Azt, hogy Gudics Mátéban átkattant valami a Megasztár-győzelmet hozó utolsó dala közben, érezte a zsűri, a stúdióban és a tévé előtt ülő közönség is. Amit ez a fiú mutatott magából, sokkal több volt, mint hihetetlen. Az énekes elment a falig, majd bőven túl is lépett rajta, így nem sok kérdést hagyott maga után. Gudics Máté a győzelme után természetesen együtt bulizott a stábbal, másnap pedig hazautazott Bicskére a családjához, hiszen már rettenetesen hiányoztak neki a szerettei. Lapunk most elérte a 2024-es év Megasztárját, aki elárulta, mivel töltötte az időt vasárnap este óta és arról is mesélt, mik a tervei a közeljövőben.
„A műsor után egy stábbulin megünnepeltük a mögöttünk álló, végtelen hosszúnak tűnő munkát, amit minden énekes, a zsűritagok és persze az összes stábtag beletett a sikerbe.”
Másnap reggel viszonylag korán ébredtem és valamiféle mélyről fakadó nyugalom szállt meg.
„Ez persze nem azt jelenti, hogy feldolgoztam a velem történteket, hiszen az szerintem szinte lehetetlen. Sőt, azt remélem, hogy életem végéig nem is fog összejönni, mert van, amit nem feldolgozni kell, csak megélni és táplálkozni belőle, amíg csak lehet. A Megasztár-győzelem szerintem pont ilyen dolog” – kezdte a Metropolnak Gudics Máté, aki most kiélvezi a Megasztár-győztesnek járó hihetetlen szeretetre méltót, amivel jártában-keltében találkozik.
„Hazatértem Bicskére, hogy egy kicsit a feleségemmel és a gyermekeinkkel legyek, de az az igazság, hogy egyelőre még nem jött el a teljes átszellemülés és nyugalom ideje. Szó szerint minden második ember megismer és gratulál nekem és folyamatosan üzenetekre válaszolok. Ez persze nem panasz, hiszen rettenetesen hálás vagyok a felém áradó szeretetért. Pihenésről tehát szó sincs, de bevallom, nem is nagyon igénylem. Annyira fel vagyok pörögve, hogy szeretném is megragadni az ezzel járó lendületet. Mielőbb nekivágnék a munkának. Van már pár saját dalom és ezeket a lehető leggyorsabban szeretném is megmutatni a közönségnek és persze már jönnek a koncertfelkérések is. Január 20-án, a gödöllői Főtéren lesz az első bulim, ahová nagy szeretettel várok minden érdeklődőt” – magyarázta lelkesen Gudics Máté, a Megasztár győztese.
Az énekes végül felidézte azt a sorsfordító két percet, amikor az idei Megasztárban utoljára lépett színpadra és másodszor is elénekelte a When a Man Loves a Woman című világslágert úgy, hogy a végén mind az öt zsűritag és az egész stúdió állva tapsolt. Gudics Máté nem szerénykedett, hiszen ő is pontosan érezte, hogy valami olyasmit tett le az asztalra azokban a percekben, amit idehaza talán senki, de világszinten is csak kevesen tudnak.
„Az utolsó dal előtti pillanatokban megszállt valami megfoghatatlan nyugalomérzés, amit talán annak köszönhettem, hogy másodszorra adhattam elő a műsorban.”
Ráadásul éppen ennél a dalnál történt meg az a fajta áttörés, hogy először gondoltam arra, hogy akár meg is nyerhetem a Megasztárt, hiszen akkor kaptam a legnagyobb elismerést a zsűritől.
„A döntőben úgy voltam vele, hogy egy életem, egy halálom, megtolom úgy, ahogy csak a csövön kifér. Imádkoztam, hogy a hangom végig bírja és végül valahol a második sornál éreztem, hogy valami történt, valami átkattant bennem. Talán furcsán hangzik, de a felétől tudtam, hogy én leszek a Megasztár! Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy senkiben nem hagytam kérdést a végén és arra is, hogy talán minden Megasztár legerősebb mezőnyében sikerült győzedelmeskednem…” – fogalmazott lapunknak Gudics Máté.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre