Dolly elárulta ikonikus hajának titkát: "Volt egy csomó ember, aki azt mondta, tudja, hogy parókám van!"

Rangos gála keretében ismerték el a hazai televíziós szakma legjobbjait március 18-án. Dolly a rendezvényen nemcsak megjelenésével, hanem őszinte szavaival is felhívta magára a figyelmet.



Megosztás
Szerző: K. G.
Létrehozva: 2026.03.20. 17:20
Dolly '60-as évek ikonikus személyiség stílus hajkorona megjelenés

A hazai televíziós világ krémje gyűlt össze egy elegáns budapesti helyszínen, hogy együtt ünnepeljék az elmúlt év legkiemelkedőbb teljesítményeit. Az est egyik különleges vendége kétségtelenül Dolly volt, aki ikonikus stílusával ezúttal is lenyűgözte a közönséget.

Dolly energikusan robbant be a budapesti díjátadóra.
Dolly nevét említve a slágerei mellett a jellegzetes haja is eszünkbe jut (Fotó: Mediaworks archív)

Dolly tupírozott haja etalon lett az évtizedek során

Dollyval a Televíziós Újságírók Díja gálán találkoztunk, mely esemény idén is méltó környezetben zajlott: a Budapest Music Center adott otthont az eseménynek. Idén 15 kategóriában osztottak ki elismeréseket, mely során a Hunyadi több kategóriában is díjat érdemelt, illetve több TV2-s produkciót is elismertek. A szakma kiválóságai mellett számos ismert vendég is tiszteletét tette, köztük Dolly, a magyar rock and roll egyik meghatározó alakja, a Dolly Roll frontembere.
Az énekesnő évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend, amelyhez nemcsak zenei munkássága, hanem karakteres megjelenése is hozzájárul. Ikonikus hajkoronája szinte védjegyévé vált, amelyről most ő maga mesélt a Metropolnak:

Ikonikus a hajkorona, ami a 60-as évektől maradt rajtam. Én rettenetesen szeretem, akkoriban ez a tupírozott frizura volt a divat… Szerintem ez passzolt hozzám.

Hozzátette, hogy a tinédzserkorban kialakult stílus gyakran végigkíséri az ember életét: „A tupírozott haj nekem etalon.

NZ2_8594
Büszke arra, hogy dús haja megmaradt az évek során (Fotó: Nagy Zoltán)

Dolly fiatalon is ezzel a hajjal hódított

Dolly azt is elárulta, hogy hajával kapcsolatban sok tévhit kering: 

Volt egy csomó ember, aki azt mondta, hogy tudja, hogy parókám van. Mondtam, hogy meg ne próbáld meghúzni a hajamat! Természetes, és igazán szerencsés vagyok, hogy sok hajam van a mai napig.

Az énekesnő szerint megjelenéséhez a smink is hozzátartozik: „Ehhez az általános megjelenéshez hozzátartozik az ikonikus, kihúzott szem és szemüveg is.
Bár az utóbbi időszak érzelmileg megterhelő volt számára a Fenyő Miklós halála után, Dolly igyekszik aktív maradni és jelen lenni a fontos eseményeken. Az est során is sugárzott belőle az energia és az életigenlés, amely mindig is jellemezte. Az ikonikus stílus tehát mit sem változott – Dolly továbbra is ugyanazzal a lendülettel és hitelességgel képviseli önmagát, amely generációk számára tette emlékezetessé.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.