
„A lányod bajba került” – minden pénzét elvitte az édesanyának az unokázós csaló
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA celldömölki rendőrök őrizetbe vették a szigetszentmártoni férfit.
A celldömölki rendőrök november 4-én gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki még ismeretlen társával pénzt és ékszereket csalt ki egy idős nőtől, arra hivatkozva, hogy lánya Budapesten bajba került, segítségre szorul - közölte az MTI-vel csütörtökön a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Seffer Lilla őrnagy tájékoztatása szerint a férfi társa ügyvédnek adta ki magát, telefonon a sértettnek azt mondta, hogy lánya a fővárosban bajba került, elfogták a rendőrök, mert fegyvereket és kábítószert találtak nála. A csaló azt állította, hárommillió forintot kell fizetniük azért, hogy kiengedjék.
Az idős asszony az utasításnak megfelelően összekészítette az összes otthon tartott pénzét és ékszerét, majd azt a csaló által kért módon egy táskában felakasztotta a kertkapura. A ház közelében várakozó csaló, amint látta, hogy társa sikerrel járt, magához vette a csomagot és távozott - fűzte hozzá az őrnagy.

Ismertetése szerint az idős nőnek később sikerült felvenni a kapcsolatot lányával, ekkor szembesült azzal, hogy becsapták, csalás áldozatává vált.
A celldömölki nyomozóknak sikerült a csalót elfogniuk, a férfival szemben csalás bűntett elkövetésének gyanújával őrizetbe vétele mellett indítottak büntetőeljárást - közölte.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre