
Elkapták a kábítószer-kereskedőket, rács mögé kerülhet a drogbanda – Videó
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolBebukott a családi drogbiznisz.
A balmazújvárosi rendőrök három férfit és egy nőt fogtak el, akik a gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedtek. A kábítószer-kereskedőknél nagy értékű ékszereket is találtak.

Elkapták a kábítószer-terjesztő bandát
A nyomozóknak információ jutott a birtokába arról, hogy Balmazújvárosban többen is kábítószert árulnak. A bűnügyesek adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, és az ügy minden apró részletét megvizsgálták. Körvonalazódott, hogy egy helyi család négy tagja terjeszti a tiltott szereket. A nyomozók az egyenruhásokkal és a Cívis Közterületi Támogató Alosztállyal kiegészülve egy összehangolt akcióban egyszerre, három helyszínen ütöttek rajta a dílerfamílián február 9-én hajnalban.
A rendőrök a kutatások során több pakk alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot, több mint kétmillió forintot és ékszereket találtak, majd foglaltak le. Megállapították, hogy több – az ingatlanokban talált – vadonatúj elektronikai cikk, valamint szeszes italok is a bűncselekményekből, vagy az azokból szerzett jövedelemből származnak, ezért azokat vagyonvisszaszerzés keretében szintén lefoglalták.
A nyomozók valamennyiüket gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, majd a 39 éves és a 37 éves férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. A 36 éves nő és a 41 éves férfi szabadlábon védekezhet – írja a Police.hu.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre