Meddig húzza még a Feneketlen-tó felújítását a városvezetés? Tarthatatlan, ami most van

A Villányi úthoz közel eső parkrészen most is dolgoznak. Ez a park egyik leglátogatottabb része. Pedig már mindennek készen kéne lennie a Feneketlen-tó körül. Egészen pontosan az egész területet már decemberben át kellett volna adni úgy, hogy már az is egy módosított határidő volt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2026.02.26. 05:00
Feneketlen-tó Újbuda Elekes Tamás

A Feneketlen-tó Újbuda egyik legnépszerűbb zöldterülete, a felújítása pedig egy mára több évesre nyúlt fejezet Budapest történetében. Már be kellett volna fejezzék, de a korábban megkötött szerződésekben megadott dátumokat is lekésték. Többszöri határidő-módosítás után 2025 december 31-re tűzték ki a határidőt, de láthatóan ezt sem sikerült betartani.

Borzalmas állapotban van a Feneketlen-tó: koszos, teljesen elhanyagolt. 2026.02.17
A Feneketlen-tó körül most is vágják a nádast, a parkrészen még mindig dolgoznak. Fotó: Metropol

Ilyen most a Feneketlen-tó környéke

A főváros vezetése és a Budapesti Közművek gondozása alatt lényegében folyamatos halogatássá vált a Feneketlen-tó körüli park felújítása. Eredetileg a 2018-as, fideszes városvezetés döntött a felújításról, ez azonban megváltozott 2019-ben.

Eredetileg egy Térköz pályázat volt, amin nyert a kerület. Az akkori városvezetés és az önkormányzat abban állapodott meg, hogy közösen rendbe fogják rakni. Amikor jött az új vezetés, ezt parkolópályára tették. 2022-23 környékén azt mondták, hogy a Villányi úthoz eső parkrészt felújítják; kukákat, padokat, helyeznek ki, rendezik a játszóteret és a parkot. Most folyik a park rendezése.

– nyilatkozta lapunknak Elekes Tamás az újbudai fidesz alelnöke. Arról is tájékoztatott, hogy a 2023 januárjában kötött megállapodásban a pihenő terület kialakítására, felújítására a korábbi, 2024 október 31-es határidőt 2025 május 31-re módosították, utána következett a 2025 december 31-es határidő.

A parkfelújítási rész maradt a végére, 2024 október 31. volt az első határidő, hogy befejezzék. Azt módosították 2025 áprilisára, majd azt május 31-re, a legutolsó módosítás pedig december 31. volt. Volt egy képviselő testületi ülés, ahol a városvezetés baloldali képviselői is mondták, hogy hülyének nézi őket a főváros. Ezt a fővárosnak és a Budapest Közműveknek kell megcsinálnia, idáig jutottak. Rosszul írt közbeszerzésre hivatkoztak, volt amit kiírtak, utána pedig visszahozták, de általában ködösíteni szoktak.

– magyarázza Elekes Tamás.

Borzalmas állapotban van a Feneketlen tó: koszos, teljesen elhanyagolt. 
2026.02.17
A kiültetésre szánt növényeket kint hagyták, azóta pusztulnak. Fotó: Metropol

2026 februárjában a park pihenő részén még mindig dolgoznak. A munkálatok akadozva haladnak, a tó mellé kihelyezett vödröket eredetileg a kiültetendő növényeknek rakták ki, azóta is ott pusztulnak.

Nem veszem észre, hogy csinálják. Néha itt-ott látok elszórtan embert, de hogy itt aktívan végeznének valami munkát, azt nem veszem észre. Azt se tudom, miért kezdték el, ha annyira nincs a fővárosnak pénze. Mert azért nem volt ez olyan szörnyű állapotban, ahogy most van, mert most nem lehet megközelíteni.

– nyilatkozta lapunknak Izabella, aki gyakran szokott sétálni a tó körüli sétavonalon. Sok járókelő nem érti, miért épp ebben a téli időszakban kellett ennek nekikezdeni. 

Itt a legnagyobb télben parkosítanak vagy mit tudom én mit csinálnak. Meg is voltam lepődve hogy ezt miért most kell

– mondta Ivett, aki szintén sokszor szokott ezen a környéken járni. 

Remélem, hogy az, hogy elhúzódnak a munkálatok, azt jelenti, hogy minőségibb lesz a kivitelezés. Szebb látvány lenne, ha már elkészült volna

– nyilatkozott Szabolcs, aki a környéken jár egyetemre és órák után gyakran megy át a parkon a barátaival. Hozzá hasonlóan szaktársai is úgy vélik, hogy jobb lett volna már év elejére befejezni a teljes parkot.

Remélem, hogy tavaszra már készen lesz és lehet újra ide kijönni. Jobb lenne, ha készen lenne már

– tette hozzá szaktársa, Olivér. 

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.