Lévai Anikó: A hitet visszaadni legalább olyan fontos, mint ételt adni az éhezőnek

A jószolgálati nagykövet beszélt a karitatív munka szépségeiről és kihívásairól, az étkezés kultúrájáról, a Magyar Konyha küldetéséről és arról, hogy a karácsonyban épp az a szép, hogy – legyen járványhelyzet, háború, vagy béke – mindig ugyanarról szól: a Megváltó születéséről.

Lévai Anikó 1998-ban csatlakozott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezethez. Elmondása szerint itthon a karitatív munkát meg kellett tanulni 1989 után. Az elmúlt 30 évben a munkából szakma lett, és rengeteget tanultak a külföldi testvérszervektől.

„A karitatív munka átgondolt, komoly tervezést, az aktuális segélyezési tevékenység körülményeihez alkalmazkodó végrehajtást igényel, amit pontos, átlátható elszámolás zár le„ - mondta az interjúban. Hozzátette, hogy az úttörő munkának köszönhető, hogy az emberek egyre inkább bíznak a segélyszervezetekben. Az utóbbi években, a katasztrófák idején sokkal nagyobb összefogást tapasztatlak, a civil szervezetek is együtt, hatékonyan dolgoznak a bajban, megosztják a feladatokat egymás között.

Léva Anikó arról is beszélt, mindig is azon volta, hogy tevékenyen részt vegyen a jószolgálati munkában.

„Ha kell, gumicsizmában terepen vagyok, ha kell, előadást tartok a segítségnyújtás lehetőségeiről és módszertanáról, de részt vettem már jótékonysági futáson is. A valódi munka mégis mintha ezeknek a „látványos” dolgoknak a farvizén történne. Rengeteg, az élet által meggyötört emberrel találkozunk, kit a szegénység, kit a betegség, kit természeti katasztrófák, járványok, árvizek, éhínség tesz rászorulóvá. A találkozások, egy rövid beszélgetés, fél óra játék a gyerekekkel, vagy éppen egy receptcsere néhány percre derűsebbé teszi az emberek életét. Reményvesztettebb, kiszolgáltatottabb az ember, ha nem érzi, hogy van mellette valaki, akire mindig számíthat. Ezt a hitet visszaadni legalább olyan fontos, mint ételt adni az éhezőnek. A jószolgálati munka a segélyszállítmányokon túl erről is szól” - árulta el a miniszterelnök felesége.

„A karácsonyban épp az a szép, a megejtő, hogy nem változik, hogy ugyanaz mindig. Háborúban és békében, egészségben és járványhelyzetben, gyerekként és felnőttként, itthon és a távolban, jó- és balsorsban, mindig a gyermek Jézus, a Megváltó születését ünnepeljük. Az a remény éled fel mindig, hogy a sötétségre eljön a világosság, hogy az élet legyőzi a halált. Minden más mellékes. A reményre mindig, minden korban szükségünk van – olykor azt érezzük, most éppen nagyobb szükségünk van rá, mint máskor. Talán most is ilyen időket élünk, amikor jobban vágyunk a reményre. Nehéz évünk volt, újra kellett értelmeznünk a személyes szabadságunkat, a közösség érdekeit az egyéni érdekeink elé kellett helyeznünk, jelentősen megváltoztak az életkörülményeink, szinte mindannyian vesztettük el szerettünket, rokonunkat, barátunkat. Az én családomnak is vannak személyes, fájdalmas veszteségei, a gyerekeim dédmamája ment el nemrég, és nagyon kedves, közeli barátunk is áldozatul esett a koronavírusnak. De az élet is kivirágzott, több gyermek született, több házasság köttetett, otthonok épültek fel. Nekünk is két kis unokánk született idén, és ha kevesebbet is láthatjuk őket, mint szeretnénk, mégis a reményt jelentik a család számára. Lehet, hogy ez a karácsony más lesz, talán csendesebb. Ettől még igazi lesz! Adja Isten, hogy a szerénységben, az egyszerűségben még inkább megtaláljuk az ünnep lényegét!„ - tette hozzá a jószolgálati nagykövet.