Szabó Zsófi drámai vallomása: „tíz lábon állok egyedül”

Beszélt saját nőiességéről és kisfiáról is.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2024.03.20.
Szabó Zsófi magánélet megkülönböztetés

Szabó Zsófi szeretné, ha az emberek jobban megismernék, és rájönnének, milyen is ő a mögött a fal mögött, amit az elmúlt évek során húzott fel maga köré – derül ki a Hot! magazinnak adott interjúból, amelyet a Bors szemlézett.

Fotó: Baksa Norbert

Odaadó barát, odaadó testvér, odaadó édesanya, és ha megdicsérik a munkámat, akkor odaadó munkavállaló – így jellemezte magát Szabó Zsófi, aki számára nagyon fontos a visszaigazolás

El bírom viselni a kritikát, és szeretem, ha megdicsérnek. Színházi emberként kezdtem a karrieremet, és ott az előadás végén megtapsolnak. Ebben is nőttem fel: azt láttam, hogy apukám dolgozik, és ott van az eredmény, megtapsolják, és sikerélménnyel jön haza, tele pozitív töltődéssel

– magyarázta a műsorvezető, aki úgy tapasztalta, a színházi munkákkal szemben a tévés szereplések után sokszor csak az üresség marad. Ami a sikereit illeti, Szabó elmondta, büszke magára és arra, ahogyan a mindennapjait éli, továbbá azt is sikerként könyveli el, hogy a két legnagyobb hazai kereskedelmi csatornánál úgy mondott fel, hogy nem a szerződése járt le.

Mint mondta, mindig is fiús lány volt, mostanra viszont érzékenyebb nőnek érzi magát, mint valaha. Ugyanakkor kemény is tud lenni, pont azért, mert egyedül kell megteremtenie a biztonságot. 

Nekem nem derogál, ha egy férfi kinyitja az autó ajtaját vagy maga elé enged, de közben az is fontos, hogy a szakmámban elismerjenek. Tíz lábon állok egyedül, de ezek nélkül az apró figyelmességek nélkül elveszne a nemek közötti különbség varázsa. Szeretek nő lenni

– tette hozzá.

A beszélgetés során a kisfia is szóba került, aki hamarosan iskolás lesz. A műsorvezető a téma kapcsán hangsúlyozta, nem szeretné, ha Mendelt megkülönböztetés érné azért, mert ismert szülő gyereke. Ő ugyanis annak idején Szabó Gyula lányaként azt tapasztalta iskolás korában, hogy bár voltak, akik kedvesebbek voltak vele, kivétel nélkül mindegyik suliban „megtalálta” egy tanár vagy diák, aki kipécézte magának.

Fontos lesz számomra az iskolaválasztásban az, hogy elkerüljük az ehhez hasonló helyzeteket. Ne kivételezzenek vele, de ne is bántsák amiatt, mert híres az anyukája. De szerencsére nem mutogatom őt a médiában. A vezetéknevét sem tőlem kapta, így bízom abban, hogy őt nem éri majd semmilyen atrocitás vagy hátrány

– hangsúlyozta.

Ami a jövőt illeti, Szabó Zsófi elárulta, hogy boldog Magyarországon, és nem tervez külföldre költözni, egyebek közt azért sem, mert a gyermeke apja is itthon él. Ugyanakkor a Nemzeti Színházban például nagyon szívesen játszana, hogy megtapsolják, de úgy érzi, a színészi pályát el kellett engednie.

Az, hogy esetleg rám találjon filmen vagy sorozatban a lehetőség, arra még van esély. Ha lesznek új kihívások, én készen állok

– fogalmazott.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás