„A nyakláncáról azonnal tudtam, hogy a fiam fekszik a gödörben” – Zoltán anyukájának sokkoló vallomása

Szombaton végre megadhatják a végtisztességet annak a fiatalembernek, akit 17 évvel ezelőtt gyilkolt meg a Sátor Lajos-féle dunaszerdahelyi maffia. A temetésen a családon kívül ismerősök, barátok állták körül Barta Zoltán nyughelyét, a fiatalember édesanyja zokogva búcsúzott fiától – tudta meg a Blikk.

A 24 éves nagyszarvai fiatalember 2005-ben tűnt el. A rendőrség körözésében annyi állt, hogy Olaszországba indult sötétpiros színű Fiat Croma gépkocsival, de az információk szerint Szlovákiában tartózkodott.

Barta Zoltánt egy gazdasági bűncselekménybe rángatták bele annak idején, de fizetség helyett inkább végeztek vele és a magyar határ menti Nagyszarvától 20 kilométerre, egy gödör mélyére elásták. A kámforrá vált férfit másfél évtizedig hiába kereste a családja, végül egy börtönből súgó elítélt segítségével bukkanhattak a maradványaira – írja a Blikk.

„A rendőrök nem mondtak semmit, nem tudjuk, hogy miért kellett 17 hónapot várnunk arra, hogy megkapjuk a csontjait és méltóképpen búcsút vehessünk tőle” – fakadt ki a lapnak az áldozat édesanyja, Ilona. Mindössze egy papírt adtak nekik, amin az szerepelt: a halál oka ismeretlen.

„Az összes csontját megtalálták és megkaptuk, amikről a DNS-vizsgálattal teljesen biztosan megállapították, hogy tőle származnak. De odaadták még néhány ruhadarabját is. A cipőjének levált a talpa, a pulcsijának pedig már színe sem volt. Amikor rátaláltak, a nyakláncáról azonnal tudtam, hogy a fiam fekszik a gödörben, de azt még mindig nem juttatták vissza hozzánk” – magyarázta a lapnak a megtört asszony.

Nem hamvaszthatták el a maradványokat.

A fiatalember maradványait egy kis méretű fehér koporsóban helyezték a dédszülei sírjába.

„Megtiltották, hogy elhamvasszuk a csontjait. Ezt azzal indokolták, hogy ha ne adj isten, újra szükséges lenne egy vizsgálathoz, akkor újra elő tudják szedni. De annyit szenvedtünk már, többé nem hagyom, hogy kihantolják a fiamat. Borzasztó, amin át kellett mennünk a 2005-ös eltűnése óta. Amikor megcsörrent a telefon, reménykedtünk abban, hogy ő szól majd bele. Borzasztó, amit éreztünk a megtalálásakor, de most is szörnyű érzések kavarognak bennünk. Egy szülőnek ez már túl nagy fájdalom. Sok idő fog még kelleni, hogy le tudjuk zárni magunkban, de a temetés talán valamennyire megnyugvást adhat számunkra” – tette hozzá Ilona.