
Mindenki kiakadt: hazugságon kapták Meghan Markle-t?
Meghan Markle nagy eséllyel ismét lebukott.
A népszerű előadó jelenleg olaszországi körútját járja. Vásáry André azonban több limoncellót ivott a kelléténél, csak egy könnyítés és egy pad tudott neki segíteni.
Az egykori tehetségkutató szereplője már pár napja elhagyta az országot, ugyanis jelenleg egy olaszországi körtúrát tart. A különleges adottságokkal megáldott énekes itáliai kiruccanása során már járt Taorminán, ahol többek között ellátogatott egy görög színházba, de pillanatnyilag Capriban tartózkodik. Vásáry André Instagram-oldalán kedves, utazós képeket szokott posztolni, most azonban nem ez történt...
A népszerű előadó 24 óráig elérhető Instagram-történetében osztotta meg követőivel azt a különös történetet, amiben nemrégiben része volt. Történt ugyanis, hogy Capri partjainál André felszállt egy kis hajóra, majd a nyílt vízen élvezte a napsütést, valamint a Tirrén-tenger hullámait. Azonban a kellemes időtöltésnek nem lett jó vége, ugyanis úgy látszik, a kelleténél több helyi alkoholos ital került a "képletbe", mint amennyi kellett volna.
4 cl limoncello a hajón, és úgy lefehéredtem, mint a fal. Rázott engem a hideg, majd pedig hánytam... Capriban meg csak ledőltem egy padra túlélni
– írta közösségi oldalán az énekes, aki nem gondolta, hogy a helyi citrusos különlegesség tehet arról, ami vele történt. Azt nem lehet tudni, hogy Vásáry André az említett ital, a hajó vagy esetleg a kettő kombinációja miatt került ilyen kellemetlen helyzetbe. Mindenesetre annyira rosszul lett, hogy egy megoldást talált csak jónak: kiheveri az egészet egy padon.
Az énekes viszont azóta, mintha mi sem történt volna, bőszen posztolja legújabb képeit közösségi oldalán. André most már Nápolyban tartózkodik és úgy tűnik: már semmi nyoma sincs a Capriban történteknek. A sikert sikerre halmozó előadó szeret megosztani különböző pillanatokat életéből a közönségével, mégis nemrég a Borsnak arról számolt be, hogy nem szeretne mindenképp reflektorfényben lenni.
„Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége. Én gyerekkoromban is egy kissé zárkózott kisfiú voltam és ez sokat nem változott az évek során. Nem úgy vagyok jelen a közösségi médiában, hogy állandóan megosztó véleményt mondjak mindenről” – mesélte akkor a lapnak az énekes.
Meghan Markle nagy eséllyel ismét lebukott.
Görgényi Fruzsina őszintén vallott a betegségéről.
Pénzt akartak kicsikarni tőle.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre