
Emberölés történt – nyomoz a magyar rendőrség
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolNem akárhonnan került elő a holttest. Emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.
Bejelentést kaptak a Dombóvári Rendőrkapitányság rendőrei, miszerint egy 57 éves döbröközi nőt mintegy két hete nem láttak. A rendőrök körözést rendeltek el, majd kivonultak az eltűnt személy lakóhelyére, melynek átvizsgálása során, az udvaron lévő kútból – a katasztrófavédelem munkatársainak közreműködésével – egy holttestet emeltek ki. A helyszínre igazságügyi orvosszakértő is érkezett. A holttest azonosítása megtörtént. A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán emberölés bűntett gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.

Fotó: Shutterstock/Képünk illusztráció
Elfogták az emberölés gyanúsítottját
A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 54 éves helyi lakost a rendőrök elfogták és emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették – közölte a kedden a rendőrség.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre