
Száz évig volt fontos pályaudvar, most roncstelep Rákosrendező – Galéria
Így nézett ki, mielőtt roncsteleppé vált.
Magyar Péter nem mondott újat, a kegyelmi ügyről 2024 februárjában értesült a kormány.
Mint ismert, hétfő délután a miniszterelnök sajtótájékoztatón jelentette be, hogy közzéteszik a kegyelmi ügy dossziéját. Az igazságügyi tárcánál található iratok szerint az akkori igazságügy-miniszter, Varga Judit nem támogatta a bicskei pedofil segítőjének kegyelmét. A jövőben módosítják a kegyelmekre vonatkozó jogszabályt, így a döntést és az indoklást közzé kell tenni. Magyar Péter felszólította Sulyok Tamás államfőt, hogy kedden, a munkaidő végéig hozza nyilvánosságra a Sándor-palotában fellelhető dossziét, amelyből valószínűleg kiderül, hogy milyen indokok alapján adott az Igazságügyi Minisztérium nemleges felterjesztése ellenére teljesen szokatlan módon kegyelmet az akkori köztársasági elnök.

- Magyar Péter keddi sajtótájékoztatója csak egy újabb Facebook-esemény volt – közölte a Fidesz-frakció. A miniszterelnök kedd délelőtt bejelentette, hogy nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy dokumentumait. A Fidesz-frakció ezzel kapcsolatban rámutatott:
ezen a sajtótájékoztatón sem tudtunk meg semmi újat.
K. Endre kegyelmi kérvényét az akkori igazságügyi miniszter nem támogatta, de a köztársasági elnök döntését követően mégis ellenjegyezte – emlékeztettek.
A kormány tagjai a kegyelmi ügyről annak kirobbanásakor, 2024 februárjában értesültek.
„Felháborodásunkat jól mutatta, hogy a kormány egyetértett az érintettek lemondásával” – idézte fel a frakció.

Így nézett ki, mielőtt roncsteleppé vált.


Idén a tavalyinál két héttel korábban indul be a szezon.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.