Nagy eseményre kerül sor szombaton!
Micsoda izgalom! Szombaton lesz a Csináljuk a fesztivált! döntője, melyen Tóth Vera egy emblematikus dallal áll színpadra: Cserháti Zsuzsa Árva fiú című lírai klasszikusát énekli majd. Az énekesnő a Család-barát magazin vendégeként jegyezte meg, hogy sokszor hasonlították már az eMeRTon-díjas művészhez, ő pedig alaposan beleásta magát az előadó életébe. Versenydaláról érdekességeket is megosztott a Duna délelőtti műsorában.
Tíz sláger verseng a Csináljuk a fesztivált! szombat esti döntőjében a Dunán, köztük ismét felcsendül az Árva fiú Tóth Vera előadásában. Cserháti Zsuzsa dala és teljes életműve nagyon közel áll az énekesnő szívéhez. „Sokszor hasonlítottak hozzá, hiszen amikor megjelentem a szakmában duci kislány voltam, aki Cserháti-dalokat énekelt. Beleástam magam az életébe” – árulta el Tóth Vera a Család-barát stúdiójában.
Vera fantasztikus énekesnek tartja Cserháti Zsuzsát, aki szenvedéllyel adta elő a dalokat, és tehetsége megkérdőjelezhetetlen. Szorongó, ám modern és határozott nő volt: akkoriban nem szokványos módon ő dolgozott, amíg férje otthon volt a gyermekükkel. „Egy pici szorongás minden művészben van, de neki ez a hangjában is megjelent. Az Árva fiúban is tetten érhető ez. Ég és föld, ahogy fiatalon és idősebb korában adta elő a dalt” – mondta Tóth Vera, hozzátéve, amikor Cserháti Zsuzsa slágert énekelt, mindaz a tudás és érzés ott munkált benne. Úgy gondolja, nagy felelősség az 55 évesen elhunyt előadóművész Árva fiú című lírai klasszikusának hátterében húzódó mély érzelmeket hitelesen átadni, hiszen Cserháti Zsuzsa és a szerzemény ihletője, Szécsi Pál között szoros barátság húzódott.
Nemcsak Cserháti Zsuzsa, hanem a Csináljuk a fesztivált! zsűritagja, Janza Kata munkássága is fontos szerepet tölt be Tóth Vera életében. Musicalstúdiókban tanult, és mérvadó darab volt számára az Elisabeth Janza Kata előadásában, sőt vizsgafeladata is az volt, hogy ezt énekelje tőle. „16 évesen az volt az álmom, hogy találkozzak vele, valamint a nagy operett- és musicalsztárokkal. Most pedig már olyan kapcsolat és szeretet van köztünk, ami felülmúlja gyerekkori álmaimat” – vallotta be az énekesnő.
A Család-barát című műsorban elhangzott beszélgetését ITT tudod megtekinteni.
Csináljuk a fesztivált! – döntő: szombaton 19:35-től a Dunán.
Család-barát – hétköznaponként 9:35-től és 11:10-től a Dunán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre