hollandia – is bajban vannak. Ukrajna viszi és darálja az európai emberek pénzét. Az eufória perceken belül a múlté. Jönnek a liberális önkény jól ismert módszerei. Az alkotmányos intézmények elleni rohamok. Jönnek a jobboldal elleni gyűlölethadjáratok, és jönnek a nemzetközi brigádok csapatai. Ahogy Franciaországban és Németországban Le Penék és az AfD ellen, Magyarországon is politikai fegyverként használják majd az igazságszolgáltatást és az állami intézményeket a jobboldal ellen.

Mindhiába.

A szuverén Magyarország eszméjét nem lehet se kitörölni, se kiirtani. Olyan igazság ez, amely nagyobb, mint a mi kis saját igazságaink. Fölénk magasodik. Magához emel, hűségre kötelez. Fidesz, hit, hűség, bizalom.

Mi sohasem adjuk fel. Mi mindig itt leszünk. Voltunk, vagyunk és maradunk. Ez a mi hazánk, és nincs nekünk másik. Ez a mi küldetésünk. Folytatni fogjuk. De ez már egy másik röpirat.

Isten óvja Magyarországot!