Végre megtörténik: óriási örömhírt jelentett be Kucsera Gábor

Az olimpikon a természet szeretetére szeretné felhívni a táborlakók figyelmét.



Megosztás
Szerző: B. V.
Létrehozva: 2024.06.24.
Módosítva: 2024.06.24.
Kucsera Gábor tábor nyár

Szokás szerint idén is ellátogat nyáron Nagyvázsonyba Kucsera Gábor, hogy megrendezze saját nyári táborát, a Kucsitanyát. A tábor lényege a kütyü- és telefonmentes lét. Az, hogy a gyerekek egymásra koncentráljanak, a természetre, a tanyai világra. Épp ezért, ahogy megérkeznek a táborlakók, az okoseszközöket mind egyből egy dobozba teszik, amit Gáborék összegyűjtenek. Ezt követően jön minden nap először reggel az állatok etetése, majd utána egy kis reggeli torna és a többi program. Idén a táborlakók például Veszprémbe is ellátogatnak majd, ahol egy állatmenhelyen oktatásban részesülhetnek a helyes állattartásról és annak körülményeiről.

Kucsera Gábor
Idén is elrajtolt a Kucsitanya. Fotó: TV2

De hogy a magyar kajakozónak ez miért éri meg? Azért, mert olyan nyarat szeretne adni a gyerekeknek, amire öröm visszagondolniuk. Mindamellett persze, hogy a tanyasi lét őt is rendesen feltölti:

A miliő az önmagáért beszél. Annyira fel tud töltődni az ember, és kicsit önmaga tud lenni

– nyilatkozta az olimpikon, akivel a táborban ott vannak gyermekei is, Kucsera Beni és Kucsera Milla. 

Kiemelte, a cél az, hogy a kicsik kiszakadjanak az internet világából, hogy visszataláljanak a természetbe. És mivel eddig ez minden alkalommal tökéletesen sikerült, új táborlakók szinte csatlakozni sem tudnak már hozzájuk, ugyanis minden gyermek évről évre visszajáró vendég.

Gyereknek a gyerek a barátja, olyan jól feltalálják magukat

– összegezte Gábor hozzátéve, az elmúlt évek sikerei alapján lassan egy felnőtt-tábort is szervezgetnek.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás